Női futball: öt év után emelt fővel búcsúzott az NB I-től a SZAK + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szak_femina001

A 7. helyért zajló rájátszás második felvonását is megnyerte a Femina, így a Szegedi AK csapata öt év után kiesett az élvonalból.

A >múlt héten a SZAK-ot egy játékvezetői tévedés fosztotta meg a győzelemtől, mivel Guth Renáta gólját tévesen lesnek minősítette a bíró a 95. percben. A döntetlent követő tizenegyespárbajban a Femina felülkerekedett, így a szegedieknek mindenképp győznie kellett ahhoz, hogy állva maradjanak a kiesés elleni párharcban.

Ennek megfelelően a hazaiak léptek fel kezdeményezőbben és több biztató lehetőség után a 14. percben meg is szerezték a vezetést. Guth Renáta hozta fel a labdát a középpályán, majd a tizenhatosnál keresztbe mozgó Papp Dorinához passzolt. Ő a jó ütemben középen kilépő Szil Tünde elé tálalt, aki 12 méterről a kimozduló kapus mellett kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-0)

Két perccel később hidegzuhanyként jött az egyenlítés. Egy kényszerítőt követően Török Kitti szánta el magát lövésre a középpályán. 28 méterről célozta meg a szegedi kaput, s mivel Schildkraut Fruzsina késve vetődött, lövése a bal alsó sarokba vágódott. (1-1)

A 18. percben Szalai Ágnes száguldott el a jobb szélen. Befelé húzott a labdával, de lövését Szinyei Réka magabiztosan védte. A következő támadásnál Papp Dorina labdáját a felfutó Géczi Bettina 22 méterről bombázta mellé.

A 22. percben a Femina is veszélyeztetett. Egy bal oldali beadást követően az egyik szegedi védő elcsúszott a büntetőterületen belül, így Zólyomi Rebeka került helyzetbe. Az ötös sarkáról megcélozta a hosszú sarkot, lövése azonban centiméterekkel elkerülte a jobb alsó sarkot.

A 37. percben Fogl Katalint vágták fel a szegedi védők a tizenhatos előterében. A sértett végezte el a szabadrúgást, de fölé rúgta a labdát. A 40. percben egy szögletet Szeitl Szilvia fejelt kapura 5 méterről, ám a szegedi kapus leért a jobb alsó sarokba és hihetetlen bravúrral védett.

A 46. percben Vass Noémi ívelt fel egy szabadrúgást a bal oldalról. A labdát Szil Tünde csúsztatta meg fejjel, így az Papp Dorina elé került, aki a kapujából kilépő Szinyei Réka mellett elpöckölte azt az ötös sarkán, majd a két játékos anélkül ütközött, hogy a kapus hozzáért volna a labdához. Mindkét játékost ápolni kellett A játékvezető a nyilvánvaló tizenegyes ellenére nem látott szabálytalanságot, így paprikás hangulatban fejeződött be az első félidő.

A második játékrész is szegedi rohamokkal kezdődött. Lipták Lilla egy védőkről lecsorgó labdát passzolt tovább az érkező Papp Dorinának, aki 25 méterről fölé bombázott. A túloldalon a nagy kedvvel játszó Fogl Katalin lőtt 12 méterről fölé.

Egymás után vezette akcióit a hazai együttes, és kezdte beszorítani ellenfelét, de mégis a másik oldalon született gól, mert egy szögletből Szeitl Szilvia fejelt 8 méterről a hálóba az 58. percben. (1-2)

Innentől kezdve nem maradt más a SZAK számára, mint mindent egy lapra feltenni és rohamozni, ami lehetőséget teremtett a vendégeknek a kontrajátékra. Az egyik ilyen szituációból tovább tudta növelni előnyét a Femina. Egy előreívelt labda ívét rosszul számította ki a védő a 65. percben, így a rajta átpattant labdára Fogl Katalin csaphatott le, és a kimozduló Földesi Lilien fölött 18 méterről a hálóba emelt. (1-3)

A 3. vendéggól gyakorlatilag végleg megpecsételte a SZAK sorsát. Mentek előre, de egyre kevesebb volt az elképzelés a játékukban. A vendégek azonban egyre magabiztosabbakká váltak és egyre másra vezették kontráikat. Előbb Földesi védte Fogl lövését, majd Zólyomi Rebeka emelt fölé. A 74. percben Véninger Tünde jól csapódó 30 méteres szabadrúgása csattant a felső lécen, amiből a kipattanót üggyel-bajjal préselték ki a a védők a kapu előteréből.

A folytatásban mindkét csapatnak voltak még lehetőségei, de az eredmény nem változott, így vereségükkel a szegediek búcsúzni kényszerültek az NB I-től.

Összességében elmondható, hogy a SZAK a gyenge bajnoki szereplés után – sokak számára váratlanul – nagy küzdelemre kényszerítette a Feminát a 7. helyért vívott küzdelemben és végig kérdésessé tudta tenni a továbbjutást. Ebben a párharcban a hazai csapat mindent kiadott magából és igazi sportemberi erényeket csillogtatva becsülettel küzdött, így emelt fővel búcsúzhat az első osztálytól.

Női labdarúgó NB I rájátszás a 7. helyért, 2. mérkőzés:

Szegedi AK – 1. FC Femina 1-3 (1-1)
Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Bálint Attila (Pogonyi Ferenc, Kepka Roland).
SZAK: Schildkraut (Földesi – a szünetben) – Harcel, Vass, Lipták, Lévai, Géczi, Szalai, Papp, Guth, Cselenák (Varga 54′), Szil. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs.
Femina: Szinyei – Jakus, Véninger, Szundi (Méhn 47′), Molnár, Szeitl, Török, Zólyomi, Fogl, Hegyi (Beischlag 75′), Boda (Sipos 72′). Vezetőedző: Herczku István.
Gólszerző: Szil (14′), ill. Török (16′), Szeitl (58′), Fogl (65′).
Sárga lap: Szundi (42′), Jakus (85′), Véninger (90′).

Cserenkó Szabolcs: “Ez már nem egy sima bajnoki mérkőzés volt, hanem egy kuparendszerű párharc, egy igazi ki-ki küzdelem, amiben bármi előfordulhat. Sajnos a mai napon is rövid volt a kispadunk és számomra meglepő módon motiváltabb volt a vendég alakulat. Az idény során nem először fordult elő, hogy egy bekapott gól után nem tudtunk újítani, ez talán már a sok vereség következménye. Nem adjuk fel! Együtt akarjuk tartani ezt a csapatot és mindent meg fogunk tenni azért, hogy egy év után újra első osztályú női mérkőzéseket rendezzenek Szegeden!”

Herczku István: “Örülnünk kell ennek a győzelemnek! Talán jó is volt, hogy még az elején kaptuk azt az első gólt, mert így felébredt a társaság és mindenki érezte, hogy nagyobb sebességre kell kapcsolni. Azt gondolom, hogy a játék képe ismét azt mutatta, hogy jobb csapat vagyunk a Szegednél – szerencsére ez most gólokban is megmutatkozott. Úgy készülünk az osztályozó mérkőzésre, hogy esélyt se adjunk az ellenfélnek, mert mindenképp meg akarjuk tartani NB I-es tagságunkat.”

Szalai Ágnes: “Jól indult a mérkőzés, hiszen sikerült megszereznünk a vezetést, de a gyors egyenlítés pszichésen egy kicsit megfogott minket. Az idén sajnos nem sok sikerélményünk volt. Remélem, jövőre annál több lesz az NB II-ben és egy év után jöhetünk vissza az első osztályba!”

Boda Dzsenifer: “Nagyon örülünk a győzelemnek, bár úgy gondolom, hogy kötelező volt nyerni! A mai napon végre sikerült kihasználni a helyzeteinket és akár még többet is rúghattunk volna…”

Default thumbnail
Előző sztori

Pályázati lehetőségekről is szó lesz a közművelődési szakmai napon

Default thumbnail
Következő sztori

Súlyos baleset az M5-ösön, személyautó égett Felgyőn

Legutóbbi hasonló cikkek