Közélet

Bűnmegelőzést segítő társasjátékokat kaptak a rendőröktől az ÁGOTA Alapítvány gyermekei + FOTÓK

Bűnmegelőzést segítő társasjátékokat kaptak a rendőröktől az ÁGOTA Alapítvány gyermekei + FOTÓK

2016. május 13., péntek
Bűnmegelőzést segítő társasjátékokat kaptak a rendőröktől az ÁGOTA Alapítvány gyermekei + FOTÓK
bunmegelozes_zarokonferencia25_gs

Péntek délelőtt az ÁGOTA Közösségi és Kulturális Központja adott otthont a "Kistelepülések fiataljainak biztonságáért" című pályázat záró rendezvényének, amely során egyebek mellet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) Bűnmegelőzési Osztálya 25 társasjátékot és azokhoz tartozó munkafüzeteket adott át az ÁGOTA Alapítvány fiataljainak.

A rendőrség részéről

Rádi Norbert

portálunknak elmondta, a most véget ért projekt egy folytonosság jegyében született projektpályázat volt. "A CSMRFK közel két évtizeddel ezelőtt, az országban elsőként indította útjára a Tanyaprogramot, amelynek a célja a külterületen élő személyek biztonságának javítása volt. Az elmúlt évek során ez egyre professzionálisabbá vált, miközben újabb és újabb célcsoportokat sikerült bevonni. Ennek mentén döntött arról a Bűnmegelőzési Osztály 2015 vége felé, hogy 3 millió forint összértékben pályázik a Magyar Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt pályázatra. A célcsoportot a kistelepüléseken élő fiatalkorúak adták, az ő biztonságuk javítása volt a cél" - fogalmazott a megyei főkapitány-helyettes. Kifejtette, a projekt összesen négy pilléren alapszik, ezek egyike a "Lépésről lépésre a biztonságért" címet viselő társasjáték, egy másik pedig az ahhoz kapcsolódó munkafüzet, amely révén a bemutatott veszélyforrásokat a gyermekek pedagógusok segítségével tudják feldolgozni. "Mondhatom, hogy ez a két programelem a mára már országosan ismert Ovi-Zsaru program továbbfejlesztése. A társasjátékot a gyermekek otthon, a szülők társaságában is tudják játszani, emellett ráadásul a játék felnőttek lekötésére is alkalmas, hiszen az egyes mezők számukra is hasznos információkat tartalmaznak. Azért a kiskorúakat szerettük volna megszólítani a projekttel, mert minden olyan lehetőség, amely révén akár csak egy-két gyermeket is meg lehet menteni a bűnözővé válástól, vagy az áldozattá válástól, már hasznosnak tekinthető. Ez a komplex projekt alkalmas ezt a célt szolgálni. Az elmúlt öt év adatai alapján folyamatosan csökkenő tendencia tapasztalható Csongrád megyében a kiskorúakat érintő bűnesetek terén. Reméljük, hogy ebben a prevenció is szerepet játszik" - tette hozzá. Rádi Norbert kitért rá, a projekt keretében a külterületen élő felnőtt lakosságot is megcélozták. Számukra lakossági fórumokat, tanyakabineteket szerveztek, amelyeken kiosztották a negyedik projektelemként elkészített módszertani útmutatókat is. Mindezekből hasznos tudnivalókat szerezhetett a lakosság a vagyonvédelem biztosítása érdekében.

bunmegelozes_zarokonferencia01_gs

M. Toronykőy Márta

, a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztály vezetője a társasjátékról szólva elmondta, annak jelenlegi formáját egy több mint kétéves fejlesztői munka előzte meg. Az eredeti elképzelés egy olyan prevenciós eszköz megalkotása volt, amellyel a célcsoportot szórakoztatva lehet tanítani. Ennek kialakításából végül az osztály minden munkatársa kivette a részét, míg a tesztelésben - két ütemben - a Csongrád megyei iskolások segítették a rendőrség munkáját. Az elkészült társasjáték egy szimbolikus nap történésein vezeti keresztül a gyermekeket, akik a biztonság útján végighaladva találkozhatnak az egyes veszélyforrásokkal. "A játék metodikáját arra fűztük fel, hogy a játékos a reggeli indulástól kezdve az iskolából való hazatérésig biztonságosan haladjon végig. Az egy nap eseményeibe persze beletettünk minden olyan lehetőséget, ami csak előfordulhat. Kezdve például a drogfogyasztástól, az áldozattá válás elkerülésén keresztül, a vagyonbiztonságig, a vízbiztonságig, vagy éppen az iskolai erőszakig a játék segít megtanítani, mi a megfelelő reakció az egyes helyzetekre. Mindez ráadásul csak egy része a játéknak, hiszen emellett az egészséges életmódra nevelést is belecsempésztük. Kicsit túlléptünk a konkrét rendőrszakmán, teljes körű prevencióban gondolkodtunk" - mutatott rá M. Toronykőy Márta. Hangsúlyozta, a játékot úgy alkották meg, hogy minden korosztály megtalálja benne úgy a hasznos információkat, mint a szórakozási lehetőséget. Kisebb és nagyobb gyermekeknek egyaránt készítettek biztonsági kártyákat, akárcsak a felnőtteknek. Sőt, azok a kicsik sem maradtak ki, akik még nem tudnak olvasni - nekik egy kétoldalú kirakóst helyeztek el a csomagban. A rendezvényen a CSMRFK 25 darabot ajándékozott a társasjátékból az ÁGOTA Alapítványnak. A Bűnmegelőzési Osztály vezetője kifejtette, évek óta kiváló szakmai kapcsolatot ápolnak az alapítvánnyal, rendszeres a kommunikáció a két szervezet között. "Két évvel ezelőtt az ÁGOTA szokásos karácsonyi rendezvényén már át tudtunk adni a csemetéknek tíz darab társasjátékot. Már akkor megfogalmazódott, hogy segítség lenne ezeknek a gyerekeknek, ha még tudnánk biztosítani ilyen prevenciós játékot. Végül ebben a mostani pályázatban nyílt lehetőség arra, hogy több mint 200 darabot - kissé újragondolva - újra tudjunk nyomtatni, így ebből a zárórendezvényen 25 darabot át is adtunk az ÁGOTA gyermekeinek" - mondta. "Az ÁGOTA programstruktúrájába évek óta beintegrálódtak a gyerekek bűnmegelőzését célzó prevenció programok, amelyek közül valamennyi azért is bír nagy jelentőséggel, mert azon túl, hogy eléri a közvetlen céljukat, azaz a tájékoztatást, egyben le is bontják a gyermekeknek a szakhatóságokkal szemben táplált negatív sztereotípiákat. Márpedig ez közelebb viszi a gyerekeket ahhoz, hogy szükség esetén nyitottabban, oldottabban tudjanak a rendőri szervek fordulni segítségért. Sőt, a gyerekek körében ezek a programok a rendőri hivatás iránt is érdeklődést keltenek. Évente átlagosan két-három gyerekünk is rendőri pályára adja a fejét" - árulta el portálunknak

Kothencz János

, az ÁGOTA Alapítvány alapítója, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója. Hozzátette, évek óta gyümölcsöző a rendőrséggel való kooperációjuk, ami legfőképpen a gyermekek hasznára válik.

bunmegelozes_zarokonferencia08_gs

"Már maga a társasjáték ötlete is nagyon szimpatikus, hiszen a gyermekkel való leginkább partneri kapcsolat az a közös játék. Mindenképpen örvendetes dolog, ha a bűnmegelőzés terén játékos, indirekt, a gyerekeknek élményt is nyújtó eszközök felhasználásával át tudunk adni olyan információkat, amelyek akár a bűncselekmények elkerülhetőségét, megelőzhetőségét jelenthetik. A kapott társasjátékokat már a gyereknapon is használni fogjuk, majd később magunkkal visszük a jubileumi ÁGOTA-táborba, Doboz-Szanazugba is, így azok még szélesebb körben juthatnak el a fiatalokhoz" - fogalmazott Kothencz János a rendőrök ajándékával kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.