Egygólos vereséget szenvedett idegenben, így harmadik mérkőzésre kényszerül a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC az NS Stars ellen a harmadik helyért vívott párharcban.
A hazai sikert követően a szegedi együttes több meghatározó játékosát nélkülözve utazott el Újvidékre, ahol ennek ellenére is sokáig úgy tűnt, rövidre zárhatják a két együttes vetélkedését Kalocsa László tanítványai. Szabó Dávid már a hetedik percben vezetéshez juttatta övéit, majd Varga Dávid szerezte vissza másodperceken belül a vezetést a szerbek egyenlítő találata után. (1-2) A Starsnak ugyanakkor erre is volt válasza, így az első harmad után továbbra is döntetlenre álltak a felek. (2-2) Sőt, az utolsó etapot megelőzően is, hiszen Fülöp László góljára ismét hamar érkezett a vendéglátók egalizálása. (3-3) Az utolsó húsz perc elején aztán a kanadai Justin Ducharme előbb honfitársának, Maximilien Le Sieurnek, nem sokra rá pedig Milos Vasicnak is kiosztott egy-egy gólpasszt, amivel jelentős fórba került az Újvidék. Ugyan a Volán Szabó révén még egyszer be tudott köszönni Anders Jaspersennek, az egyenlítés már nem jött össze.
Mindez annyit tesz, a harmadik összecsapásra marad a döntés a harmadik helyet illetően. A mérkőzést szombaton 18 órától rendezik a szegedi műjégpályán.
Szerb I. osztályú jégkorongbajnokság helyosztó a bronzéremért, 2. mérkőzés:
HK NS Stars – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 5-4 (2-2, 1-1, 2-1)
Újvidék, SPENS csarnok. Vezette: Bogdan Davor, Fazekas György, Darko Popovic, Aleksandar Djokic.
NS Sars: Jaspersen – Tumbas, Mirkovic, Radosavljevic, D. Pajic, S. Pajic – Knezevic (kapus), Mirkovic, Vasic, Babic, Ducharme, Le Sieur – Damjanovic, Kastel. Játékos-edző: Milos Babic.
Tisza Volán: Szőke – Bontovics, Győri, Bosnyák, Egyed, Ambrus – Szalai (kapus), Vígh, Szabó, Fülöp, Ódry, Komáromi – Maslac, Varga. Vezetőedző: Kalocsa László.
Gólszerzők: Szabó (06:41: 0-1 – emberelőnyből), D. Pajic (Radosavljevic, S. Pajic, 13:10: 1-1), Varga (13:31: 1-2), S. Pajic (14:40: 2-2), Fülöp (30:41: 2-3), S. Pajic (D. Pajic, Radosavljevic, 31:41: 3-3), Le Sieur (Ducharme, 41:06: 4-3), Vasic (Ducharme, 44:31: 5-3), Szabó (Bosnyák, 49:43: 5-4 – kettős emberelőnyből).
Kiállítás: 14 perc, ill. 10 perc.
A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1.
Kalocsa László: “Szoros meccs volt, szinte végig mi vezettünk. Rendkívül tartalékos összeállításban voltunk, a MOL-Ligában is szereplők közül senki sem tudott eljönni. Ez rá is nyomta a bélyegét a játékra, eléggé dekoncentráltak voltunk. Ugyanakkor így is be kellett volna húzni ezt a mérkőzést.”
Öröm az ürömben: újvidéki veresége okán szombaton hazai jégen zárja a szezont a Tisza Volán! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=619922
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 21.