Közélet

Bartha László: Ne a korábbi polgármesterre mutogasson a városvezetés a saját rossz döntései miatt!

Bartha László: Ne a korábbi polgármesterre mutogasson a városvezetés a saját rossz döntései miatt!

2016. március 17., csütörtök
Bartha László: Ne a korábbi polgármesterre mutogasson a városvezetés a saját rossz döntései miatt!
kozetkeztetes01_gs

A volt polgármester szerint 2002 óta Botkáékat terheli a felelősség a szegedi közétkeztetéssel kapcsolatos problémák miatt. Kényszerűségből döntöttek 2000-ben a szolgáltatást azóta is ellátó cég mellett, ezt utólag hibának tartja.

„Azzal nem tudok vitatkozni, hogy 2000 óta itt van a Suli-Host, de nem mindegy a kiválasztásának oka” -

Bartha László

2002 előtt regnáló polgármester reagált

Szentgyörgyi Pál

jelenlegi gazdasági alpolgármester

nyilatkozatára

, amelyben a korábbi vezetésre mutogatott vissza a Suli-Host városba kerülése miatt. „Egy szabályos közbeszerzési pályázaton nyerte el a szolgáltatás lehetőségét a Suli-Host” - emlékezett vissza Bartha. A cég egyedüli pályázóként indult, mert a másik - kedvezőbb ajánlatot biztosító - szolgáltató határidőn túl nyújtotta be anyagát, így azt a hatályos jogszabályok miatt nem vehették figyelembe. „Olyan konstrukcióban kötöttünk szerződést, amelynek értelmében 2002-ben meg kellett hosszabbítani azt. Ezt már

Botkáék

tették meg!” - mutatott rá a volt polgármester, aki szerint ezért és az ezt követő hosszabbításokért a balliberális városvezetés a felelős. „Elutasítom ezt a sajnos már megszokottá vált magatartási formát, amelyben utalgatnak Bartha Lászlóra, s közben nem bontják ki a teljes igazságot. Nincs közünk ahhoz, hogy 2015-ben megbüntették őket, s ahhoz sem, hogy 2016-ban a

legdrágább árajánlatot

választották ki, majd emiatt a Közbeszerzési Döntőbizottság

ma nyilvános ülést

tart” - magyarázta. Utólag már úgy látja, a Suli-Host kiválasztása rossz döntés volt, de nem tehettek mást, akkor nem volt további két jelentkező, mint most. „Az iskolai konyhák már annyira rossz állapotban voltak, hogy nem kaptunk volna engedélyt a szakhatóságtól működtetésükre. Komoly összegbe került volna a felújítás, de ma már azt gondolom, érdemes lett volna erre szánni egy évet, így az önkormányzat kezében maradhatott volna a közétkeztetés” – mondta. Szerinte ezzel kiküszöbölhető lett volna az, hogy a szülők többsége (a délmagyar.hu felmérése szerint 85 százalékuk – szerk.) elégedetlen legyen a jelenlegi közétkeztetéssel.

"Elutasítom, ezt a sajnos már megszokottá vált magatartási formát, amelyben utalgatnak Bartha Lászlóra, s közben nem...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.