Közélet

Meghátráltak a balhé elől - szót kaptak a Cserepes sori piacosok a pénzügyi bizottság ülésén

Meghátráltak a balhé elől - szót kaptak a Cserepes sori piacosok a pénzügyi bizottság ülésén

2016. május 25., szerda
Meghátráltak a balhé elől - szót kaptak a Cserepes sori piacosok a pénzügyi bizottság ülésén
penzbizukles07_gs

Ezúttal nem ütközött alpolgármesteri vagy éppen bizottsági alelnöki akadályokba, hogy a Cserepes sori piacosok érdekképviselője ismertethesse a vásártéren kialakult helyzetet. Szabó Bálint szerint konstruktív hozzáállással akár öt perc alatt is rendezni lehetne a vitás kérdéseket, míg Szentgyörgyi Pál azzal védte az MSZP-s párttag piacvezetőt, hogy az előző vezetéstől megörökölt veszteségeket kell ledolgoznia Rácz Attilának, az indokolja intézkedéseit.

Nyilvánvalóan

az áprilisi botrányos, és több szempontból is tanulságos pénzügyi bizottsági

, majd

az április 27-ei ülést

követően immár nem mertek még egy balhét megkockáztatni, így akárcsak

a jogi bizottság hétfői ülésén

, most a szerdai pénzügyi bizottságtól is szót kapott a Cserepes sori piac kereskedőinek érdekképviselője,

Szabó Bálint

. A jogászt nagyjából fegyelmezetten hallgatták végig, csak néha hallatszott egy-egy halk dünnyögés reagálásképpen

Rácz Attila

piacigazgatótól, vagy épp a bizottság baloldali tagjai és az alpolgármesterek felől. Szabó Bálint ezúttal is a piacon kialakult visszásságokat ecsetelte, elmondta, hogy Rácz Attila április elsejétől úgy vezette be az áfát, hogy arra nem volt jogosultsága a NAV-tól, és tizenkét napon keresztül áfás számlákat bocsátott ki, és áfás szerződéseket szeretett volna aláíratni a kereskedőkkel. Akik pedig erre nem voltak hajlandóak, azokat rendőrökkel igazoltatta, holott több adattal rendelkezik az érintett bérlőkről a Cserepes sori Piac Kft., mint amennyit az egyenruhások elkérhetnek. Kitért arra is, hogy ingyenes parkolást hirdetett honlapján a 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaság, miközben szombatonként 200 forintot szedtek mindenkitől, és még a múlt héten is előfordult, hogy dátum nélküli nyugtákat kaptak tömegesen az autósok, holott ez szabálytalan. A jogász elmondta, több hamis állítása volt a Cserepes sori piac kapcsán

Szentgyörgyi Pál

MSZP-s gazdasági alpolgármesternek, nem igaz ugyanis, hogy mindössze pár bérlő mondott fel, legalább 20 kereskedő hagyta már el a vásárteret, amivel egyébként jelentős bevételtől esik el a társaság. Elmondta, hogy 77 fő 110 pavilont bérel a piacon, közülük legalább 60-an kaptak felmondólevelet, és tudomása szerint közülük senki sem írt alá új szerződést. Az új szerződés-tervezetekkel szemben egyébkét több kifogást is megfogalmaztak a piacosok, egyrészt nem szeretnék, ha az egyébként áfamentes területbérlést jövőre bevonnák az áfakörbe, ragaszkodnak a birtokvédelemhez, harmadrészt pedig elutasítják, hogy több szektorra osztotta a piacot Rácz Attila, vagyis attól függően, hol található a pavilon, eltérő bérleti díjat kell fizetniük a kereskedőknek. Beszámolt arról is, hogy

zajlanak a birtokvédelmi eljárások a piacon

, az ügyben

Mózes Ervin

címzetes főjegyző kizárása után Makó város jegyzője jogosult eljárni, és várhatóan 1-2 napon belül döntés születik. A kereskedők érdekképviselője úgy értékelte, ha konstruktív hozzáállás lenne a tulajdonosi oldalról, akkor a vitás kérdéseket akár öt perc alatt is rendezni lehetne. Az elhangzottakra Szentgyörgyi Pál alpolgármester reagált, mint elmondta, a 2015-ös mérlegadatok szerint veszteséges volt tavaly a Cserepes sori piac, ami jelenleg is nehéz anyagi helyzetben van. Az idei tervet reálisnak nevezte, és arról tájékoztatott, hogy 2,8 millió forinttal több árbevételt produkált a társaság az első negyedévben, mint egy évvel korábban. Kitért arra, hogy a Rácz Attila által bevezetett új díjszabással azok jártak rosszul, akiknek korábban alkudtak a bérleti díjakból, erre ugyanis lehetőség volt az előző – szintén a szegedi MSZP-s városvezetés által kinevezett – ügyvezető idejében. Szentgyörgyi hozzátette, átlagosan 7,4%-kal emelkedtek a bérleti díjak, amelyek egyébként 2009 óta változatlanok voltak, vagyis ha az azóta eltelt időszak tekintetében az infláció mértékét vennék csak alapul, akkor 21,7%-kal kellett volna most drágítani. Szerinte ehhez kell mérni a mostani 7,4%-os drágítást. Azzal kapcsolatban, hogy a korábbi asztaldíjak 100-ról 200 forintra nőttek pedig azt mondta, hogy ez százalékosan valóban jelentős, ám összegszerűségében elhanyagolható. Az alpolgármester tudomása szerint egyébként bérlők fele aláírta az új szerződéseket és mindössze hárman hagyták el a piacot, azt tekinti ugyanis véglegesnek, ha már az adott kereskedő elszámolt a társasággal.

penzbizukles05_gs

Az áfabevezetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a NAV-nál kezdeményezte a cég annak bevezetését, meg is jelent ez az adóhatóság honlapján, ám amikor a kereskedők emiatt besokalltak, visszavonták az áprilisi bevezetést, aki pedig áfás számlát fizetett, annak visszautalták a 27%-os adótartamot. A parkolással kapcsolatban közölte, ugyanolyan metodika szerint zajlik, mint a Mars téri piacon, ahonnan nem érkeznek panaszok, így szerinte nem lehet gyakorlat a dátum nélküli nyugták kibocsátása. Vitatta azt is, hogy 100 munkahely lenne veszélyben, mint elmondta, 100 helyiséget adnak ki a Cserepes sori piacon, ám a 74 pavilonból 30 raktár. Az elhangzottakkal kapcsolatban a Fidesz-L.É.T.-es

Nógrádi Tibor

azt vitatta, hogy veszteséges lett volna a piac, és azt mondta Szentgyörgyinek, hogy ne állítson valótlanságokat. Szabó Bálintnak – igaz nem túl lelkesen – lehetőséget adtak reagálni az alpolgármester által elmondottakra, amelyek közül többet is cáfolt. Szabó szerint érdemes lenne mindenkinek a helyszínen tájékozódnia, mert akkor egyértelmű lenne, hogy nem három piacos mondott fel, hanem nagyságrendileg húszan, továbbá megismételte, hogy a pavilonbérlők többsége nem írt alá új szerződést. A vitában szót kért

Szentistványi István

is, az immár független képviselő szerint a városvezetésnek is látnia kell, hogy vállalhatatlan, ahogy Rácz Attila levezényelte az áremeléseket és egyéb változtatásokat. Hangsúlyozta, a városnak kellene lennie annyi önkritikájának, hogy felülbírálja korábbi döntését, látható ugyanis, hogy nem járt el elég körültekintően Rácz kinevezésekor. A napirendi pontot végül Nógrádi Tibor és

Kovács Tamás

PM-es külsős tag tartózkodása mellett elfogadta a bizottság baloldali többsége. Ez követően felgyorsult a bizottsági munka, a legtöbb napirendi ponthoz sem kérdés, sem észrevétel nem hangzott el. A közgyűlés 17-es napirendi pontja kapcsán – amelyben

Tanács Eszter külsős bizottsági tag visszahívását kezdeményezi Botka László

, és amiről

az ellenzék sajtótájékoztatót is tartott

–, Nógrádi Tibor azt javasolta a pénzügyi bizottság tagjainak, hogy ne támogassák a javaslatot. Hangsúlyozta, hogy nem a polgármester által megnevezett

Varga Antal

személye ellen van kifogása, hanem úgymond nem lefutott ügyről van szó, ugyanis bíróságon támadták meg a helyi LMP-sek a pártból történő kizárásukat. Név szerinti szavazást kért a napirendi pont kapcsán Nógrádi, ő nemmel szavazott, míg

Farkas László

KDNP-s bizottsági elnök tartózkodott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.