Írjon nekünk

Közélet

A nehézségek ellenére szinte mindenki örült Felvidék visszacsatolásának

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kassa_felvidek_fortepan

A felvidéki magyarok a gazdasági és politikai nehézségek ellenére is örültek Dél-Felvidék visszatérésének 1938-ban, a szlovákok azonban nem akartak újból Magyarországhoz csatlakozni. Hiába volt Csehszlovákiában demokrácia a két világháború között, az állami hivatalokat főleg csehek vezették, s szlovákok kaptak állást. A Szlovákiában maradt magyarok életét megnehezítette, hogy Tisoék csak a kölcsönösség elve alapján adtak kisebbségeinek jogokat, viszont a Horthy-rendszer semmit nem tanult az 1918 előtti időszak hibáiból, így nem nagyon lehetett hivatkozni a Magyarországon élő szlovákok nemzetiségi jogaira.

“1938 a szívem csücske, így van ezzel mindenki, aki érzelmi alapon gondolkodik” – Simon Attila felvidéki történész, aki a Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című könyvét mutatta be Szegeden. Az ízes palócsággal beszélő kutató a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és egyben a révkomáromi Selye János Egyetem tanszékvezető docense. Habár nagyon sok levéltári irat elveszett – beleértve fontos kormányzati és pártdokumentumokat is -, mégis tudott ezekre építeni, valamint a korabeli sajtót is felhasználta az első bécsi döntést követő időszak bemutatására. Készített nyolcvanöt-kilencven-, sőt százéves szemtanúkkal is interjúkat, de ezekre elsősorban megerősítésként tekintett. Megnehezítette a munkát az is, hogy kevés magyar és még kevesebb szlovák nyelvű feldolgozás készült az időszakról.

A magyarok többsége nem könnyezte meg a csehszlovák demokrácia végét

“Nem fért meg két dolog a fejemben: hogyan történhetett az, hogy dicsérik a Masaryki demokrácia áldásait, miközben a nagyapáim és a falubeliek könnyezve fogadták a feldíszített kapuk előtt a magyar csapatokat? – indokolta érdeklődését a téma iránt. Az ellentmondás feloldását abban látja, hogy ugyan a titkos választójog vonatkozott minden csehszlovák állampolgárra, más szempontból viszont egyértelműen hátrányok érték a magyarságot, már az 1918-as megszállást követően elkezdték kiszorítani az újdonsült kisebbség tagjait a közigazgatásból. A hivatalokban a postánál, a vasútnál csak azt kaphatott állást, aki szlovák, csehszlováknak vallotta magát, vagy gyermekét többségi iskolába íratta be. Abban bíztak, hogy a visszacsatolással ők is újból állami munkahelyhez juthatnak.

Erre minden esély megvolt, mert a müncheni döntés után egy héttel kiadta az ukázt a csehszlovák vezetés az evakuálás előkészítésére, a bécsi döntés kihirdetését követően pedig a hivatalnokok fele, a vezető pozícióban lévők többsége elmenekült. A két háború között Kassára érkezett cseh tisztségviselők részére épített villanegyed szinte kiürült 1938 őszén. A kivonuló csehek sok mindent leszereltek, a népnyelv ezt úgy kommentálta, hogy a “mindent vissza” után az új jelszó a “mindent visznek”.

magyar_idok_a_felvideken005kf

1930-ban a “19 százalékban magyarok lakta” Kassán a többség magyar újságokat és könyveket olvasott

Súlyos sérelemként élték meg a felvidékiek az “anyások”, azaz az anyaországból érkezett hivatalnokok megjelenését. Simon Attila azonban részben jogosnak tartja Budapest döntését, hiszen olyan emberek kellettek, akik ismerik a Magyar Királyság törvényeit. A másik, kevésbé elfogadható, nem nyíltan hangoztatott indok viszont az volt, hogy a felvidéki magyarok “becseheltek”, kommunistagyanúsakká váltak, mert Csehszlovákiában legálisan működött a párt, s az országos átlaghoz képest a szavazatok kétszeresét gyűjtötték be a szélsőbaloldaliak, minden harmadik magyar rájuk szavazott. Azonban a visszaemlékezők gyakran túlzásba estek, valójában jóval kevesebben voltak a betelepülők, mint ahogy a helyiek emlékezete ezt megőrizte.

“Két okért panaszkodtak a felvidékiek, vagy azért, mert a régiek megmaradtak, vagy azért, mert anyások jöttek” – Simon Attila szerint a kritika nagyobb részt azoktól eredt, akiket nem vettek fel oda, ahova akartak menni. A hivatalok működését is érték kritikák, a Magyar Királyság intézményei lassabbak voltak, több megerősítést vártak felülről, ráadásul a felvidékiek elszoktak a méltóságos, nagyságos, s hasonló köszöntésektől, a fiatalok számára pedig egyenesen anakronisztikus volt ilyen megszólítások használata, a helyi sajtó mozgalmat is indított a kommunikáció “demokratikusabb” módja mellett.

Az iparcikkek drágábbak lettek, miközben az erősebb mezőgazdasággal rendelkező Magyarországon a terményeket nem lehetett olyan jó áron eladni, mint Csehszlovákiában, a korona pengő átváltás sem érte meg a helyieknek. “Ennek a rendszerváltásnak is voltak nyertesei és vesztesei, voltak közöttük magyarok és szlovákok, de ennek ellenére szinte mindenki örült a visszacsatolásnak, nem akartak újból Csehszlovákiához tartozni” – foglalta össze Simon Attila. Úgy gondolja, sokkal idillibb kép maradt volna meg, ha nem tör ki a világháború.

Az első bécsi döntésnél viszonylag egyszerű volt meghúzni a határt, mert például Gömörben két-három kilométerre egymástól az egyik falu szlovák, a másik magyar. A történész úgy látja, nem igaz az a vád, hogy tömegesen magyarosodtak el a szlovákok 1918 előtt, de tény, volt egy több ezres réteg, akik a dualizmus vonzása, a karrier miatt “statisztikai magyarokká” váltak, majd az 1930-as népszámlálásnál megjelentek a “statisztikai szlovákok” is, akik pedig valójában magyar anyanyelvűek voltak. Városokban gyakran előfordult a többes identitás is. Kassa 1910-ben 74 százalékban magyar lakosságú, 1930-ban 19 százalékban – le is kerülnek a magyar utcanévtáblák (20 százalék felett kellett csak kirakni azokat), majd 1941-ben megint 76 százalékos eredményt mérnek. Eközben viszont a könyvtári kölcsönzések és az újságeladások a csehszlovák megszállás alatt is azt mutatják, hogy a helyi közösség több mint fele magyar nyelvű könyvet, újságot olvas.

A szlovák “nem, nem soha” – már nem akartak visszatérni Magyarországhoz

magyar_idok_a_felvideken003kfA magyar kormány célja egyértelműen az 1918 előtti állapotok visszaállítása volt. A csehszlovák földosztás is elsősorban a kisebbség kárára történt, mivel az elvett földek többsége magyaroké volt, miközben a kiparcellázott területek nagy részét szlovákok kezébe adták, a szegényebb magyar lakosságnak pedig alig jutott. Mintegy 150 telepesközséget is létrehoztak, hogy feldarabolják az etnikailag homogén magyarlakta tömböket. Ezek a telepesek önként, vagy represszió hatására részben elmenekültek 1938-ban, majd lapoknak nyilatkoztak, panaszkodtak már szlovák földön. Így 1939-re szép lassan kialakult egy magyar-szlovák konfliktus, amelyben az új Szlovákia vezetői szinte szó szerint átvették a revíziós magyar propaganda jelszavait.

Az kiderült, hogy a Horthy-korszak irredenta propagandája nem igaz: a szlovákok nem akarnak visszatérni Magyarországhoz, felnőtt egy olyan generáció, amely megtapasztalta azt, hogy milyen államalkotó nemzetként élni. A magyar politika nem tanult 1918-ból, sem a csendőrség alkalmazása, sem az oktatás területén, előfordult olyan eset is – igaz, ez egyedi példa -, hogy a szlovák nyelvű tankönyveket elégettette a Magyarországról ide helyezett csendőr. Nem valósultak meg Teleki Pál szándékai sem, hiába akart méltányos politikát a kisebbségekkel kapcsolatban, ezt a közigazgatás nem hajtotta végre. Pedig erre szükség lett volna, mert Szlovákia a kölcsönösség elvét kezdte alkalmazni, amit biztosítottak a magyarországi szlovákoknak, azt engedték meg a hetvenezres náluk maradt magyar közösségnek.

A Felvidék az Felvidék a magyaroknak – szokják meg a szlovákok

1945-ben után a korábbi politikai elitből szinte senki nem marad meg. Jaross Andort, a felvidéki ügyek tárcanélküli miniszterét, s egyben a zsidók deportálásának egyik felelősét 1946-ban a magyar Népbíróság ítélete alapján kivégzezték, tíz politikust – köztük Esterházy János későbbi mártírt – elhurcolnak a szovjetek, a többiek vagy Nyugatra menekülnek, vagy rákerülnek a kitelepítésre ítéltek listájára. Egyedüli kivétel az 1938 után emigráló Major István kommunista politikus, aki miután reszlovakizál maradhat, s később mint magyarországi csehszlovák nagykövet tevékenykedik.

A beszélgetés során előkerült az a kérdés, hogy miként lehet megnevezni úgy a visszatért területeket, hogy tekintettel legyenek a többségi nemzet érzékenységére. “Nem szabad óvatoskodni” – hangzott a határozott válasz – “a szlovákok szokják meg, hogy a Felvidéket Felvidéknek nevezzük. Minden nyelv használójának joga van eldönteni, hogy milyen kifejezéseket használ, mi sem szólunk bele abba, hogy miként nevezik a franciák a vajat”.

Közélet

A belügyminiszter szerint lenne értelme Nemesi Pál ötletét megvalósítani

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vagyis, be kellene kamerázni a lépcsőházakat, amennyiben ezzel a szegediek is egyetértenek.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

A “bevándorláspártiak” mielőbb át akarják nyomni a migránskvótát a tagállamokon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A “bevándorláspártiak” mielőbb át akarják nyomni a migránskvótát az európai uniós tagállamokon – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Tovább olvasom

Közlekedés

Veszélyeztetett terhes makói asszonynak segítettek kórházba jutni a zsaruk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az úton folyt el a magzatvize, de végül egészséges babának adott életet a makói feleség.

Tovább olvasom

Aktuál