Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: nem tudta megállítani a SZAK a Kókát + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szak_koka009szzs

Továbbra is nyeretlen a szezonban a Szegedi AK, amely ezúttal a Kókától szenvedett háromgólos vereséget hazai pályán.

Egyenlő erők küzdelmével indult a 7. és a 8 helyezett együttes találkozója. A szegediek első pontjaikat szerették volna megszerezni, a vendégek viszont nem akartak leszakadni az alsóház másik két csapatától. Mezőnyben mindkét csapat fegyelmezetten játszott és kapuk előtt is akadtak meleg pillanatok.

A 7. percben Lipták Lilla szögletét a rövid sarokra érkező Papp Dorina fejelte rá 6 méterről, de Barti Luca jól helyezkedett és magabiztosan fogta a labdát.

Továbbra is támadott a szegedi csapat, a Kóka viszont a labdaszerzés után gyors kontrákat vezetett. Többször is sikerült beívelniük a hazai védelem mögé a labdát. Többször lesen állította meg őket a játékvezető sípja, ám az első negyedórában Schildkraut Fruzsina három alkalommal is bravúrral avatkozott közbe, mikor egyedül vezették rá a labdát.

A 20. percben azonban nagyot hibázott a hazai kapus! Egy kézzel is fogható 20 méteres lövés kipattant a lábáról, így a támadást kísérő Krascsenics Petra a labdát zavartalanul 5 méterről a hosszú sarokba pofozhatta. (0-1)

Még a kapott gól hatása alatt volt a SZAK, amikor a következő támadásból Krascsenics Csilla a mezőnyből, 22 méterről futtából óriási bombát ragasztott védhetetlenül a jobb felső sarokba. (0-2)

A 26. percben 17 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a Kóka. Csiki Anna állt a labda mögé és ballal a sorfal felett a jobb alsó sarokba csavarta a labdát. (0-3)

Ezzel a hazaiak padlóra kerültek és jó ideig ki sem jöttek a szorításból, így a félidő hátralévő részében a vendégek irányították a játékot.

A második játékrészben is a Kóka kezdett aktívabban. Egy szegedi labdavesztést követően Krascsenics Petra törhetett kapura a tizenhatos sarkáról és nem hibázott: a jobb alsó sarokba helyezett. (0-4)

A 61. perc hozta meg a szépítő gólt a szegediek számára. 35 méterről Szil Tünde ívelt fel a vendégkapu elé egy szabadrúgást, amelyet a jó ütemben kilépő Lipták Lilla vett le 6 méterre a kaputól, majd félfordulattal a bal alsó sarokba lőtt (1-4).

Ezt követően már inkább mezőnyben folyt a játék. A Kóka továbbra is igyekezett hosszú indításokkal játékba hozni támadóit, míg a SZAK inkább csak pontrúgásokból tudott veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt. A vendégek a háromgólos vezetés biztos tudatában már nem kezdeményeztek olyan sokat, mint az első félidőben, a szegediekben a mai napon viszont nem volt annyi, hogy meg tudják fordítani az eredményt, így kissé ellaposodott a játék.

Összegezve a látottakat elmondható, hogy a hazaiak jól álltak a lábukon a 20. percig, ám a szerencsétlen körülmények között született első, majd a jól eltalált második gól eldöntötte a meccset, mert ezek mentálisan padlóra küldték a SZAK játékosait. A vendégeknek a három pont megszerzése volt a fontos és a mutatott játékkal rá is szolgáltak a győzelemre.

A szegedi együttes továbbra is szerzett pont nélkül áll a táblázat utolsó helyén. Az alsóházi középszakaszban még öt fellépés vár a csapatra, így már matematikailag is behozhatatlan hátrányba került az utolsó előtti pozícióban 16 egységet számláló Kókával szemben. A középszakasz végeztével a 7-8. helyezett alakulatok két nyert meccsig tartó párharcban döntik el, melyikük esik ki egyenes ágon, illetve melyikük játszik osztályozót az NB II rájátszásának másodikjával.

Női labdarúgó NB I középszakasz alsóház, 1. forduló:

Szegedi AK – Kóka KSK 1-4 (0-3)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű. Vezette: Barta Norbert István (Boros Máté Dávid, Csuka Ferenc).
SZAK: Schildkraut – Temesváry, Szil, Lipták, Harcel (Koncz 71′), Lévai, Szalai (Sávai – a szünetben), Szélpál, Papp, Guth, Varga. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs.
Kóka: Barti – Marsi, Madarassy, Rőhberg, Kiss G., Zoltán (Haraszti 58′), Krascsenics Cs., Kiss S. (Mezőssy – a szünetben), Csiki, Krascsenics P., Kovács (Kerekes 72′). Vezetőedző: Berla Attila.
Gólszerzők: Lipták (61′), ill. Krascsenics P. (20′, 50′), Krascsenics Cs. (21′), Csiki (26′).

Cserenkó Szabolcs: “Gőzerővel készültünk a mai mérkőzésre, hiszen a Kóka csak egy hellyel állt előttünk a tabellán. Vannak problémáink és a mai meccsen is több játékosunk volt, aki kisebb sérüléssel volt kénytelen vállalni a játékot. Az első gólt nagyon szerencsétlen körülmények között kaptuk és ott látszott a lányokon, hogy megtörtek, egy szép lövésből rögtön jött is a következő gól. Ezután azt gondolom, hogy fejben feladtuk. A küzdőszellemmel ennek ellenére nem volt probléma, de a Kóka jelenleg jobb erőkből álló csapat a miénknél, technikailag és taktikailag is fölénk nőttek a mai napon. Gratulálok Szélpál Nórinak az első NB I-es mérkőzéséhez!”

Berla Attila: “Válogatott játékosaink a múlt heti Eb-selejtezőn három mérkőzést játszottak egy hét alatt, ami ma még benne volt a lábukban. Fiatal csapatunknak sokat kell még fejlődnie, de azt gondolom, hogy lépésről lépésre kezdünk felzárkózni az NB I mezőnyéhez. A mai napon nem játszottunk jól, de elsősorban a három pont megszerzése volt a cél, hiszen mindenképp szeretnénk az 5-6. hely valamelyikét megszerezni, hogy elkerülhessük az osztályozót. A Szeged becsülettel végigküzdötte a mérkőzést és jócskán megnehezítette a dolgunkat…”

Lipták Lilla: “A kapushibából kapott első gól sajnos nagyon meghatározta a mai mérkőzést, mentálisan eléggé összezavarta a csapatot és innen már nem is tudtunk felállni. Jó ideje szerettem volna már gólt szerezni, ezért kicsit szomorú voltam, mikor kiderült, hogy ezen a meccsen hátvédet játszok, ám az egyik pontrúgásnál felfutottam és kaptam egy jó labdát, amit értékesíteni tudtam – ennek azért örülök. Persze jobb lett volna ehelyett a győzelmet megszerezni…”

Madarassy Kitti: “Nem teljesen úgy játszottunk, ahogyan azt elvárjuk magunktól, kissé álmosan is kezdtünk, az első gól azonban felébresztett minket az első félidőben. A második játékrészre nem tudtunk igazán felpörögni, de a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Azt gondolom, hogy ha ennél jobb teljesítményt fogunk nyújtani a következő néhány meccsen, akkor reális esélyünk lehet megnyerni az alsóházat.”

Hírzóna

Szegedre érkezik a fallabda elitje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Squash Club Szabadidőközpont ad otthont szombaton az I. osztályú férfi csapatbajnokság mindent eldöntő 3. fordulójának.

Tovább olvasom

Sport

Marin Sego Franciaországban is szurkol a Szegednek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Elhunyt Göröcs János, az UTE legendás labdarúgója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolcvanéves volt.

Tovább olvasom

Aktuál