Sport

Futsal: újszentiváni siker az U17-es négyes döntőben

Futsal: újszentiváni siker az U17-es négyes döntőben

2016. március 4., péntek
Futsal: újszentiváni siker az U17-es négyes döntőben
ujszentivan_futsal_u17

A Deszken megrendezett női U17-es Csongrád megyei futsalbajnokság négyes döntője újszentiváni aranyéremmel zárult, miután Tóth Gábor együttese a döntőben magabiztosan verte a Szegedi AK B csapatát.

A négyes döntőben a Szegedi AK két együttessel képviseltette magát, mellettük pedig a Hódmezővásárhelyi FC, valamint az Újszentiván SE küzdhetett meg a Csongrád megyei bajnoki címért. Az elődöntőkben a SZAK két csapata közül, két 5-3-as félidőt követően a B jelű csapat jutott a fináléba, míg a másik ágon a HFC-nek nem volt elegendő az, hogy kétszer is megszerezték a vezetést: a 40 perc döntetlent hozott, a büntetőket pedig az Újszentiván rúgta jobban. A bronzmeccsen a SZAK A csapata szoros első félidőt követően

Kalocsay Anett

mesterhatosával végül simán nyert a HFC ellen. A döntőben is volt egy kiemelkedő egyéni teljesítmény:

Terhes Tímea

egymaga négy góllal vette ki a részét az Újszentiván magabiztos, 5-1-s sikeréből, így

Tóth Gábor

tanítványainak nyakába került az aranyérem.

Eredmények

Elődöntők:

Szegedi AK B – Szegedi AK A 10-6 Újszentiván SE – Hódmezővásárhelyi FC 2-2 ; büntetőkkel 2-1

A 3. helyért:

Szegedi AK A – Hódmezővásárhelyi FC 8-2

A döntőben:

Szegedi AK B – Újszentiván SE 1-5 (0-2)

SZAK B:

Temesváry – Kis, Mészáros, Guth, Szűcs. Csere: Juhász, Szilágyi.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Újszentiván:

Ferenczi – Molnár, Terhes Teodóra, Terhes Tímea, Tóth N. Csere: Kiss, Zádori, Papp, Horváth.

Vezetőedző:

Tóth Gábor.

Gól:

Guth (22') ill. Terhes Tímea (7', 16', 21', 36'), Kiss (40').

A nyitóképen a csapattagok:

Felső sor: Terhes Tamara, Molnár Barbara, Tóth Gábor edző, Tóth Noémi, Németh Valentina. Alsó sor: Papp Bella, Terhes Tímea, Ferenczi Zsófia, Kiss Beatrix, Zádori Petra.

Újszentiván lett Csongrád megye bajnoka a női futsal U17-ben.http://szegedma.hu/?p=614853

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 4.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.