Sport

Labdarúgás: nüanszokon múlt a Szeged-Grosics mezőkövesdi pontszerzése

Labdarúgás: nüanszokon múlt a Szeged-Grosics mezőkövesdi pontszerzése

2016. április 16., szombat
Labdarúgás: nüanszokon múlt a Szeged-Grosics mezőkövesdi pontszerzése
szeged2011_mezokivesd_mj017 (1)

Nem tört meg a mezőkövesdi átka a Szeged 2011-Grosics Akadémiának: negyedjére sem tudott pontot szerez Matyóföldön a szegedi klub, ezúttal egy roppant kiélezett ütközetben maradt alul Klausz László csapata.

Története során még nem tudott pontot szerezni a Mezőkövesd otthonában a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely az elmúlt két, jól sikerült meccs után arra készült, hogy megszakítja ezt a negatív sorozatot. Ennek megfelelően is kezdett

Klausz László

együttese, amely az első negyed órában irányította a játékot, határozottabb fellépésének köszönhetően labdabirtoklási fölénye mellett helyzetekig is eljutott. Mintegy húsz perc játék elteltével kissé váratlanul szerzett vezetést a Mezőkövesd: egy kontrát követően

Szántai

ütközött

Szatmárival

, és mivel ezt a tizenhatoson belül tette, Szilasi sporttárs büntetőt ítélt az eset után: a labda mögé

Heffler

állt, aki gólra váltotta a tizenegyest, ezzel előnybe került a hazai csapat, 1-0. A gólt követően inkább a kemény párharcok jellemezték a meccset, majd a szünet előtt

Szabó Péter

egalizálhatott volna, de helyzeteinél nem tudott pontosan lőni. A szünet után is folytatódott az addig is kiegyenlített játék: azonban mintegy negyed órát követően Fótyik egy szabadrúgás után fejjel vette be az ezúttal korábbi csapata ellen játszó Szántai Levente kapuját, 2-0. Nehéz folytatást várt a Szeged-Grosicsra, azonban a csereként beállt

Hegedűs Martin

még adott reményt a hajrára, miután egy szépen végigjátszott akciót fejezett be öt méterről, 2-1. A meccs utolsó harmadára teljesen visszaállt a Mezőkövesd, amely tíz emberrel védekezett, így nem volt könnyű dolga támadásban a szegedieknek, viszont így is eljutottak kisebb lehetőségekig Germán Tamásék. Az utolsó tíz percben a Szeged-Grosics ugyan derekasan küzdött azért, hogy elkerülje a vereséget, de Szabó Péter kiállítása után már erre kevés esélye maradt: negyedjére sem sikerült tehát pontot szereznie Mezőkövesden a Szeged 2011-Grosics Akadémiának, amely két nyert meccset követően ezúttal vereséget szenvedett az egészséges hazai pályát élvező Mezőkövesddel szemben. Klausz László tanítványai ezzel maradtak a tabella hetedik helyén, de a Siófok már pontszámban beérte az együttest, amely a következő fordulóban a Dunaújvárost fogadja a gyulai Grosics Akadémián.

Mezőkövesd, 800 néző
2016. április 16., 19.00
Mezőkövesd Zsóry FC
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Szilasi Szabolcs • asszisztens: Mohos Milán, Kovács II Gábor
2
-
1

Labdarúgó NB II, 23. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia 2 - 1 (1-0)

Mezőkövesd, 800 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Mohos Milán, Kovács II Gábor).

Mezőkövesd:

Dombó - Fótyik, Szilvási, Tóth B., Heffler (Sós, 71'), Frőhlich, Szatmári, Vági, Molnár G. (Orosz, 54'), Nicorec (Tajthy, 49'), Szeles.

Vezetőedző:

Pintér Attila.

Szeged-Grosics:

Szántai - Zabari, Tóth G., Farkas, Achim, Szabó P., Berde (Hegedűs, 52'), Király, Oláh G. (Veselinov, 65'), Andorka (Obot, 52'), Germán.

Vezetőedző:

Klausz László.

Gólszerzők:

Heffler (21', büntetőből), Fótyik (59') ill. Hegedűs (62')

Sárga lap:

Sós (90+2') ill. Szántai (20'), Andorka (28'), Király (61')

Kiállítva:

Szabó P. (88')

Online közvetítésünk

VÉGE

90+3'
Ez a vége, megint nyerni tud a Mezőkövesd hazai pályán a Szeged-Grosics ellen, ugyanakkor nagyon kevésen múlott az, hogy ne csípjen el legalább egy pontot a feljutásra ácsingózó ellenfele otthonából a szegedi gárda.
90+2'
Sós Bence kap még egy lapot a végén, labdaelrúgásért.
90'
Három perc hosszabbítást jelez Szilasi játékvezető.
88'
PIROS LAP! Ez így nagy baj, nem csak a mai meccsre tekintve: Szabó Péter rúgott vissza Szilvásinak, amit észre vett Szilasi, és egyből pirossal kiállítja a szegedit: az utóbbi hetekben jó formában futballozó játékost így nem csak a mai meccsre veszti el Klausz László.
85'
Achim remek beadása eljut Hegedűsig, azonban közeli fejesébe már nem jut erő, ez így Dombóé.
84'
Továbbra is csak a kövesdiek térfelén folyik a játék, de ezt a falat, amit felhúztak a hazaiak, nem könnyű feltörnie a szegedieknek.
81'
Majdnem ott az egyenlítés! A behúzódó hazai védelem ellen nincs könnyű dolga a Szeged-Grosicsnak, Hegedűs egy remek íveléssel tudja helyzetbe hozni Obotot, aki azonban ha kevéssel is, de a bal kapufa mellé fejel, marad a 2-1. A Szeged irányítja a játékot, jóval inkább az egyenlítés van benne a játékban, mintsem a hazaiak újabb gólja!
77'
Főleg mezőnyjáték az utóbbi percekben, azonban az talán sokat elmond, hogy a Mezőkövesd tíz emberrel védekezik a bekapott gól óta, teljesen visszaálltak a hazaiak, innentől csak egy-egy kontrában bíznak.
71'
Harmadjára cserél a Mezőkövesd is: a gólszerző Hefflert a vásárhelyi származású Sós Bence váltja.
65'
Kihasználja utolsó cseréjét Klausz László: Oláh Gergő helyére Vladimir Veselinov érkezik.
64'
Lendületben marad a Szeged, megint egy szép támadás Klausz László tanítványaitól: az akció végén most Obot lőhet, miután tisztára játszotta magát, de ezen rajta volt Dombó.
62'
GÓÓÓL! Itt a reménysugár a Szeged-Grosics számára! Egy remekül felépített akció végén, amely Oláh és Obot között zajlott, a középre gurított labdát Hegedűs Martin passzolja a kapu közepébe öt méterről, kiváló támadás végén szépít a Szeged, 2-1! Még majd' fél óra, ez bármire elég lehet!
60'
Király is besárgul, aki a felezőnél löki el két kézzel Szatmárit. Ez volt a szegedi játékos hetedik lapja az idényben.
59'
Gól, 2-0! Heffler jobb oldali szabadrúgására kicsit határozatlanul jön ki Szántai, az érkező Fótyik pedig a kapuba fejel, megelőzve a kapust, 2-0! Innen nehéz lesz a pontszerzés a Szeged-Grosics számára!
54'
Újabb csere, a Mezőkövesd is másodjára cserél: Molnár Gábor helyére a korábbi szegedi, Orosz Márk érkezik.
52'
Nem sokat vár Klausz László sem, és rögtön kettőt is cserél: Berde és Andorka hagyja el a pályát, Hegedűs és Obot érkezik a pályára.
49'
Először Pintér Attila változtat: Nicorecet Tajthy váltja a Mezőkövesdben.
48'
Molnár Gábor lövése az első lehetőség a szünet után: mintegy 22 méterről, jobbról lőtt, de Szántainak nem okozott gondot ez a próbálkozás.
46'
Folytatódik a meccs - a szünetben egyik mester sem változtatott kezdőcsapatán.

SZÜNET

45'
Ez a félidő vége: egy abszolút kiegyenlített meccs zajlott az első félidőben, amely alatt egy véleményes büntetővel szerzett vezetést a Mezőkövesd, azonban semmi sincs még ezzel veszve a Szeged-Grosics számára.
40'
Ez kevésen múlt, Szabó Péter ívelte Andorka fejére a szabadrúgást, de az utolsó pillanatban mentettek a csatár elöl - jó elképzelés volt Szabó Pétertől!
38'
Kicsit leült most a meccs: a támadóharmad előtt mindkét csapat tudománya elfogy, nem ülnek az elképzelések az utóbbi percekben egyik oldalon sem.
31'
Egy kis foci is a párharcok után: Germán kapott labdát a hazai térfél közepén, majd mintaszerűen indította a jobb oldalon induló Szabó Pétert, aki a 16-os sarkáról ereszti kapura, de lövése a jobb oldali keresztléc mellett suhant el.
29'
Ez csúnya volt: Tóth Bence távolról csúszott rá Tóth Gáborra, lent is marad a szegedi védő, de csak figyelmeztet ezúttal is Szilasi, pedig az ilyen belépők azért elég sérülésveszélyesek, szerencse, hogy ezt Tóth Gábor megúszta.
28'
Andorkának viszont nincs: akadályozza Dombót a kézből kirúgásnál, ezért felmutatja a sárgát a játékvezető a szegedi támadónak.
26'
Szabó Péter még megússza lap nélkül: a felezőnél akasztotta Tóth Bencét, de Szilasi még figyelmezteti, egy dobása még van.
21'
Gól, Heffler magabiztosan értékesíti a büntetőt, ezzel megszerzi a vezetést a Mezőkövesd, 1-0.
20'
Szántai sárgát kap a büntetőnél - nem megbántva a bíró sporttársat, de ha ez lap, akkor piros, viszont közel sem tűnt büntetőnek az eset.
19'
Ennél is nagyobb baj, hogy a szöglet utáni kontrából éppen Szatmári indul meg, majd átesik a kapujából kifutó Szántain: elég vitatható ítélet volt, mert Szántai nem húzta el a lábát a kövesdinek, de Szilasi befújta a büntetőt!
17'
Az első szegedi szöglet után Andorka fejel és ütközik Szatmárival: fejese veszélytelen, viszont lent marad a csatár, és ápolni kell.
14'
Többnyire a pálya középső harmadában folyik a játék az első pár perc helyzetözönét követően: az viszont látszik, hogy amit Klausz László kitalált mára, az egészen jól működik a pályán, a hazaiak támadásait jól megszűri a szegedi együttes.
8'
Élénken kezdődik a meccs, ez már egy jóval komolyabb lehetőség volt: Achim játszotta meg remekül Szabó Pétert, aki 7-8 méterről az emelést választotta a kint álló Dombóval szemben, de visszaért a kapus, marad a 0-0! Iramos, jó meccs!
7'
Az első igazán veszélyes kövesdi támadás végén Frőhlich emelését húzza le Szántai.
6'
Az első lehetőség is a Szeged-Grosicsé, Andorka cselezte be magát a tizenhatos bal sarkáról lövőhelyzetig, majd a jobb alsó felé tartó labdáját fogta Dombó.
4'
Bátran kezd a Szeged-Grosics: labdabirtoklásban a hazaiak fölé nő Klausz László együttese az első percekben.
1'
A hazaiak indították a mérkőzést, Pintér Attila együttese sárga-kék szerelésben lép pályára, míg a Szeged-Grosics hófehér mezben lép pályára. Huszonkét fok fogadta a csapatokat, kissé borongós az idő - mind e mellett a körülményeket egy szó sem érheti, impozáns, nemrég átadott, gyönyörű létesítményben játszik ma a két csapat.

A mérkőzés Szilasi Szabolcs sípszavára 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.