Közélet

Jobbik-tisztújítás - Novák: elfogadtam, hogy nem leszek alelnök

Jobbik-tisztújítás - Novák: elfogadtam, hogy nem leszek alelnök

2016. május 29., vasárnap
Jobbik-tisztújítás - Novák: elfogadtam, hogy nem leszek alelnök
Novák Elõd

Novák Előd közlése szerint elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. A párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusa előtt újságíróknak azt is mondta, hogy "nem lesz és nem is lehet botrány" a rendezvényen.

"Méltósággal elfogadom, hogy nem szólalhatok fel ma és hogy nem is kerülök fel a szavazólapra" - fogalmazott a leköszönő alelnök, megjegyezve: a titkos szavazáson "papírforma szerint" még többen kiállnának mellette, mint ahányan jelölték a tisztségre. Az alapszervezetek ajánlásairól szólva kijelentette: az elnöki vétó bejelentése után is úgy döntött a tagság jelentős része, hogy

Hegedűs Lorántnénak

és neki is helye van az elnökségben, ugyanis mindketten az első hat jelölt között voltak.

Novák Előd

kitért arra is: a

Volner Jánosra

leadott toronymagasan legtöbb alelnöki jelölésen is el kell gondolkodnia

Vona Gábor

pártelnöknek. Ez olyan tömeg, ami alapján meggyőződésem, hogy kompromisszumos megoldás születhet - mondta, célként megjelölve "a felbolydult tagság megbékélését". Hozzátette: talán ennek köszönhetően a jövőben nem egyetlen személy dönthet a Jobbikban minden kérdésben. Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a továbbiakban szakpolitikusként népesedéspolitikával kíván foglalkozni, illetve "a régi szavazók" megtartásán fog dolgozni. Tudatta: egyévi tiszteletdíjáról lemond annak érdekében, hogy létrejöhessen a Jobbikban egy jótékonysággal foglalkozó intézmény. Erről további részleteket egyelőre nem közölt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.