Közélet

A szegedi Jobbik kezdeményezi az ügyvezető visszahívását, ha nem rendeződik a Cserepes sori bérlők sorsa

A szegedi Jobbik kezdeményezi az ügyvezető visszahívását, ha nem rendeződik a Cserepes sori bérlők sorsa

2016. április 2., szombat
A szegedi Jobbik kezdeményezi az ügyvezető visszahívását, ha nem rendeződik a Cserepes sori bérlők sorsa
toth_peter01_gs

A díjemelés mértéke elfogadhatatlan, ráadásul diszkriminatív módon próbálják az új szerződéseket a bérlőkre ráerőszakolni – jelentette ki a jobbikos Tóth Péter sajtótájékoztatóján, amelyen azt is felvetette, hogy vajon Botka László MSZP-s városvezető részéről a többségi önkormányzati tulajdonban lévő Cserepes sori piac esetében miért nem volt szempont az, ami a 100%-os városi kezelésben lévőknél: nevezetesen, hogy ne egy szocialista pártkáder irányítására bízzák.

A Cserepes sori piaccal nem a januári cégvezetőváltáskor kezdődtek a gondok – jegyezte meg

Tóth Péter

. A jobbikos önkormányzati képviselő elmondta, egy szerződés értelmében akadtak olyan hónapok, amikor az előző igazgató havi bére 1,2 millió forint volt, és ennél a társaságnál voltak a legmagasabbak a felügyelőbizottsági tagságért járó juttatások. Ezen az állapoton lehetett volna változtatni, de a jobbikos politikus szerint ez akkor nem volt cél. Tóth ugyanakkor élesen bírálta

Botka Lászlót

, utalva az MSZP-s polgármester többszöri kijelentésére, nevezetesen hogy a 100%-os önkormányzati tulajdonú társaságok élére nem neveznek ki szocialista párttagokat, amiről a tavaly

november 20-i közgyűlés

jegyzőkönyvében az alábbiak olvashatók: „...Mindezt, azért tartja fontosnak hangsúlyozni, mert ellenzéki képviselők több sajtótájékoztatón is elmondták, hogy ez bohózat és a polgármester klientúrája lesz kinevezve. Ismét hangsúlyozza, hogy a 11 igazgatójelöltből egyetlen MSZP-s sincs, ketten viszont nem, hogy Fideszesek, hanem Fidesz képviselőként is szerepeltek a közéletben. Nem tudja, hogy milyen más bizonyíték kell arra, hogy komolyan gondolják, amit mondanak...” – mondta Botka László. A jobbikos önkormányzati képviselő közölte, a polgármester kijelentése után egy hónappal mégiscsak egy pártkáder került a 92%-os városi tulajdonhányaddal rendelkező Cserepes sori Piac Kft. élére

Rácz Attila

személyében, aki

2002 óta a Magyar Szocialista Párt tagja

, és a párt Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának tagjaként is tevékenykedik. Emellett a Mars téri piacnál igazgatóhelyettesi posztot is betölt, így a fizetése bruttó félmillió forintra tehető. „A Cserepes sori piac élére kinevezett MSZP-s pártkatona végzett tevékenysége több problémát is felvet, például az új díjszabásokkal kapcsolatban. Tájékozódtam a helyzetről, és arról számoltak be, hogy diszkriminatív módon próbálják az új szerződéseket a bérlőkre ráerőszakolni. Először a vietnámi és a kínai árusokat hívta be, hogy írják alá a dokumentumot, de az új díjszabást kifogásoló kereskedőknek sikerült megakadályozniuk, hogy ezeket aláírják” – mondta el Tóth Péter. Véleménye szerint amíg egységesen lépnek fel a bérlők, addig az új, átlagosan 50%-os díjemelést tartalmazó szerződéseket nem fogja tudni az új vezető rákényszeríteni a kereskedőkre. Az önkormányzati képviselő kijelentette, pártjuk támogatja a bérlők határozott fellépését, és szerinte kompromisszumra van szükség a felek részéről a kérdés rendezéséhez, hiszen egyes bérlők esetében a díjemelés és az áfa 100%-os emelést jelent, ami elfogadhatatlan Tóth szerint a Cserepes sori piacon. „Ha már mindenképp a bérleti díjemelés mellett elkötelezett Botka László és a piacvezető, akkor arra hívnám fel a figyelmet, hogy meg lehet ezt tenni, de akkor a szolgáltatásokat bővíteni és fejleszteni kell. Egy jövőbeni fejlesztésre azonban nem illik beszedni a korábbihoz képest ilyen jelentős mértékben megemelt tarifát. Azt látjuk, hogy az MSZP és az általa kinevezett igazgató megbukott” – hangsúlyozta Tóth Péter. Megjegyezte, fejlesztésre mindenképpen szükség van, hiszen beáznak a bódék a pavilonok, vagyis az értékesítendő áru sincs védve az esőtől. Tóth Péter kijelentette, amennyiben a következő, két hét múlva esedékes közgyűlésig nem rendeződik a helyzet a bérlők számára is megnyugtatóan, kezdeményezni fogják a januárban a Cserepes sori Piac Kft. élére kinevezett Rácz Attila visszahívását. A Cserepes sori piacnál tartott pénteki sajtótájékoztatója után Tóth figyelemmel kísérte a bérlők és a piacvezetés közel kétórás vitáját. „Ezúton is szeretném elmondani, hogy az áfamentes bérlők árcsökkentésre való igényét maximálisan támogatom, és remélem, sikeres megállapodás születik a jövő hét elején a felek között” –

írta közösségi oldalán

a jobbikos politikus. Ahogy beszámoltunk róla,

Rácz Attila rendőröket hívott a piac bérlőire

, akik azok adatait szerették volna összeírni, akik nem akarták kifizetni az április elsejétől egyoldalúan életbe léptetett díjszabás szerinti megemelt összegeket. A 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaság képviseletében eljáró ügyvéd,

Pintér Ferenc

(korábbi MSZP-s önkormányzati képviselő, jogi bizottsági elnök) azzal érvelt, hogy az egy nappal korábban szóbeli megállapodás kizárólag a pavilonos bérlőkre vonatkozik, ám a bódék előtti területért, az asztalokért és minden másért az április elsejétől érvényes, megemelt összegeket kell leperkálni. Ezt egyébként vitatta a bérlők kétharmadát képviselő

Szabó Bálint

, aki pénteken délután rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy

határozatlan időre bezárnak a kereskedők

. Az érintettek hétfőn délelőtt 10 órakor ülnek tárgyalóasztalhoz.

Vajon Botka László MSZP-s városvezető részéről a többségi önkormányzati tulajdonban lévő Cserepes sori piac esetében mié...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 1.
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.