Kultúra

A középkort idézik Szegeden pénteken és szombaton

A középkort idézik Szegeden pénteken és szombaton

2016. április 15., péntek
A középkort idézik Szegeden pénteken és szombaton

Két olyan programot is rendeznek a hét végén Szegeden, amelyek a középkort járják körül témájukként.

"Jöttünk, láttunk, visszamennénk, avagy középkori séta az belvárosban IV." címmel városi sétára várják az érdeklődőket április 15-én, péntek este. A középkori hangulatot idéző felvonuláson bárki részt vehet. Hagyományőrzők vívásbemutatója és tánca is színesíti majd az eseményt, utóbbiba pedig a bátor érdeklődők is bekapcsolódhatnak. A séta 18.30-kor az Aradi vértanúk terén kezdődik, majd 20 órakor a Belvárosi Mozinál ér véget. A rendezvényről bővebben annak

Facebook-oldalán

lehet tájékozódni. Április 16-án, szombaton Tavaszköszöntő Haditábort rendeznek a klebelsberg-telepi Összefogás Házában. a program szintén a középkort idézi meg, hosszabb terjedelemben, mint az előző esti séta. Látható lesz Az Oroszlánszí Lovagrend, valamint a Hősök Kapuja Hagyományőrző Baráti kör haditábora egyaránt. A rendezvény 9 órakor kezdődik. Egész napos programként megtekinthető a haditábor, kézbe lehet venni a pajzsokat, kardokat, lehet íjászkodni is. Akik békésebb elfoglaltságot szeretnének, azoknak kézműves foglalkozásokkal üthetik el az időt. További részletek

ide kattintva

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.