Írjon nekünk

Kultúra

Több mint húsz családi programmal készül a Somogyi-könyvtár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

somogyi_konyvtar01kfA “Családbarát Ország 2015” című rendezvénysorozat hamarosan fináléjához érkezik. A Somogyi-könyvtár Dóm téri épülete és fiókkönyvtárai adtak otthont tavaly november óta közel félszáz családi programnak, köztük zenés gyermekszínházi, valamint könyvillusztrátori grafikus foglalkozásoknak, illetve elsősorban felnőtteknek szóló előadásoknak.

„…és boldogan élnek, míg meg nem halnak” – ismert zárómondata ez a magyar népmeséknek, s ez esetben mottója a “Családbarát Ország 2015” című rendezvénysorozatnak is, melynek keretében a Somogyi-könyvtár tavaly óta közel félszáz programot szervezett. Az országos sorozat februárban utolsó állomásához ér, az elkövetkező napokban, hetekben kicsiket és nagyokat több mint 20 eseményre várják a város különböző helyszínein.

A Dóm téri épületben működő Gyermekkönyvtár mellett a Rókusi, Tápai Petőfi-telepi, Odesszai, Szőregi és Dorozsmai fiókkönyvtár ad otthont a kiemelt rendezvényeknek. A fináléban számos program: a családok működését támogató előadásokkal, zenés gyermekszínházi programmal, ölbéli játékokkal és mondókákkal anyáknak és babáknak, könyvillusztrátor grafikus foglalkozással kisiskolásoknak és szüleiknek, bevezetés a babaolvasás mikéntjébe és hogyanjába, mesedélelőttök és délutánok, papírszínház-előadásokkal, valamint mesékhez és a farsanghoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal telnek meg a bibliotékák.

Andóczi Balogh Éva, a Somogyi-könyvtár PR munkatársa hírportálunknak szemezgetett a legérdekesebb programokból. Február 6-án, szombaton a Szabad Ötletek Színháza Pöttyös Panni mesejátékával készül a kicsiknek, míg a legkisebbeknek február 22-én Kovács Zsanett, a Móra Kiadó munkatársa beszél arról, miért és milyen könyvekből érdemes felolvasni a gyerkőcöknek már újszülött koruktól. A párkapcsolati konfliktusok sem maradhatnak ki a repertoárból, Pálkúti Adrienn klinikai szakpszichológus a kapcsolati válságról tart érdekes és hasznos előadást a Szőregi fiókkönyvtárban. Ugyancsak a párkapcsolat kerül terítékre Süveges Gergő Príma-díjas újságíró és műsorvezető, valamint felesége Süvegesné Rudan Margit estjén a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban, “Mi segít megőrizni a hűséget?” címmel. Süveges Gergő és felesége 2010-ben a Házasság hete rendezvénysorozat arcai voltak, már akkor is nyíltan és szívesen avatták be családi életükbe az érdeklődőket, sőt, a sajtót is. Négy gyermekük van, így a nagycsaládos, nehezített pályás párkapcsolat témája rendre felkerül előadásaikon.

A Családbarát ország 2015 című rendezvénysorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.

A “Családbarát ország 2015” program februári rendezvényei

Február 6., 10.30 – Gyermekkönyvtár
Pöttyös Panni – zenés mesejáték

Február 8., 17.30 – Petőfi-telepi fiókkönyvtár
Mi segít megőrizni a hűséget? – Süveges Gergő és Süvegesné Rudan Margit előadása

Február 9., 10 óra – Tápai fiókkönyvtár
Farsangi foglalkozás

Február 9., 13 óra – Szőregi fiókkönyvtár
Készítsünk farsangi álarcot! kézműves foglalkozás kisiskolások számára.

Február 10., 10 óra – Dorozsmai fiókkönyvtár
Kézműves foglalkozás

Február 10., 10 óra – Tápai fiókkönyvtár
Farsangi foglalkozás

Február 12., 16 óra – Odesszai fiókkönyvtár
Valentin napi mese – és kézműves foglalkozás

Február 12., 16.30 – Rókusi fiókkönyvtár
Papírszínház – Mesedélután és kézműves foglalkozás

Február 16., 9 óra – Francia utcai fiókkönyvtár
Papírszínház – Mesedélelőtt

Február 16., 10 óra – Tápai fiókkönyvtár
Ölbéli játékok, mondókák a mindennapjainkban – Szabó Emese előadása

Február 17., 15 óra – Szőregi fiókkönyvtár
Nagy Diána grafikus kézműves foglalkozása kisiskolásoknak és szüleiknek

Február 18., 17 óra – Tápai fiókkönyvtár
„Meseszőnyeg”-en Papírszínház és farsangi népszokások, álarckészítés

Február 22., 10 óra – Gyermekkönyvtár
Olvasni egy újszülöttnek? Mit, mikor, miért, hogyan? – Kovács Zsanett előadása

Február 22., 16.30 – Rókusi fiókkönyvtár
Olvasni egy újszülöttnek? Mit, mikor, miért, hogyan? – Kovács Zsanett előadása

Február 23., 13.30 – Szőregi fiókkönyvtár
Papírszínház meseelőadás

Február 24., 16.30 – Petőfi-telepi fiókkönyvtár
Mese- és kézműves foglalkozás

Február 26., 16.30 – Rókusi fiókkönyvtár
Papírszínház – Mesedélután és kézműves foglalkozás

somogyi_csalad_logo

A Somogyi-könyvtár Dóm téri épülete és fiókkönyvtárai adtak otthont tavaly november óta közel félszáz családi programnak.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=606088

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 3.

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Hírzóna

Örülhetnek a szegedi kultúrafogyasztók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sikerdarabok érkeznek a következő hónapokban.

Tovább olvasom

Egyetem

Jubileumi kiállítást rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Alma Mater MÁSkép(p) című kiállítás-sorozatának jubileumi, harmincadik tárlatán.

Tovább olvasom

Aktuál