Közélet

Színdarabbal az áldozattá válás ellen – rendőrségi prevenciós délután az ÁRKÁD-ban + FOTÓK

Színdarabbal az áldozattá válás ellen – rendőrségi prevenciós délután az ÁRKÁD-ban + FOTÓK

2016. március 3., csütörtök
Színdarabbal az áldozattá válás ellen – rendőrségi prevenciós délután az ÁRKÁD-ban + FOTÓK
aldozatok_napja011kf

Miként akadályozhatjuk meg a táskalopást, netán, hogy a lakásunkat feltörjék? – erre is választ kaphattak azok, akik a rendőrség színdarabbal színesített prevenciós rendezvényén részt vettek, amelynek a mottója: „Saját biztonságunk és értékeink védelme érdekében mi magunk tehetjük a legtöbbet!”

Az Áldozatok Napjához kapcsolódva tartott prevenciós rendezvényen öt jelenettel, szemléltetőeszközökkel, kérdőívekkel hívták fel a figyelmet arra a rendőrök, hogy mi mindent tehetünk saját biztonságunkért. „A célközönségünk az idős, illetve a felnőtt korosztály. Interaktív bemutatónkra egy színdarabot hoztunk, amelynek öt jelenete azokat az eseteket, helyzeteket mutatja be, amely bűncselekmény típusoknál az esetszám növekedésétől lehet tartani. Ide tartozik a táskalopás, a hátizsákból történő eltulajdonítás, a szolgáltatókra hivatkozva bevetett trükkök, az unokázás, az ingatlanok, a gépjárművek és a kerékpárok védelme” – tájékoztatott

Mózesné Toronykőy Márta

alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető. A rendhagyó színdarabban rendőrök és nyugdíjas amatőr színjátszók működtek közre, az egyes jelenetek után pedig elmondták, hogy mi a helytelen, illetve, hogy miként lehetne megelőzni az adott bűncselekményt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai hat standot is felállítottak, ahol személyre szabott információkat, segítséget kaphatott bárki. Mózesné Toronykőy Márta portálunknak elmondta, érdemes mindenkinek tudnia, hogy amikor a lakásunk védelméről van szó, nem kell méregdrága eszközökre gondolnia senki, egy ajtóéket például ezer forint alatti áron is vásárolhatunk, s ezzel máris nagyobb biztonságban vagyunk. Ezen felül egy sípoló hangot kiadó egyszerű technikai eszközzel megakadályozhatjuk azt is, hogy ellopják a táskánkat. Egy biztonságtechnikai cég vezetője,

Török László

különböző zárakat hozott a rendezvényre. A szakember tapasztalatai szerint nem vigyázunk kellőképpen értékeinkre, sokan nem tudják, hogy egy 20-30 éves ajtózár például már nem nyújt megfelelő biztonságot. „Általában olyankor keresik fel az emberek a szaküzleteket, amikor a probléma már megtörtént. Akkor kérdeznek csak utána, hogy milyen zárat érdemes beszereltetniük, netán rácsot vagy elektromos riasztót alkalmazniuk, hogy elriasszák a betörőket” – magyarázta. Török László elmondta, ha modern, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által minősített zárat vásárolunk, akkor 8-10 évig nem kell azt lecserélnünk. Az árak igencsak eltérőek, de már 8-12 ezer forintért megfelelő zárbetétet vásárolhatunk. Az ÁRKÁD-ban tartott prevenciós programnak a tervek szerint lesz folytatása, a rendőrök Csongrád megye több településére is el szeretnék vinni speciális színdarabjukat, illetve tájékoztató kiadványaikat, hogy minél kevesebben váljanak bűncselekmények áldozatává.

„Saját biztonságunk és értékeink védelme érdekében mi magunk tehetjük a legtöbbet!” - látványos prevenciós rendezvényt tartottak a rendőrök az Árkádban. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=614674

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.