Sport

Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a fordulatos sándorfalvi thrillert + FOTÓK

Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a fordulatos sándorfalvi thrillert + FOTÓK

2016. március 27., vasárnap
Labdarúgás: a Mórahalom nyerte a fordulatos sándorfalvi thrillert + FOTÓK
sandorfalva-morahalom022kf

Eseménydús, változatos mérkőzésen a Mórahalom aratott egygólos diadalt a Sándorfalva vendégeként a megyeegy 22. körében.

A hazaiak rögtön a találkozó elején megszerezték a vezetést, amint a 9. percben

Lovas Tamás

tekert mesterien a jobb felső sarokba egy 20 méteres szabadrúgást. (1-0) A folytatásban fokozatosan ragadta egyre inkább magához a játék irányítását a homokháti együttes, a következő igazán komoly gólszerzési lehetőség mégis a Sándorfalva előtt adódott: egy jobbról érkező beadás átjutott

Halász Krisztián

és

Vékes Martin

között, a hosszúra érkező

Széll Kristóf

ugyanakkor nem tudott az üres kapuba találni éles szögből. A 32. percben a menteni igyekvő

Dargó Balázs

kis híján saját kapujába emelt

Ábrahám Tamás

felett, nem sokkal később pedig a vendéglátók kérhettek számon a játékvezetőn egy első ránézésre jogosnak tűnő, ám végül be nem fújt tizenegyest. Kevéssel a szünet előtt aztán egyenlítettek a vendégek:

Szalma Gergely

és

Magyar György összjátéka

kifutásaként utóbbi mattolta közelről Ábrahám kapust. (1-1) Fordulás után, az 57. percben Lovas eresztett meg dropból egy kiváló lövést, amit Halásznak kellett hatástalanítania. Tíz perccel később előbb

Mészáros Tibor

, aztán Vékes veszélyeztetett, de gólt egyikük sem tudott elérni. Nem úgy Magyar, aki a félidő derekán remek ívben csavart a bal alsó sarokba egy 25 méteres szabadrúgást, megfordítva ezáltal az állást. (1-2) Az utolsó negyedóra kezdetén Vékes közeli löketébe jó érzékkel vetődött bele Halász, a túloldalon pedig

Pócs Dániel

lőtte telibe az előtte álló Szalmát az üres kapu helyett 16-ról. A hajrához érkezve

Dalibor Crkvenjakov

rövid idő leforgása alatt két ziccert is kihagyott, ami úgy tűnt, megbosszulhatja magát, miután a 84. percben Széll egy Lovassal megejtett kényszerítőt követően a hálóba gurított tizenegy méterről a kivetődő Halász alatt. (2-2) Nem örülhettek ugyanakkor sokáig a döntetlennek a hazai nézők, mert rögtön a következő támadás végén Magyar csúsztatott szépségdíjas gólt 14-15 méterről

Sasa Vojnic-Zelic

felívelt labdájából. (2-3) A Sándorfalva innentől kétségbeesetten támadott az újabb egyenlítésért, aminek félig-meddig meg is lett az eredménye. Már a hosszabbításban

Szücs Szasa

és Halász várt túl sokáig egymásra a tizenhatoson belül, a közéjük beugró Vékest pedig jobb megoldás híján fellökte hátulról a mórahalmi védő. A megítélt büntetőt Lovas a jobb kapufa mellé helyezte, Halász viszont egy gyors vetődéssel védeni tudott. Újabb helyzetre már nem maradt idő, így a Szeged 2011 B után a Mórahalom lett a második együttes, amely győzelemmel tudott távozni Sándorfalváról. Magyar Györgyék sikerükkel továbbra is hét pont hátránnyal, illetve eggyel kevesebb lejátszott meccsel állnak a második helyen. A homokháti csapat jövő héten éppen a listavezető Algyőt fogadja. A Sándorfalva a fordulóban egy helyet visszább csúszva az ötödik.

Antal Róbert

tanítványai legközelebb Csongrádra látogatnak.

Sándorfalva, műfű, 150 néző
2016. március 27., 15.00
Sándorfalva SK
Mórahalom VSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Barta Norbert István •* Asszisztens: Minda Gábor, Kiss Richárd
2
-
3

Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 22. forduló:

Sándorfalva SK - Mórahalom VSE 2-3 (1-1)

Sándorfalva, műfű, 150 néző. Vezette: Barta Norbert István •(Minda Gábor, Kiss Richárd).

Sándorfalva:

Ábrahám - Márki, Visnyei, Dargó, Lovas, Vékes, Kanász (Antal 70'), Szil, Széll, Kovács (Törköly 73'), Tóth (Kertész 79').

Vezetőedző:

Antal Róbert.

Mórahalom:

Halász - Bokányi, Szücs, Barát (Mészáros 58'), Pócs T., Zsoldos, Vojnic-Zelic, Szalma, K. Tóth (Pócs D. 73'), Varga (Crkvenjakov - a szünetben), Magyar.

Játékos-edző:

Magyar György.

Gólszerzők:

Lovas (9'), Széll (84'), ill. Szalma (44'), Magyar (70', 85').

Sárga lap:

Kanász (17'), Visnyei (20'), Lovas (47'), Dargó (82'), ill. Pócs (43'), K. Tóth (71'), Szücs (90+1').

Piros lap:

Lovas (90+2'). Antal Róbert:

"Úgy gondolom, abszolút nem töltöttünk be alárendelt szerepet a mérkőzésen. Talán az összképet nézve mondhatom, a döntetlenre rászolgáltunk volna. Felháborító, hogy 1-0-nál egy százszázalékos tizenegyest nem adtak meg a javunkra, hiszen onnan megint más lett volna már a meccs. A végén aztán kihagytunk ugyan 3-2-nél egy büntetőt, de szerintem legalább egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna. A játékkal meg voltam elégedve, azt játszotta a csapat, amit egy ilyen erős ellenfél ellen kell."

Magyar György:

"Sajnos azt kell mondanom, hogy magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést. Az első félidőben szerintem mindkét csapat gyengén játszott. Valamiért görcsösek voltunk, nem volt meg bennünk a kellő dinamika. Szünet után a cserék, valamint a jókor lőtt egyenlítő gól hatására már támadóbban léptünk fel. Nagyképűség nélkül merem állítani, hogy a két csapat között van különbség a mi javunkra. A második félidőben próbáltuk bedarálni az ellenfelet, ami talán ment is 2-1-ig. Ott megvoltak a lehetőségeink, hogy eldöntsük a meccset, de aztán magunknak tettük izgalmassá a hajrát, a Sándorfalva pedig ráérzett, hogy gyengélkedünk. Az FK ellen már egyszer ellőttük, hogy a kihagyott helyzeteink megbosszulták magukat. Ezúttal viszont kicsit mellénk állt a szerencse."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+3'
Vége! Elképesztő izgalmak után vitte el a három pontot a Mórahalom Sándorfalváról!
90+2'
A kipattanót követő tülekedés közben Lovas odarúgott az egyik mórahalminak a kapu torkában. Volt már egy sárgája, és itt a második, kiállítás!
90+2'
Lovas kihagyta! Másfelől nézve Halász védett egy remek vetődéssel a jobb kapufa előtt!
90+1'
Sárga lap is jut Szücsnek.
90+1'
Tizenegyes! Szücs és Halász egymásra vártak, miközben Vékes belibbent közéjük a labdáért. A védő jobb híján fellökte a támadót, ez így pedig büntető!
89'
Mindent egy lapra feltéve támad a Sándorfalva az egyenlítés érdekében.
85'
GÓÓÓL!!! De mekkora gól?! Vojnic-Zelic ívelt fel az oldalvonal mellől a tizenhatoson belülre, az érkező Magyar pedig bő 14-15 méterről csúsztatott hibátlan ívben a keresztléc alá! 2-3!
84'
GÓÓÓL!!! Széll szerzett labdát erőszakosan Szalmától a mórahalmi térfél közepén, Lovassal kényszerítőzött, majd 11 méterről Halász alatt gurított a kapuba. 2-2!
82'
Dargónak is jutott egy sárga, amiért hosszasan reklamált egy a mórahalmi kapu előtt történt kézgyanús esetet.
80'
Hihetetlen! Crkvenjakov egymás után két ordító ziccert is kihagyott! Előbb 16-ról lőhetett dropból, amit Ábrahám a feje fölé felnyúlva védett, majd másodjára az ötös sarkáról gurított a csatár a hosszú sarok mellé.
79'
Több játékos híján ellőtte utolsó cseréjét Antal Róbert: Kertészt küldte be a hazaiak mestere Tóth Lukács helyére.
76'
Egy gyors kontra végén a labdát végig a tizenhatos mentén vezetve Pócs Dániel már Ábrahámot is átjátszotta, de aztán a közvetlenül előtte álló Szalmát lőtte telibe.
75'
Mi maradt ki?! Márki egy kényszerítő után egyenesen kapu felé húzott a szélről. A tizenhatos előterébe érve laposan passzolt be a tizenegyesponthoz, ahol Tóth Lukács a labdát átlépve hozta helyzetbe a mögötte álló Vékest. A támadó közeli löketébe azonban Halász bele tudott még vetődni.
73'
Csere mindkét oldalon: érkezett Törköly és Pócs Dániel, távozott Kovács és K. Tóth.
71'
K. Tóth sárgát kapott egy belépője nyomán.
70'
Kanász helyett Antal Richárd állt be a folytatásra.
70'
GÓÓÓL!!! Magyar György jobbos tekerése védhetetlenül csapódott a sorfal felett elzúgva a bal alsó sarokba. 1-2!
69'
Ez most veszélyes! Zsoldos harcolt ki szabadrúgást, középről, 25 méterről lőhet így Magyar.
66'
Széll remek ütemű kiugratásával Vékes verte meg egy az egyben Szücsöt, a hosszúra tartó, félmagas löketét viszont Halász vetődve kiütötte oldalra.
65'
Egy remek visszacsel után Mészáros lőtt 14 méterről. A labda átpörgött a levetődő Ábrahám kezén, de aztán éppen nem hullott a kapuba.
63'
Eddig kevésbé eseménydús a második félidő, mint az első volt. Egy hajszállal az iram is kisebb, illetőleg egyik fél sem tudja igazán magához ragadni a kezdeményezést. Váltakozó erőviszonyok jellemzik a találkozót ebben a periódusban.
58'
Védő helyett középpályás: Barát Dánielt Mészáros Tibor váltotta a Mórahalomban.
57'
Nagyon jó lövés! Lovas dropból kiváló löketet küldött a tizenhatos sarkától a rövid felsőre. Halásznak az volt a szerencséje, hogy jól helyezkedett.
52'
A vendégek félidei cseréje szerkezeti változást is hozott: Crkvenjakov centernek állt be, Magyar György pedig visszalépett irányítani.
51'
Beszorul a Sándorfalva az első percekben, bár a védelme jól áll a lábán.
47'
Lovasnak is szövegelésért jutott egy sárga.
46'
Varga Krisztián már nem jött ki az öltözőből, Dalibor Crkvenjakov váltotta.
46'
Folytatódik a meccs, egyet cseréltek a szünetben a vendégek.
SZÜNET
45+1'
Vége az első félidőnek, amely után még semmi sem dőlt el. Voltaképpen tiszta lappal folytathatják a csapatok a meccset a szünet után.
44'
GÓÓÓL!!! Halász meglehetősen hosszú kirúgásánál összeugrottak a hazai középhátvédek, így Szalma került lépéselőnybe. A mellette érkező Magyart szöktette tovább, aki aztán a tizenhatoshoz érve visszapasszolt a hosszúra átmozgó társnak. Szalmának végül már csak közelről a hálóba kellett passzolnia a kiszolgáltatott Ábrahám mellett. A hazaiak ugyan lest reklamáltak, de a játékvezető megadta a találatot. 1-1!
43'
Pócs akasztott meg taktikailag egy sándorfalvi kontrát egy sárga lapért.
40'
A félidő hajrájához érkezve a helyzet változatlan: meddő mezőnyfölényben a Mórahalom.
34'
Hát ez most vitatható! Egy magas felívelésnél Vékes megelőzte Barátot, be is állt a labda elé, de a védő a tizenhatoson belül hátulról bokán rúgta a sándorfalvit. Barta sporttársat nem hatotta meg az eset, továbbot intett.
32'
Majdnem öngól! Magyar ugratta volna ki középen K. Tóthot, a kapuját elhagyó Ábrahámot azonban éppen saját védője, a menteni igyekvő Dargó emelte át 16-ról. A labda nem sokkal pattogott el a kapu mellett.
31'
Bokányi távoli átlövését Ábrahám mellel hatástalanította a jobb alsó előtt. Aligha szándékosan, megtréfálhatta az előtte lepattanó játékszer.
28'
Most viszont mi maradt ki?! Egy jobbról érkező beadásnál Halász és Vékes csapott össze, a kettejük között átcsorgó labdára pedig Széll még rá is készülhetett a hosszún, de egy védő által zavarva végül csak a labdafogó hálóba bombázott külsővel.
27'
Nem tudnak igazán komoly presszinget kifejteni a homokhátiak, még akkor sem, ha a gól óta a hazaiak elvétve jutottak csak el ellenfelük tizenhatosáig.
23'
Veszélyesen csavart középre egy kisszögletet Bokányi, a hosszúnál ketten is érkeztek a vendégektől, akiket ugyanakkor Tóth Lukács meg tudott előzni.
21'
Szépen mozgott el Varga Krisztián a védőktől egy felívelt szabadrúgásnál, lőni viszont már csak kiszorított szögből tudott. A lapos kísérletet Ábrahám könnyedén fogta.
20'
Visnyei nem válogatott sokat az eszközök között, amint Zsoldost igyekezett szerelni. Erőteljes lökése után előkerült a lap Barta sporttárs zsebéből.
17'
Akadt már egy-két keményebb belépő, az első sárgát pedig Kanász N. László kapja - szövegelésért.
16'
Igyekszik magához ragadni a kezdeményezést a Mórahalom, ami többé-kevésbé sikerül is nekik.
12'
...a vendégek játékos-edzője félmagasan a sorfalat lőtte telibe.
11'
Hasonló a helyzet, mint az imént, csak ezúttal a másik kapunál. Szalma homorított nagyot Visnyei szorításában - nagyjából 22-23 méterről célozgathat Magyar.
10'
Bokányi beívelt szabadját K. Tóth fejelte kapura, visszafelé mozogva azonban nem tudott már erőt vinni a bólintásba, így az nem is lett veszélyes.
9'
GÓÓÓL!!! Lovas hibátlanul tekert a jobb felső sarokba, Halász már csak kötelességből vetődött. 1-0!
8'
Sárga lapot reklamálnak a hazaiak Barátnak, aki a tizenhatos előterében lerántotta az őt átfűző Vékest. Lap nincs, de a szabadrúgás jó helyről jár, 20 méter a távolság, pont középről.
7'
Széll mélységi felpasszánál a balon megelőzte Vékes Szücsöt, de túl hosszan tolta maga elé a bogyót, így Halász megelőzte az ötös sarkánál.
4'
Márki szépen csavart középre félmagasan balról, két fekete mezes is érkezett már, de a kapu torkában Szil érte el elsőként a labdát.
1'
K. Tóth Gyula és Magyar György végezte el az első passzt.
15.06: Megérkezett a játékvezetői hármas, így már tényleg minden feltétel adott ahhoz, elkezdődjön az összecsapás. Borús, enyhén szeles, de alapvetően kellemes idő van Sándorfalván - éppen ideális a futballhoz. 15.03: Egyelőre még a játékvezetőkre várunk, csúszik egy keveset a kezdés, úgy tűnik. 14.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, hamarosan kezdődik a meccs. A hazaiak zöldre hajazó neonsárgában, a homokhátiak ugyancsak neonszínnel díszített feketében lépnek pályára. A találkozót a műfüves pályán rendezik. A mérkőzés Barta Norbert István sípjelére 15 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

A két együttes őszi odavágóját 4-1-re nyerték a homokhátiak, akik azóta sem játszottak le úgy meccset, hogy ne találtak volna a hálóba legalább két alkalommal a 90 perc során. Magyar Györgyék egyébként sincsenek rossz passzban, elvégre az említett periódusban végig veretlenek tudtak maradni, tavasszal is még csak a Hüvös Gáborral egyre jobban magára találó FK 1899 Szeged tudott pontot elvenni a homokhátiaktól. Ez utóbbi "botlás" azonban jelen összevetésben már csak azért sem kerül negatívumként elő, mivel a kék-fekete együttes az elmúlt hétvégén 3-0-ra nyomta le a találkozót tíz emberrel befejező Sándorfalvát. Antal Róbert tanítványai ezzel egyszerre mondhattak búcsút öt mérkőzés óta tartó veretlenségüknek, valamint a dobogónak. Bár mindezek alapján a második helyen álló Mórahalom tűnik hajszállal esélyesebbnek, a mérleget azonban nagyjából kiegyensúlyozza az a tény, hogy a vasárnapi vendéglátók kifejezetten stabilak hazai pályán - a többek között akkor még Oláh Lórántot is felvonultató Szeged 2011 B-t leszámítva ugyanis még egyetlen vendég sem tudott három ponttal távozni Sándorfalváról a szezonban.

Parádés rangadót nyert a Mórahalom Sándorfalván - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=621356

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.