Nincs veszélyes anyag a levegőben Szegeden, de érdemes mindent letakarítani



A gumiégetésnek lehetnek káros hatásai, ez azonban attól függ, mennyi ideig éri az emberi szervezetet. A szálló, szúrós szagú por, amit reggel Szeged teljes területén érezni lehetett, az arra érzékenyeknél légzőrendszeri panaszokat okozhat. Bosnyákovits Tünde ugyanakkor megnyugtatott, a levegőbe jutó káros anyagok nem lépték át az egészségügyi határértéket.
Vasárnap délutántól hétfő kora estig oltották a tüzet a DÉLÉP ipari parknál, egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén, ahol
meggyulladt a ledarált kommunális hulladék
. Szerkesztőségünkhöz több levél is érkezett, melyben arról érdeklődtek olvasóink: került-e a telephelyen tárolt műanyag és gumihulladék égésével veszélyes anyag a levegőbe. A riadalmat elsősorban a hétfő reggel is érezhető, szúrós szagú szmog okozta. "A Csongrád Megyei Katasztrófavédelem az oltási terület mellé még vasárnap kiköltöztette mobillaborját. Közleményük szerint a füstben az egészségre ártalmas koncentráció veszélyes anyagból nem mérhető. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztály Rózsa utcai mérőkonténerétől is megérkeztek az adatok, a 24 órás mérés átlaga minden értéket figyelembe véve a környezetvédelmi határérték alatt van" - tájékoztatta portálunkat
Bosnyákovits Tünde
megyei tisztifőorvos. A Népegészségügyi Főosztály egészségügyi szempontból is kielemezte a Rózsa utcai mérőhelyről beérkezett adatsorokat, eszerint Szegeden a füsttel a levegőbe kerülő anyagok nem érték el tájékoztatási küszöbértéket. Hogy a DÉLÉP ipari park szomszédságában milyen adatokat mértek, arról a tisztifőorvos egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. "A gumiégetésnek lehetnek káros hatásai, ez azonban függ attól is, mennyi ideig éri az emberi szervezetet. A szálló por, amit tegnap este és reggel is mindannyian éreztünk, légzőrendszeri panaszokat okozhat, irritálhatja a nyálkahártyát azoknál, akik egyébként is érzékenyek, például az asztmások, allergiások és idősek" - folytatta a tisztifőorvos. Bosnyákovits Tünde ugyanakkor igyekezett mindenkit megnyugtatni, a többek között nitrogén-oxid, etil-benzol és kén-dioxid értékekre vonatkozó mérések szerint egyik káros anyag sem éri el az egészségügyi szempontból veszélyes értéket. A tisztifőorvos felhívta a szegediek és a környékbeliek figyelmét: ahol szabad szemmel látható és érezhető volt a füst, szabadítsák meg az autókat, ablakokat és teraszokat a letelepedett portól. Illetve a ma viselt ruhákat is érdemes kimosni, alaposan megmosakodni, hajat mosni.