Írjon nekünk

Bulvár

Nagyüzem a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

nyestkolykok_vadaspark

A Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjában nyár elején a legnagyobb a forgalom, idén parlagi sast gyógyítanak, nyesteket, baglyokat és őzeket nevelnek.

“A Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontja ugyan egész évben működik, hiszen menteni való vadállat mindig van, és akármikor megtörténhet, hogy a határon lefülelnek egy-egy illegális állatkereskedőt. A nyár eleji időszak azonban kifejezetten sűrűnek számít, ekkor érkezik hozzánk a legtöbb mentésre szoruló állat, hogy segítsünk rajtuk. Mérgezett parlagi sas, elárvult vagy éppen csak kirepülés előtt álló, legyengült fióka – széles a mentésre várók köre.

parlagi_sas_vadaspark

Egyben szeretnénk megköszönni a közreműködését nemcsak a mentésben velünk együttműködő szervezeteknek, kiemelten a két dél-alföldi nemzeti parknak, hanem mindazoknak, akik pénzt és időt nem sajnálva eljuttatják hozzánk a bajba jutott állatokat, hiszen, sajnos magunk nem tudunk kimenni értük.

elarvult_ozgida_vadasparkA parlagi sas számít most a legkiemeltebb betegünknek, hiszen a fokozottan védett fajból nagyon kevés él hazánkban. A képen látható egyedet mérgezés gyanújával hozta be a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre. Szerencsére a rossz állapotban lévő madarat sikerült meggyógyítani, így rövidesen szabadon is engedhetjük.

Az őzgidákból szintén a tavasz végén és nyár elején fogadunk a legtöbbet, bár sok esetben a megtalálónak nem kellene elhozni őket. Ugyanis nem elárvultak, hanem legtöbbször anyjuk hagyta ott valamely védettnek gondolt helyen. A képen látható gidáknak szerencsére már találtunk új otthont, ahol majd vadon élhetnek tovább” – fogalmaz a Szegedi Vadaspark közleménye.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál