Közélet

Nézőpont: "a lét a tét" az MSZP tisztújításán

Nézőpont: "a lét a tét" az MSZP tisztújításán

2016. június 21., kedd
Nézőpont: "a lét a tét" az MSZP tisztújításán

A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint az MSZP hétvégi tisztújítása könnyen megpecsételheti a párt sorsát, az elnökjelöltek között ugyanis a szövetségesi politikájukban van a legnagyobb különbség. Az intézet úgy látja: az egyetlen igazi kérdés, hogy az MSZP mennyire tudja majd érvényesíteni érdekeit egy esetleges 2018 előtti baloldali összefogásban.

A Nézőpont erről szóló elemzését kedden juttatta el az MTI-nek. Ebben a többi közt az szerepel: s már lassan tíz éve válságban lévő MSZP támogatottsága továbbra sem erősödik, az egykor több milliós táborral is rendelkező pártnak mára nagyjából 700 ezer szimpatizánsa maradt. A Demokratikus Koalíció és az MSZP közötti olló egyre szűkül, így

Gyurcsány Ferenc

évről-évre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik az MSZP-vel szemben - fűzték hozzá. Az elemzés szerint ezért a hétvégi tisztújítás könnyen megpecsételheti a szocialista párt sorsát, hiszen míg a programok szintjén nincsen nagy különbség az egyes elnökjelöltek között, a szövetségkötési politikájuk eddigi nyilatkozataik alapján jelentősen eltérne egymástól. Az MSZP önállóságára Molnár Gyula győzelme jelentené a legnagyobb veszélyt - írták -, hiszen az egykori újbudai polgármester a gyors és érdekérvényesítés nélküli megállapodás képviselője. A jelöltek közül a legtapasztalatlanabbnak számító Harangozó Tamás is többször utalt arra, hogy részt venne egy DK-val történő együttműködésben, de kizárólag Gyurcsány Ferenc nélkül - mutattak rá. Az elemzés ugyanakkor kérdésként teszi fel: a rövid politikai múlttal rendelkező

Harangozó Tamás

rendelkezne-e akkora tárgyalási kompetenciával, hogy feltételeket tudjon szabni a Demokratikus Koalíciónak és az azt vezető, több évtizedes politikai és öt éves miniszterelnöki tapasztalattal rendelkező Gyurcsány Ferencnek. Kitértek arra is:

Tóbiás József

és

Szanyi Tibor

egyértelműen elzárkózna vagy legalábbis erőteljesebben ellenállna egy ilyen szövetségkötésnek, és az önálló szocialista párt megerősítésére helyeznék a hangsúlyt. A jelenlegi elnök a múlt emberének tartja Gyurcsány Ferencet, és azt szeretné, ha a baloldalt ismét csak az MSZP-vel azonosítanák. A szocialista EP-képviselő pedig többször keresetlen szavakkal illette a DK-s pártelnököt, az ő álláspontja talán a legélesebb ebben a kérdésben. Szanyi Tibor elnökként azonban könnyen

Mesterházy Attila

sorsára juthat, aki ugyan sokáig megpróbált ellenállni Gyurcsány Ferenc nyomásának, de a szocialista párt vezetésből kiszorult politikusok nyomására és puccsveszélytől tartva megadta magát, amely a 2014-es összefogáshoz és annak vereségéhez vezetett a választásokon - olvasható az elemzés összefoglalójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.