Közélet

A házelnök fogadta az Európa Tanács közgyűlésének elnökét

A házelnök fogadta az Európa Tanács közgyűlésének elnökét

2016. április 4., hétfő
A házelnök fogadta az Európa Tanács közgyűlésének elnökét

Kövér László házelnök az Országházban fogadta Pedro Agramuntot, az Európa Tanács közgyűlésének elnökét - közölte az országgyűlés sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

A január 25-ei megválasztása óta első hivatalos külföldi látogatásán, Magyarországon tárgyaló

Pedro Agramunt

a megbeszélésen kiemelte, hogy Magyarország 25 éve 1990-ben a keleti blokk országai közül elsőként csatlakozott az Európa Tanácshoz, ami az országnak a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság melletti elkötelezettségét jelképezte. A felek egyetértettek abban, hogy napjainkban Európa óriási kihívásokkal néz szembe, amelyek az európai alapértékeket - a demokráciát, a szabadságot és az emberi alapjogokat - fenyegetik. Az Európai Unió tagországainak együttműködésén túl nemzetközi összefogásra van szükség a közös értékeket fenyegető illegális migrációval, a terrorizmussal és a radikális szélsőségesség terjedésével szemben - fogalmazott Pedro Agramunt a közlemény szerint.

Kövér László

azt mondta, ha ezt a helyzetet nem vesszük komolyan, akkor a kialakult válság nem csak az Európai Unió szétesését hozhatja magával, hanem azoknak a demokráciáknak a megrendülését is, amelyek ezt a közösséget alkotják. A migrációról szólva az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy Magyarország a válság kezdete óta következetesen ugyanazt az álláspontot képviseli az Európa Tanácsban is, az arra jogosult politikai menekültek ügyének a nemzetközi egyezmények alapján történő elbírálását és indokolt esetben a befogadásukat, valamint az unió külső határainak megvédését, a schengeni egyezmény maradéktalan betartását. A terrorizmus elleni fellépés során hazánk az erőforrásait száz százalékig mozgósítva kíván részese lenni az együttműködésnek. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése fontos feladatának tartja a kisebbségvédelemmel kapcsolatos határozatok, ajánlások elkészítését, valamint népszerűsítésüket, megvalósításukat a tagállamai körében - fogalmazott a házelnök. Magyarország és az Európa Tanács együttműködését Pedro Agramunt jónak, konfliktusmentesnek nevezte, és arra biztatta a magyar felet, hogy szükség esetén folytassa tovább az Európa Tanács főtitkárával, a Velencei Bizottsággal és a monitoringtestületekkel kialakult őszinte és nyitott párbeszédet - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.