Közélet

Szerbiai választások - Még egy vajdasági magyar párt adta át választási listáját

Szerbiai választások - Még egy vajdasági magyar párt adta át választási listáját

2016. április 9., szombat
Szerbiai választások - Még egy vajdasági magyar párt adta át választási listáját

A második vajdasági magyar párt is átadta választási listáját az április 24-i előre hozott szerbiai parlamenti választásokra, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) egy horvát kisebbségi párttal, a Horvátok Demokratikus Közösségével (HDK) együtt vág neki a megmérettetésnek.

A sajtó és a politikai elemzők is unalmasnak, laposnak és szellemtelennek tartják az idei szerbiai választási kampányt, és leginkább azt róják fel a politikusoknak, hogy nincs egyetlen olyan témakör sem, amellyel kiemelten foglalkoznak. A Danas című napilap szerint nincs témája a kampánynak, sokkal inkább a személyeskedésre és a negatív üzenetekre épül, valamint sok "elaprózott" ígéretet lehet hallani. Nem unalmas viszont ez az időszak a vajdasági magyarok számára. A mintegy 250 ezer fős szerbiai nemzeti kisebbségnek öt pártja van, valamint egy politizáló civil szervezete, amely nemrég alakult, de máris nagy célokat tűzött maga elé, és tagjai a választásokon is indulnak. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) néhány nappal a választások kiírása után adta át választási listáját, amelyen 250 személy szerepel. A VMSZ listáját két másik vajdasági párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) támogatta. Több párt és koalíció az utolsó pillanatra hagyta a listaátadást, így péntek éjfél körül nagy volt a nyüzsgés a választási bizottság belgrádi központjában. Az "utolsóként érkezők" között volt a VMDK is. Listájukon a horvát jelöltek mellett helyet kaptak a nyáron alakult civil szervezet, a Magyar Mozgalom (MM) tagjai is, akiknek egy része korábban a VMSZ-ben töltött be magas rangú tisztséget, ám az MM-be való belépése után kizárták a pártból. A Magyar Mozgalom februárban jelentette be, hogy indul a választásokon, és egy magyar nemzeti alternatívát kíván felmutatni a VMSZ-szel szemben. A VMDK-HDK magyar-horvát koalíció képviselői a szombaton kiadott közleményükben úgy fogalmaztak: "azzal a nem palástolt céllal indulunk az áprilisi választásokon, hogy a rosszkedvű, csalódott, reményét vesztett és folyamatosan sorvadó vajdasági magyarságot felrázzuk a tespedtségéből, hogy cselekvésre ösztönözzük, hogy megszabadítsuk a vajdasági magyar közéletet a kirekesztéstől, a félelemtől, az egyszólamúságtól és a párt alapú foglalkoztatástól". A VMDK-HDK választási listáját még nem hirdették ki. A Vajdasági Magyar Szövetség szerint több szempontból is bebizonyosodott, hogy a VMSZ-é az egyetlen magyar lista a parlamenti választáson.

Pásztor Bálint

, a VMSZ parlamenti frakcióvezetője szombaton elmondta: egyrészt a VMDK-HDK-listának nincs meg a kellő számú, 10 ezer támogatói aláírása, mert kiderült, hogy olyanok is támogatták a listát, akik vagy nem szerepelnek a választói névjegyzékben, vagy már más pártnak is aláírtak, másrészt pedig az aláírók körülbelül 30 százaléka Közép- és Dél-Szerbiából származik. "Ebből, azt gondolom, leszűrhető, hogy ez a lista nem a magyar emberek támogatásának köszönhetően próbál meg részt venni a választásokon" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy ha sikerül is a hiányzó aláírásokat - mások segítségével - pótolniuk, "lehullott a lepel, és világossá vált, hogy egy olyan lista, amelynek a választási indulását több ezer közép- és dél-szerbiai, nem magyar nemzetiségű állampolgár támogatja, nem tekinthető magyar listának". A közvélemény-kutatások szerint a szerbiai választásokat elsöprő többséggel nyeri majd meg a jelenleg is kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.