A közel-keleti keresztényeknek gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

Ahogy Szent Pál kéri a korintusi híveket, hogy segítsék nagylelkűen a jeruzsálemi, szűkölködő híveket, úgy hirdet a Szentszék – az ősi hagyományt követve – a nagyböjti időszakban templomi gyűjtést a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára. Ferenc pápa szavai szerint “mindannyiunk felelőssége, hogy a szolidaritás cselekedeteivel a reménység magvait elhintsük” – olvasható a közleményben. Az előző évi gyűjtésen a magyarországi katolikusok több mint 58 millió forinttal segítették a szentföldi keresztényeket.

Default thumbnail
Előző sztori

Továbbra sincs megállapodás a volánosok béremeléséről

Default thumbnail
Következő sztori

Nagyobb szabadságot kaphatnak az uniós tagállamok az áfakulcs megállapításában

Legutóbbi hasonló cikkek