Írjon nekünk

Közélet

Bakondi: intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

bakondi02kf

Intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bakondi György elmondta: bár a “klasszikus balkáni útvonal” lezárult a migrációban, az embercsempészek újakat kerestek, így a magyar-szerb határra két irányból is érkeznek illegális bevándorlók: egyrészt Törökország és Bulgária, másrészt Macedónia felől.

A magyar hatóságok a határsértők intenzív mozgását tapasztalták, idén már majdnem 18 ezren kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar-szerb határt – hangsúlyozta.

Bakondi György felidézte, hogy július 5-én úgynevezett mélységi határőrizetet vezettek be. Azokat az elfogott migránsokat, akikre nem tudnak bűncselekményt bizonyítani, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé.

Azóta mintegy 2800 határátlépési kísérlet történt, ebből nagyjából 1700-at megakadályoztak, vagyis körülbelül 1100 embert kísértek vissza. Ők jelenleg a kerítésen kívül várakoznak embercsempészekre, illetve arra, hogy menekültkérelmet nyújthassanak be – mondta.

Bakondi György hangsúlyozta, hogy a nizzai terrortámadás és a müncheni lövöldözés után elemezték Magyarország fenyegetettségét, és arra jutottak, hogy ezek az események nem veszélyeztetik közvetlenül a belbiztonságot, így nem szükséges a terrorkészültség emelése.

Ugyanakkor a magyar hatóságok továbbra is intenzíven együttműködnek a nemzetközi szervezetekkel – tette hozzá.

A belbiztonsági főtanácsadó felidézte: a magyar álláspont még mindig az, hogy az ellenőrzés nélküli, tömeges illegális migrációt nem kezelni és mérsékelni kell, hanem meg kell állítani, amire a kormányzat többször komoly javaslatokat is tett.

Majdnem kétmillió migráns áramlott be az Európai Unióba, ami komoly válsághelyzetet okozott. Ennek ellenére az uniós vezetők továbbra is a menekültek szétosztásában gondolkodnak, sőt a jelenlegi elképzelések még a korábbiaknál is jobban szűkítenék a nemzetállamok hatáskörét, ami a magyar kormány számára elfogadhatatlan – hangsúlyozta Bakondi György.

Közélet

Lakást vett Botkáéktól, majd letárgyalta a polgármester titkárnőjének ügyét a Szeviép-bíró

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Újabb különös szignálásra bukkantak a Szegedi Törvényszéken.

Tovább olvasom

Egészség

Rúzsa Magdi-koncerten vehetnek részt Csongrád megye véradói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mutatjuk, hogy a következő napokban hol adhatunk vért a megyében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkönnyítették a családfakutatást a makói levéltárban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyitottabbá válna az intézmény.

Tovább olvasom

Aktuál