Közélet

Hencz Péter: A vallásos hit népegészségügyi szempontból előnyös

Hencz Péter: A vallásos hit népegészségügyi szempontból előnyös

2016. április 28., csütörtök
Hencz Péter: A vallásos hit népegészségügyi szempontból előnyös
Hencz_Peter

"A vallásos idős emberek, akik hetente legalább egyszer templomba mennek, ritkábban kerülnek kórházba" - írja portálunkhoz eljuttatott levelében Hencz Péter.

A világtörténelemben az orvostudomány és a vallásos hit már az ókortól kezdve egészen az 1700-as évekig szoros kapcsolatban állt. A tudomány fejlődésével és a nyugati kultúra térhódításával a vallásos hit egyre inkább a fantázia, mágia és az irracionalitás világába kezdett szorulni, ahol elsősorban a tanulatlan, egyszerű és félrevezetett emberek gyakorolták. Korunk „világmegváltó” és divatos eszméi szerint a vallás az uralkodó osztály kezében a tudatlan néptömegek féken tartásának és elnyomásának eszköze; így a vallás káros, üldözendő, legalább is kerülendő. Az utóbbi években azonban kezd megváltozni a vallás orvosi megítélése, elsősorban a nagyszámú kutatás eredményeképpen. Mind az orvosok, mind a betegek egyre inkább megtapasztalják, hogy a gyógyítás nem csak egyszerű biológiai folyamat, hanem az orvosi ténykedések során az embert a test, értelem és szellem egységeként kell szemlélni. Az USA-ban több mint ezer tudományos vizsgálat foglalkozott eddig a vallás és egészség összefüggésével, mely vizsgálatok megfeleltek a szigorú tudományos kritériumoknak, és az eredmények statisztikailag meggyőzőek, azaz szignifikánsak voltak. A vallásos idős emberek, akik hetente legalább egyszer templomba mennek, ritkábban kerülnek kórházba, ha intézetbe is kerültek, kevesebb, mint fele annyi időt töltenek ott, mint a nem vallásosak. Kevesebb köztük a szorongó, félő ember, szervezetük ellenállóbb a fertőzésekkel szemben, amit a jobb immunológiai funkciók is tükröztek. Kevesebb köztük a depresszióban szenvedő, alacsonyabb a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük, kevesebbet dohányoznak, többet sportolnak, kevesebb köztük a mértéktelen alkoholfogyasztó, az elhízott, így az sem meglepő, hogy kevesebb köztük a szívbeteg és gutaütött. A vallásos emberek ritkábban betegszenek meg rákban. Ha megtudták a súlyos kórismét, első reakciójuk az ima volt, mely megnyugvást eredményezett. Egy vizsgálat szerint a vallásos szívműtöttek tizennégyszer ritkábban haltak meg. A csípőcsont-töröttek járástávolsága a műtét után jelentősen hosszabb volt, mint a nem hívőké. Talán a legmeglepőbb az volt, hogy a mesterséges megtermékenyítés lényegesen sikeresebb volt, ha értük a gyülekezetek imádkoztak. A vallásos emberek családjai stabilabbak, kevesebb a válás, a terhesség megszakítás, öngyilkosság, több a társas kapcsolat. A vallásukat gyakorló egyetemisták között kevesebb a dohányzó, a mértéktelen alkohol- és drogfogyasztó. Minden összevetve a vallásos emberek hét évvel, a színes bőrűek tizennégy évvel élnek tovább. A vizsgálatokat túlnyomó részt keresztények között végezték, de az iszlám és zsidó vallásúak között is hasonló törvényszerűségek voltak megfigyelhetők. A vizsgálatok eredményére a tudomány ma csak részben tud választ adni: pl. a böjtök hasznos volta, a csoportok megerősítő hatása, az élet végső kérdéseinek reményt keltő tisztázása, a betegséggel való megbirkózás (coping) erősebb lelki készsége. A téma nemzetközileg elismert kutatója Harold K. Koenig orvosprofesszor (Duke University, North Carolina, USA), akit az amerikai szenátus is meghallgatott. Hasonló eredményekre jutott a nemrég elhunyt kiváló orvosprofesszor Kopp Mária is. Miután a vallásosság meggyőzően előnyös egészségünk megőrzése és a betegségek leküzdése szempontjából, jelentős anyagi terhet vesz le az egészségügy válláról. Ezt felismerve az USA 126 orvosegyeteme közül 86-on folyik vallásos képzés, általános a kórházi lelkészek alkalmazása. Mindezeket a tényeket a súlyos anyagi gondokkal küzdő hazai egészségügynek is figyelembe kell venni.

Hencz Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.