Közélet

Már 40 defibrillátorról érkezett jelzés Csongrád megyében

Már 40 defibrillátorról érkezett jelzés Csongrád megyében

2016. július 14., csütörtök
Már 40 defibrillátorról érkezett jelzés Csongrád megyében

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és az SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának közös felhívására reflektorfénybe kerültek az életmentő félautomata defibrillátorok Csongrád megyében. A felhívás óta eltelt három hét alatt 38 bejelentőtől 40 db készülék került nyilvántartásba vételre. A regisztráltak között szerepel a Csongrád Megyei Kormányhivatal, ezen kívül jelentkeztek önkormányzatok, bevásárló központok, művelődési intézmények, sportlétesítmények, ipari üzemek, vállalkozások és természetesen orvosi rendelők, orvosi ügyeletek és mentőállomások is.

A korábbi közleményben arra kérték a megyénkben ilyen eszközökkel rendelkező intézményeket, szervezeteket, hogy regisztrálják a készüléküket. Az akkor megadott első jelentkezési szakasz ugyan július 15-én zárul, de a bejelentéseket továbbra is várják a

titkarsag.csongrad@dar.antsz.hu

e-mail címre. Az adatgyűjtés célja, hogy minél előbb elkészüljön az a térkép, amely a megye félautomata defibrillátorainak elérhetőségét mutatja. A szervezők szándéka szerint ez lehetővé tenné bárki számára a gyors tájékozódást, hogy a közelben mely intézményben, hivatalban, sportlétesítményben, bevásárló központban van felszerelve ilyen életmentő berendezés. A kórházon kívüli újraélesztésben ugyanis jól alkalmazhatóak a félautomata defibrillátorok, melyeket nem csak orvosok, hanem laikusok is eredményesen használhatnak, így speciális ismeretek nélkül is lényegesen növelhető a sikeres újraélesztések száma. Segítségükkel a megyében élők, illetve az ide látogatók biztonsága nő, hiszen egy esetleges hirtelen szívhalál beálltakor a beteg újraélesztésének esélyei lényegesen emelkednek, ha tudjuk, hol van a közelben életmentő készülék. Az információgyűjtéssel olyan közös ügyre is sikerült ráirányítani a társadalom figyelmét, mint a laikus újraélesztés rendkívüli fontossága. A következő lépés a térkép konkrét megrajzolása és nyilvánosságra hozatala lesz a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az SZTE SZAKK honlapján. A szervezők ezúton szeretnék megköszönni a jelentkezését azoknak az állami- és magánszervezeteknek, iskoláknak, egyesületeknek, háziorvosoknak, akik reagáltak a fölhívásra. A készülékeket regisztráló üzemeltetőket az SZTE SBO a közeljövőben egyébként megkeresi és a legújabb újraélesztési protokoll szerinti továbbképzést fogja nekik fölajánlani. További célja lenne a kezdeményezésnek, hogy a beérkező adatokkal folyamatosan frissülő, okostelefon applikáció készüljön, illetve hogy a közterületeken táblákkal lehessen jelezni, hol található a legközelebbi defibrillátor. Az adatgyűjtők emellett természetesen számítanak az írott és elektronikus sajtó segítségére, mert csak a médiumokkal együttműködésben lehet elérni azt a célt, hogy tényleg közismert lehessen az életmentő félautomata defibrillátorok elhelyezkedése megyénkben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.