Közélet

Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett

Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett

2016. május 30., hétfő
Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett
Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn fogadta Vang Hsziao-taót, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettesét, akivel a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a felek megállapodtak, hogy olyan jogi megoldást dolgoznak ki, melynek nyomán a beruházás teljesen megfelel az európai jogszabályoknak. A tárca hangsúlyozta: ez a beruházás jelentősen erősíteni fogja Magyarország pozícióját a versenyben, amely azért folyik, hogy Közép-Európa mely országain szállítják át az árukat Nyugat-Európa irányába. Ezek az áruk vízi úton érkeznek Kínából Görögországba. Ezzel Magyarország megtartja vezető szerepét a Kína-Közép-Európa versenyben - írják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.