Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése – közölte a Magyar Telekom sajtóosztálya szerdán MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.

A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákos énekessel, az Echo TV-nek adott interjúja miatt. A december 13-i műsorban az előadó egyebek mellett azt mondta, hogy “a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”. Arra a kérdésre, hogy mi a dolguk, kifejtette: “a női princípiumot beteljesíteni (…) valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni”.

Nyilatkozata miatt számos kemény bírálatot kapott. A Magyar Telekom azzal indokolta a szerződésbontást, hogy nem tartja összeegyeztethetőnek az interjúban az elhangzottak szellemiségét a cégcsoport hitvallásával és értékrendjével.

A kormányszóvivő december 17-én közölte, hogy a kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésük szerint az alkotmány szellemével és betűjével is ellentétes. A kabinet utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel mobilinternet-előfizetéseket a Magyar Telekommal. A kormány döntését bírálták az ellenzéki pártok.

Előző sztori

Invitel: A láthatóság létkérdés a magyar kisvállalatok számára

Következő sztori

Ferenc pápa ismét segítséget sürgetett az Európába érkező menekülteknek