Mechanikus számológépeket bemutató kiállítás nyílt Szegeden + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szamolj_utana010kf

Több mint harmincféle mechanikus számológépet láthat a közönség a szerdán nyílt Számolj utána! című kiállításon a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, az esetenként száz évnél is régebbi eszközök között akad olyan, amelyet még 1990-ben használtak, és szinte mindegyik ma is működőképes.

A tárlat anyagát Kürti Sándor, az adatmentéssel foglalkozó Kürt Zrt. elnöke ajánlotta föl a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak, és ez az első alkalom, hogy a nagyközönség láthatja.

A Széchenyi-díjas szakember a megnyitón elmondta, hogy tizenöt éve Szentesen vásárolta az első mechanikus számológépet egy régiségkereskedőtől. Hazavitte a berendezést, szétszerelte, majd összerakta, és működőképes állapotba hozta a több mint ezer alkatrészből álló eszközt. Az első gépet pedig az elmúlt években újabb és újabb követte, így jött létre a maga nemében a világon egyedülálló magángyűjtemény, amely egyaránt bemutatja a Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és az egykori szocialista országokban gyártott mechanikus számológépeket.

Kürti Sándor elárulta, hogy az eszközöket néhány ezer, olykor néhány tízezer forintért vásárolta – igaz, van olyan, amelynek működésre bírása csaknem féléves munkát kívánt -, ám akad, amely felbecsülhetetlen értékű, hiszen típusának utolsó fennmaradt példánya.

szamolj_utana004kf

A gyűjtő az egyik legbüszkébb arra az 1890-es években Angliában gyártott Registering Accountant, Class 1, Model 13 jelzésű számológépre, amely 13 jegyű számokat képes kezelni és nyomtatni is tud.

A kiállított darabok között van egy 1909-ben Lipcsében készült Triumphator Model II típusú gép, melyet egészen 1990-ig, a privatizáció időszakáig használtak a Borsodi Sörgyárban.

A százéves Sundstrand gépeket szemlélőknek feltűnhet a berendezések számbillentyűinek kiosztása, amely pontosan megegyezik a számológépeken és számítógépeken használtakkal. Ennek az az oka, hogy az amerikai cég volt, amely szabványosította és 1914-ben szabadalmaztatta a tízgombos kezelőfelületet – mondta Kürti Sándor.

no images were found

Több mint harmincféle, esetenként száz évnél is régebbi mechanikus számológépet állítottak ki a Szent-Györgyi Albert Agorában – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=616302

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 9.

Előző sztori

Jogerősen nyolc évre ítélték egy kalocsai férfi gyilkosát

Következő sztori

Hencz Péter: Mentsük meg a házasságot!