Bulvár

Gelencsér Tímea nyerte a Magyarország Szépe versenyt

Gelencsér Tímea nyerte a Magyarország Szépe versenyt

2016. július 17., vasárnap
Gelencsér Tímea nyerte a Magyarország Szépe versenyt
A Magyarország Szépe verseny döntõje

Gelencsér Tímeát választották 2016 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2016 nemzetközi döntőjén Washingtonban decemberben.

A 22 éves királynő első udvarhölgyének a 22 éves

Oczella Esztert

, második udvarhölgyének pedig a 23 éves

Dukai Babettet

választotta a zsűri. A közönség

Dézsányi Biankát

találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben. A 2016 legszebb mosolya címét

Késmárki Enikőnek

ítélte a közönség. Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 15 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok többek közt bikiniben, a magyar olimpikonok tiszteletére aranyszínű ruhában, esélyiben és Bélavári Zita divattervező népi ihletésű kreációiban is megmutatták magukat. A szépségverseny mottója Beauty with Purpose, azaz a szépség nem csak önmagáért való. Célja, hogy a támogatásra, segítségre szorulókra hívja fel a figyelmet. A műsor zenei betéteiben közreműködött Tolvai Renáta, Király Viktor és Király Linda, Vastag Csaba és Vastag Tamás, valamint a Hooligans és a Honeybeast együttes, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A múlt évben Kiss Daniella aratott győzelmet a magyarországi megmérettetésen, Kulcsár Edina egy évvel korábban, a 2014-es világverseny londoni döntőjén a második helyezést érte el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.