Kultúra

Operával és komédiával indítja a tavaszt a szegedi színház

Operával és komédiával indítja a tavaszt a szegedi színház

2016. március 22., kedd
Operával és komédiával indítja a tavaszt a szegedi színház
szinhaz_sajttaj006kf

Két új bemutatót tartogat áprilisra a Szegedi Nemzeti Színház: Verdi Trubadúrját és Moliére Tartuffe-jét is műsorra tűzik.

Két sikeres februári bemutatót tudhat maga mögött a Szegedi Nemzeti Színház:

Caragiale

Az elveszett levél című darabja osztatlan sikert aratott a felnőttek, az Árgyélus királyfi pedig elsősorban a gyerekek körében.

Gyüdi Sándor

főigazgató úgy fogalmazott, a kicsik visítozó örömmel fogadták az ősbemutatót. A március sem múlt el eseménytelenül a teátrum háza táján,

Gidró Katalin

kiemelkedő színészi tevékenysége elismeréséért Jászai Mari-díjat vehetett át a nemzeti ünnepen. Az április két új bemutatót tartogat a színház szerelmeseinek: április 8-án

Verdi

Trubadúrját, április 15-én pedig

Moliére

Tartuffe-jét tűzik műsorra.

Toronykőy Attila

, A trubadúr rendezője a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, nagyon örül, amiért a színház nemcsak vígoperai vonalban gondolkodik, hanem valódi Verdit állít színpadra.

Pál Tamással

, a darab karmesterével kapcsolatban megjegyezte, mivel nem először dirigált Verdi-művet, így a zenei játéka már a "vérében van". Az alkotók csapatként formálják a klasszikus, egyébként saját korában játszódó, ám színpadi trükkökkel mégis 2016-os előadássá varázsolt operát. "Attól lesz mai, hogy belenyúltunk a mélyére" - mondta. A történet dráma vonalát erősíti, gazdagítja az alapkoncepció megértését, hogy az ismétlő énekes részeket megtartják a szegedi előadásban - tette hozzá a karmester. Mint megtudtuk, ezeket a betéteket gyakran kihagyják a bemutatókból, pedig az énekesek itt csillogtathatják meg igazán tehetségüket, fantáziájukat.

szinhaz_sajttaj007kf

Kónya Krisztina

azt mondta, Leonora szerepe az ismétlő énekeknek köszönhetően egészen traviatai magasságokba emelkedik, ezáltal tudja megmutatni magát, hangi képességeit igazán. Szerepén egyébként

Nadia Cerchez-el

osztozik, aki a tavalyi évadban lady Macbeth szerepében mutatkozott be a szegedi közönség előtt.

Tóbisz Titusz

Manrico-t játssza,

László Boldizsár

váltótársaként. A színész három éve debütált Kassán, csak később fedezték fel énekesi képességeit; a szegedi meghallgatásra is László Boldizsár ajánlására érkezett. A világirodalom egyik leghíresebb drámáját, a középiskolások kötelező irodalom listáján is megtalálható Tartuffe című komédiát állítja színpadra a Szegeden egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fiatal rendező,

Hollós Gábor

. Elmondta, mivel nem egy ismeretlen darabról van szó, szinte mindenkinek van véleménye, tapasztalata róla. Ezért azon lesznek, új megközelítésben mutassák be a képmutatásról szóló művet. Hollós Gábor annyit elárult, az áprilisi előadásban a "hinni akarás" jelenségére fektetik a hangsúlyt.

Szabó Gabi

azt üzente a középiskolásoknak, mindenképpen nézzék meg a komédiát, mert ez a feldolgozás pontosan nekik szól.

Pálfi Zoltán

még "hámozgatja" a szélsőséges Orgon szerepét,

Pataki Ferenc

(aki a címszerepet játssza) pedig örül, hogy a darab többről szól, mint álszentségről és elfojtásról. Szerinte inkább a pofátlanságról és a gátlástalanságról szól Hollós Tartuffe-je, amiben nem mellesleg a zenekar is plusz szereplőként működik.

szinhaz_sajttaj010kf

Április 3-án kerül sor a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny gálahangversenyére. Gyüdi Sándor emlékeztetett, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara két nemzetközi versenyt szervez a fiatal tehetségeknek, az egyik ezek közül a Simándyról elnevezett verseny. A Kossuth-díjas énekes számos szállal kötődik Szegedhez, itt énekelte első szólista főszerepét is. Az egyetem az énekversennyel ápolja az emlékét, illetve alakult egy alapítvány is, ami fővárosi és vidéki tenoristákat díjazza. A díjazottak közül sok sikeres operaénekes került ki, többen a szegedi színházban kezdték meg pályájukat. A főigazgató emellett örömmel jelentette be, hogy április 5-én a fővárosi Primavera Fesztiválon Győr és Kolozsvár mellett, visszatérő vendégként Szeged is bemutatkozik. A fesztiválra az utóbbi évek egyik legsikeresebb operaprodukcióját, az Armel operafesztiválon díjat nyert Varázsfuvolát viszik el, ami októberben két bemutató erejéig Londonba is látható lesz. A szegedi színház ad otthont április 10-én a XXVI. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválnak is.

Orbán Hédi

, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója elmondta, idén 40 együttes érkezik, az ország minden szegletéből. A fesztivál eredeti küldetése az volt, hogy a megye és a régió táncosainak bemutatkozási lehetőséget teremtsen, az elmúlt 26 évben azonban országos rendezvénnyé nőtte ki magát az esemény. Sőt, a határon túlról is érkeznek vendégek a fesztiválra, akik mind azért versenyeznek, hogy produkciójukkal felléphessenek a Szegedi Nemzeti Színházban.

Két új bemutatót tartogat áprilisra a Szegedi Nemzeti Színház.http://szegedma.hu/?p=620227

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.