A Fidesz szegedi elnöke örül, hogy kevesen engedtek a politikai uszításnak, és ötből négy pedagógus szerdán is betöltötte hivatását, az oktatást, a tanítást, a nevelést.
“Egy demokrácia attól demokrácia, hogy mindenkinek lehetősége és joga van a tiltakozásra, a sztrájkra, még akkor is, ha annak indokával, illetve erkölcsi hátterével adott esetben nem értünk egyet” – így reagált portálunk megkeresésére Nógrádi Tibor a szerdai országos pedagógussztrájkra, melyhez – mint beszámoltunk róla – számos szegedi, Csongrád megyei köznevelési intézmény dolgozói is csatlakoztak. A Fidesz szegedi elnök-frakcióvezetője rögtön hozzátette, megítélése szerint a demonstráló pedagógusok jelenleg egy olyan kormány ellen tiltakoznak, mely – a 2002-2010 között regnáló, az iskolákat csődközeli helyzetbe juttató szocialista-liberális kabinettel szemben – kiemelten fontosnak tartotta és tartja az oktatást, az abba befektetett erőforrásokat, mely számára ez az ágazat mindig is központi prioritást élvezett. Az Orbán-kormány – sorolta – bevezette a pedagógus-életpályamodellt, a nemzet régi adósságát törlesztve ebben a ciklusban 40 százalékkal emeli a pedagógusok bérét, jövőre pedig várhatóan közel 100 milliárd forint többletforrást juttat a köznevelésnek.
“Kétségtelen, hogy a jó szándékú centralizáció során történtek hibák, melyek javítására nyitott a kormányzat, ezért hívta és hívja tárgyalóasztalhoz a pedagógusokat. Egy ilyen helyzetben sztrájkot hirdetni véleményem szerint enyhén szólva etikátlan, és egyben bizonyítja is a megmozdulás politikai motivációját. Ami pedig a szegedi eseményeket illeti, rengeteg információ jutott el hozzám arról, hogy számos intézményben kőkemény nyomást gyakoroltak a sztrájkban részt venni nem óhajtó tanárokra és szülőkre, ami rendkívül súlyos kérdéseket vet fel. Ezt egyértelműen elítélendőnek tartom, hisz az érintett vezetők, pedagógusok nyíltan bevitték a politizálást az iskola falai közé, ami semmilyen színekben, semmilyen hatalmi helyzetben nem megengedhető. Ugyanakkor szeretnék optimizmusomnak is hangot adni, mert a szerdai napon a pedagógustársadalom több mint 80 százaléka nem a politizálást választotta, hanem betöltötte hivatását, az oktatást, a tanítást, a nevelést. Ők a hallgatag döntő többség, szemben az uszító, zajongó, sok esetben ellenzéki politikusoktól szított kisebbséggel” – mondta el Nógrádi Tibor.
A politikus úgy összegzett, a kialakult helyzetben a párbeszéd a legfontosabb, a közös gondolkodás és tervezés szolgálja a gyermekek és a pedagógusok érdekét, az pedig sehová sem vezet, ha az oktatás, a köznevelés szereplői hagyják, hogy a baloldali politikai erők öncélú politikai akcióikhoz használják fel őket.