Közélet

Elérhető a tíz évvel ezelőtti csongrádi árvíz krónikája + FOTÓK

Elérhető a tíz évvel ezelőtti csongrádi árvíz krónikája + FOTÓK

2016. április 27., szerda
Elérhető a tíz évvel ezelőtti csongrádi árvíz krónikája + FOTÓK
Still0422_00000-crop

A 2006-os tiszai árvíz tizedik évfordulója alkalmából mintegy három és fél órás összeállítást tett közzé a Csongrád Televízió. A felvételek révén végigkövethető a védekezés minden fontosabb momentuma, és láthatjuk a résztvevők megfeszített munkáját.

A Tisza csongrádi szakaszánál 2006-ban mérték az eddigi legmagasabb vízállást, a folyó 40 centiméterrel tetőzött magasabban, mint a korábbi árvizekkor. Már a 2000-res árvíz is súlyos problémákat okozott Csongrád városában, hiszen a település gyakorlatilag ráépült a folyóra, és az árvízszint a város házainak tetővonalával egyezett meg – olvasható az ATIVIZIG összefoglalójában. Mint írják, a 2006-ra részben kiépített árvízvédelmi rendszer jól vizsgázott; bebizonyította, hogy a megkezdett beruházást be kell fejezni, Csongrád város belterületi szakaszán az árvízvédelmi rendszer közel 120 éves burkolata elavult, tönkrement, a töltés vízzáróságát már nem biztosította, és több helyen megcsúszott a part. A Tisza megyénk névadó városánál 2000-ben 994 centiméter, 2006-ban pedig 1037 centiméteren tetőzött. Azt, hogy miként is folyt az árvízi védekezés Csongrádon és környező településeken, hogyan dolgoztak a gátak mentén a katonák, a vízügyi szakemberek és civilek, a Csongrád Televízió összefoglalójában tekinthetik meg. http://www.youtube.com/watch?v=3oZZGcr_sog

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.