Sport

Labdarúgás: visszavágott az ESMTK-nak, ezáltal nagyot lépett a feljutás felé a SZEOL

Labdarúgás: visszavágott az ESMTK-nak, ezáltal nagyot lépett a feljutás felé a SZEOL

2016. április 3., vasárnap
Labdarúgás: visszavágott az ESMTK-nak, ezáltal nagyot lépett a feljutás felé a SZEOL
szeol-esmtk_-mj-24

Akárcsak egy héttel korábban a Dunaharaszti ellen, ismét Nikola Maksimovic és Grünvald Attila egy-egy góljával nyerte soros bajnokiját a SZEOL SC. Tóth Ákos tanítványai az ESMTK otthonából hozták el a Komló veresége okán rendkívül értékessé váló három pontot.

A szegediek a kezdősípszótól kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, az ESMTK leginkább a védekezéssel volt elfoglalva az első 45 perc során. Ennek ellenére a vendégek igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a félidő során, egy-egy apró hiba rendre homokszemként akasztotta meg a kék-feketék támadógépezetét. A 26. percben

Maksimovic

veszélyeztetett 17 méterről egy lapos kísérlettel, amit

Sebastian Bonica

lábbal hárított, majd

Ondrejó Tamás

maradt le nem sokkal a labdáról egy rosszul sikerült hazaadásnál a 35. minutumban. Fordulás után sem változott a helyzet, a SZEOL hajtott a vezetésért, míg a hazaiak jobbára igyekeztek megóvni saját kapujukat a góltól. Nem sokon múlt a 49. percben, hogy ezt meghiúsítsa

Rácz László

, de a bekk csúsztatása

Végh Ariel

szabadrúgásánál egy hajszállal elkerülte a célt. A játékrész első negyedórájának végén

Puskás Csaba

is rögzített szituációból tornáztatta meg Bonicát: a kapus látványos vetődéssel, nagyot nyújtózva tudta csak kitolni a ficak elől a szegedi játékmester 22-23 méteres bombáját. A jég végül a 63. percben tört meg, amikor

Kéri Tamás

lapos centerezésébe a csereként beállt

Beretka Péter

szúrt bele oly módon, hogy azzal kihagyhatatlan helyzetbe hozza a mögött érkező Maksimovicot. (0-1) Ezt követően igyekezett szemléletet váltani az addig rendkívül defenzív ESMTK, aminek hozadékaként megnyílt a terület a kontrázásra a műfajt egyébként magas szinten űző vendégek előtt. A 78. minutumban éppen egy gyors ellentámadás végén passzolt be balról Beretka az akciót kísérő

Grünvald

elé, aki higgadtan értékesítette az adódó ziccert. (0-2) Bár a hazaiak ezt követően már nem tudtak megújulni, mégis maradt még hátra egy sajnálatos eset a találkozóból. A hajrában a hat perccel korábban beállt

Fülöp Tibort

egyből pirossal kiállította a játékvezető egy nyújtott lábbal kivitelezett becsúszásért. A középpályásra így jövő héten biztosan nem számíthat majd a szakmai vezetés. Győzelmével a SZEOL visszavágott fővárosi riválisának az ősszel elszenvedett hazai vereségért, s így három ponttal előzi már meg a harmadik helyen álló, a fordulóban Budafokon vereséget szenvedő Komlót. Az NB II felé lépdelő szegedi együttesre legközelebb a megyei rangadó vár: április 10-én 16.30-tól a Hódmezővásárhelyhez látogatnak Beretkáék.

Budapest, ESMTK-stadion, 200 néző
2016. április 3., 16.30
ESMTK
SZEOL SC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Jakab Árpád • asszisztens: Galán Roland, Berényi Ákos
0
-
2

Labdarúgó NB III Közép csoport, 25. forduló:

ESMTK - SZEOL SC 0-2 (0-0)

Budapest, ESMTK-stadion, 200 néző. Vezette: Jakab Árpád (Galán Roland, Berényi Ákos).

ESMTK:

Bonica - Lázár, Nemes, Vass, Tóbiás, Kiss, Szabó (Péter-Szabó 73'), Kocsis (Hoffmann 60'), Bányai, Mag (Orbán 87'), Németh.

Vezetőedző:

Turi Zoltán.

SZEOL:

Leindler - Kéri, Rácz, Gajág, Grünvald, Forró, Puskás (Fülöp 77'), Ondrejó, Maksimovic, Tomisic (Varga 86'), Végh (Beretka 59').

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Maksimovic (63'), Grünvald (78').

Sárga lap:

Kiss (49'), Kocsis (58'), Péter-Szabó (90'), ill. Gajág (58').

Kiállítás:

Fülöp (83'). Tóth Ákos:

"Nagyszerű időben, szép pályán, egy szép létesítményben, a második félidőben különösen nagy kedvvel játszva arattunk értékes győzelmet. Ezzel együtt menetelünk tovább a céljaink felé. Jövő héten a megyei rangadó egy borzasztóan nehéz feladat lesz, de jelen pillanatban még a mai győzelemnek örülünk. Azt gondolom, nem sok csapat tudott, és nem is sok fog itt ilyen magabiztosan nyerni."

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+3'
Vége! A játékvezető lefújta a mérkőzést, amelyen rendkívül fontos három pontot gyűjtött be a SZEOL, különösen annak tekintetében, hogy a legfőbb üldözőnek számító Komló szombaton kikapott Budafokon. Tóth Ákos legénysége ezáltal már hárompontos előnnyel, egy meccsel kevesebbet játszva áll a dobogó második, feljutást érő fokán!
90'
Ígéretes ellentámadás bontakozott ki a vendégeknél, a korábban Tomisic helyett beállt Varga Richárd vezette fel a labdát. Bár Maksimovic és Beretka is várta a passzt, Vargát felrúgták hátulról, miért villant is egy sárga Péter-Szabónak.
87'
Harmadik cserelehetőségét is ellövi Turi mester: Orbán állt be Mag helyett.
85'
Egy balról érkező beadásnál kissé könnyelműnek bizonyult Rácz, így a mögötte érkező piros mezes kapura tudott bólintani. Szerencsére Leindler egy gyors mozdulattal kitolta a léc alá tartó labdát.
83'
Egyből piros! Talán ez most egy kicsit erős ítélet! Egy bedobás után visszakapott labdára csúszott rá Fülöp, de végül az ellenfelet találta el nyújtott lábbal. Jakab Árpád nem sokat teketóriázott, egyből leküldte az imént beállt középpályást.
82'
Remek cselekkel játszotta be magát a tizenhatoson belülre Kéri, jobb külsővel tekert kapura, de éppen egy előtte álló védőt lőtt fejbe.
78'
GÓÓÓL!!! Egy gyors ellentámadás végén Beretka passzolt be balról az akciót kísérő Grünvald elé, aki higgadtan helyezett a kapu bal oldalába! 0-2!
77'
Puskást váltva Fülöp szállt be a meccsbe.
73'
Érdekes csere szegedi szempontból: az egykor éveken át a Volánt erősítő Szabó Attilát a szintén a klubnál nevelkedett Péter-Szabó váltotta. Mindez persze annyit is tesz, támadó állt be védekező középpályás helyett a pesterzsébetieknél.
71'
Valamelyest kényelmesebb helyzetbe került előnye birtokában a SZEOL, hiszen a gárda így játszhatja a gyors kontrákra épülő taktikáját, ami igazán fekszik is neki.
69'
A gól óta kissé megélénkült a mérkőzés. A sündisznóállást feladó ESMTK kiegyenlítettebbé, iramosabbá varázsolta a játékot. Turi Zoltán tanítványai eddig két szögletet tudtak kiharcolni az egyenlítésért hajtva, de előbb Rácz, majd másodjára Gajág tisztázott a beadásoknál.
63'
GÓÓÓL!!! Megszületett a várva várt szegedi találat! Ismét Kéri ment alapvonalig a szélen, ezúttal azonban laposan centerezett. A védőjét megelőző Beretka éppen csak annyira szúrt bele a labdába, hogy a mögötte helyezkedő Maksimovicot ziccerbe hozza. A szakállas támadónak már nem volt nehéz dolga, öt méterről passzolt a hálóba a kiszolgáltatott Bonica mellett. 0-1!
62'
Szépen húzta meg a jobb oldalt Kéri, a beadása is kiválóan sikerült, de hiába készült vércseként lecsapni a labdára a hosszún érkező Grünvald, Bonica ismét jól hagyta el a gólvonalat, hogy lekapja a bogyót a levegőből.
60'
Beretka ütközött egy ellenféllel a félpályán, a piros mezesek játékosát le is kellett cserélni az eset folyományaként.
59'
Első cseréjeként Beretkát vetette be Tóth Ákos, Végh hagyta el a gyepet.
59'
Gajág akasztotta meg Némethet egy induló kontránál, sárga lap a szegedi védő jutalma a megmozdulásért.
58'
Egy pillanatra elcsendesült a lelátó: Puskás irtózatos erejű bombát repesztett meg a szabadrúgásból, amit a hosszú felső sarok elől Bonica tornázott ki a levegőben úszva.
57'
Bányai meglehetősen könyörtelenül rúgta fel Végh Arielt 22 méterre a kaputól, kicsit jobbról.
49'
Mi maradt ki?! Végh lőtte középre a szabadot, a mindenki túlugró Rácz csúsztatása viszont még éppen a kapufa előtt elsuhanva hagyta el a játékteret.
49'
Kiss meglehetősen egyszerű eszközökkel állította meg a balon Puskást. A tizenhatos magasságából jár a szabadrúgást, az erzsébeti játékos pedig sárga lapot kapott.
47'
Gyors akcióval igyekszik meglepni a félidő elején a vendégeket az ESMTK, de a jobbról, Forró mellől érkező beadásra nincs érkező középen, így Rácz nyugodtan bólinthatja a labdát Leindler kezébe.
46'
Folytatódik a mérkőzés, szünetben nem történt csere egyik csapatban sem.

SZÜNET

45'
Vége az első félidőnek, amely után egyelőre döntetlenre állnak a felek. Tóth Ákos legénysége nagyon nyomott a vezetés megszerzéséért az első 45 percben, egy-egy apróság azonban rendre megakadályozta a kék-feketéket a gólszerzésben.
44'
Talán az első valamire való támadását mutatta be az ESMTK a meccsen, habár igazán komoly veszély ebből sem adódott.
40'
Ha nem megy összjátékból, meg kell próbálni egyénileg: Tomisic vezette rá a védelemre a labdát lendületből, két-három jó csel után került lövőhelyzetbe a kapuval szemben, de inkább a passzt választotta. Maksimovic tüzelt így - nagyjából egy labdányival a kapufa mellé. Ráadásul már lest is jelzett az asszisztens.
37'
Egy remek indítással lódult volna meg Végh a jobb szélen, csakhogy a partjelző - teljesen jogosan - les miatt emelte a zászlaját. Továbbra is csak apróságokon múlik, hogy nem tud nagyobb helyzeteket kialakítani a SZEOL.
36'
Forró szerzett labdát agilisan 18 méterre a kaputól, Puskáshoz továbbított, aki talán lőhetett is volna 16-ról, de inkább kivárt még egy ütemet, így odalett a kínálkozó lehetőség.
35'
Ez most nem sokon múlt! Egy hazaadásnál elcsúszott Bonica, de szerencséjére Ondrejó nagyjából 20 centivel lemaradt a labdáról.
32'
Végh kanyarított középre jobbról, ami után szöglettel folytatódott a mérkőzés. Ez már a sokadik sarokrúgása a vendégeknek, ahogy Bonica sem először mozdult ki jó ütemben ezeknél a kapujából, hogy lehúzza a labdát a levegőből.
31'
Mondhatni, egykapuzik a szegedi alakulat. Az előbb Maksimovic feje felett szállt el egy beadás, és bár a mögötte helyezkedő Grünvaldnak jó lehetett volna még a labda, a felhúzódó balbekk későn eszmélt, így egy piros mezes meg tudta előzni.
26'
Szép lövés! Maksimovic veszélyeztetett laposan 17 méterről egy jó csel után, Bonica azonban lábbal szögletre tudott menteni.
24'
Meddőnek bizonyul eddig a Tisza-parti együttes fölénye, miközben az ESMTK szurkolói egyre elégedetlenebb hangot ütnek meg kedvenceikkel szemben. Azt nehezményezik, csapatuk miért áll fel annyira defenzíven hazai pályán.
18'
Továbbra is támadásban a vendégek, de egy-egy apró hiba rendre becsúszik a gólszerzési folyamatba. Az imént Rácz szöktette Maksimovicot a szélen, aki végül az alapvonalról passzolt vissza a tizenegyespont környékére. Tomisic azonban elcsúszott a tizenhatoson belül, így nem jutott el lövésig az akció.
13'
Mind az idő, mind a pálya kiváló Pesterzsébeten, ez láthatóan rátett egy lapáttal a szegediek játékkedvére. Egyelőre a SZEOL akarata érvényesül a mérkőzésen.
11'
Egy pillanatra jó üteműnek tűnt az indítás Tomisic felé, az egyébként villámléptű csatár azonban már csak az alapvonalon túl tudta beérni a passzt.
10'
Grünvald és Bányai csapott össze az oldalvonalnál, utóbbi eközben elvesztette az egyensúlyát, és nekicsúszott a kispadnak. Ő is csak némi ápolást követően tudott visszatérni a pályára.
9'
...Puskás szabadrúgás mintegy fél méterrel kerülte el a bal kapufa tövét.
8'
Végh Ariel lódult volna meg jobbösszekötőből, de egy hazai bekk 22-23 méterre a kaputól felvágta a szélsőt, akit emiatt rövid ideig ápolni is kellett.
5'
Veszélyesen kanyarodott középre Végh Ariel szögletere jobbról, Rácz feje előtt még elsuhant a játékszer, Gajág viszont éppen annyira csúsztatott bele, hogy az jó legyen az ötösre érkező Tomisicnek. A támadót centikkel előzte meg csupán egy hazai védő.
4'
Aktívabban kezdenek Tóth Ákos tanítványai, Grünvald kétszer is ígéretesen indulhatott meg a balon, de végül mindkétszer megelőzte őt védője a szöktetésnél.
1'
A piros mezes hazaiak indították útjára a labdát, a vendégek szokásos, kék-fekete csíkos szerelésükben játszanak a mai napon is.

A mérkőzés Jakab Árpád sípjelére 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! Ma délután Csongrád megye mindkét NB III-as csapata pályára lép, mi pedig mind a SZEOL, mind a Hódmezővásá...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.