Sport

Szivacslabda és játékos ismerkedés - a kézilabda alapjait tanulgatják az algyői ovisok

Szivacslabda és játékos ismerkedés - a kézilabda alapjait tanulgatják az algyői ovisok

2016. április 24., vasárnap
Szivacslabda és játékos ismerkedés - a kézilabda alapjait tanulgatják az algyői ovisok
algyo_ovikezi_04

Az FKSE Algyő trénerei a jövőben heti rendszerességgel tartanak majd kézilabdás foglalkozásokat az algyői Szivárvány Óvoda növendékei számára.

"Az FKSE Algyőnek már az U7-es korosztályban is van egy csoportja, amit én vezetek. A klubnál viszont támadt egy olyan ötlet, hogy mi lenne, ha még ennél is fiatalabb korban adnánk már labdát a gyerekek kezébe, illetve egyszersmind megismertetnénk velük egy kicsit a kézilabdát.

Varga Balázs

meg is kereste az óvodát az ügyben, ahol örömmel fogadták a felvázolt terveket. Most az első edzés utáni tapasztalat azt mondatja velem, hogy nagyon is jó elképzelés volt ez a kezdeményezés. Az első és legfontosabb feladat persze, hogy a gyerekek barátságba kerüljenek a labdával. Onnantól pedig már szinte mindegy is, hogy később kosárra dobják-e majd, vagy rúgni fogják, csak egy alapszintű labdaérzék alakuljon ki náluk" - árulta el portálunk érdeklődésére

Laluska Balázs

. A tavaly nyáron a francia Montpelliertől

hazatért

, korábbi válogatott játékos

Zsadányi Sándorral

felváltva edzi a kicsiket hétfőn és szerdán. A 20-25 perces foglalkozásokon közép- és nagycsoportos ovisok vesznek részt. "Nagyon élvezték a gyerekek az edzést, figyeltek rám végig, nem voltak megszeppenve, próbálták csinálni a feladatokat. Játékos ismerkedésről van szó természetesen, amibe a kézilabda alapjait azért már igyekszünk belecsempészni" - fogalmazott a felnőtt csapatával az NB I/B Keleti csoport bajnoki címére hajtó átlövő, hozzátéve, saját maga számára pont ideálisnak tartja, hogy ezzel a korosztállyal foglalkozzon. "Úgy érzem, ez nekem nagyon fekszik, kiindulva abból, hogy van egy tízéves fiam és egy hétéves kislányom, akiknek ráadásul várjuk a harmadik kistestvérüket.

(Cikkünk készülte óta megszületett a kis Iza Emili, amihez ezúton is gratulál szerkesztőségünk a Laluska családnak! - a szerk.)

Szóval abszolút közel állnak hozzám ezek a gyerekek életkorukból kifolyólag is. Nagyon szeretek velük együtt dolgozni" - mondta.

algyo_ovikezi_01

Ozsváth Lászlóné

óvodavezető kifejtette, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány programja keretében az intézményben

tavaly nyáron adták át

az új, műfüves, multifunkciós sportpályát. Ennek megfelelően a létesítmény, valamint a szükséges eszközök adottak voltak ahhoz, hogy beinduljon egy ilyen jellegű képzés. "Algyőn nagy hagyománya van ennek a sportágnak, sok jó kézilabdás került már ki a helyi csapatból. A polgármestertől a fenntartóig nagyon sokan támogatták, hogy ez a program beindulhasson.

Bella Árpád

, az FKSE Algyő elnöke például már tavaly ősszel javasolta, hogy kezdjük el. A pályához annak idején kaptunk edzésprogramot is. Akkor mind a 18 kolléganő részt vett ennek kapcsán egy tájékoztató továbbképzésen, illetve az eszközök használatára is kaptunk egy-két tanácsot. Ugyanakkor az óvónénik és én magam is örülünk, hogy idekerülhet egy ilyen program, illetve hogy a labdaérzékenység, ügyesség fejlesztésében szakemberek segítségével tudunk egy másfajta területet bemutatni a gyerekeknek." Az intézményvezető kitért rá, a legfontosabb cél, hogy jókedvűen, sikerélménnyel tudjanak a gyerekek hetente kétszer edzeni, miközben fejlődnek a finommotorikus képességeik, a mozgáskoordinációjuk. Hozzátette, a program már most igen népszerűnek mutatkozik, a szülők számára is rendkívül szimpatikus a kezdeményezés, így a csoportok is könnyen megtelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.