Írjon nekünk

Közélet

Szegedi szervezetek közösen lépnek fel a bűnmegelőzésért, a fiatalokért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

kozosen_biztonsagban21_gsAz összefogás erejét használja fel a biztonság érdekében a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület legújabb projektje, a „Közösen biztonságban”. Az egyesület és partnerintézményei vasárnap mutatták be azokat a sport, kulturális és művészeti tevékenységekre épülő projektelemeket, melyekkel erősíthetik a fiatalok identitástudatát.

A „Közösen biztonságban” projekthez több szegedi székhelyű szervezet és alapítvány adta szaktudtását, hogy közös ügyüket, vagyis a fiatalok jogkövető életmódra nevelését és a tartalmas életcélok megtalálását minél hatékonyabban valósíthassák meg. Kispéter Andrea, a Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület elnöke a vasárnapi projektnyitón arról beszélt, sikeres bűnmegelőzési tevékenységet csakis társadalmi összefogással érhetnek el, ezért csatlakozott a kezdeményezéshez a Csongrád Megyei Rendőr Főkapitányság, a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. és a Partners Hungary Alapítvány, az Ágota Alapítvány, valamint a Szer-telen-kék Alapítvány.

A projekt öt elemre épít, ezeket az egyesület partnerintézményei ismertették a sajtóval. Elek Gábor rendőr alezredes elmondta: összesen 40 rendőr vállalta a feladatot, hogy a projektben résztvevőkkel közösen meghatározzák a fejlesztendő területeket, majd ezeket beiktatják mindennapi feladataik közé. A Legyen a művészet a szenvedélyed! című projektelemről Bartók Erzsébet és Medgyes Zsolt számoltak be. A művészeti rész egy háromalkalmas jobb agyféltekés rajztanfolyamból, valamint egy japán sodó tanfolyamból áll majd – előbbit másfél éve sikerrel alkalmazzák például a büntetés-végrehajtási intézetekben. A tanfolyamok felelősei azt várják, hogy a fiatalok kikapcsolódási lehetőséget találnak a foglalkozásokban, s hogy megtanulják értékelni a szépet. A projekt elemei közé bekerült még egy kortárs mediátorokkal történő alternatív konfliktuskezelési tréning, illetve a Szegedi Vadasparkban megrendezendő környezettudatossági programsorozat és családi nap is.

kozosen_biztonsagban07_gs

A projektnyitó rendezvénynek az Ágota Kulturális és Közösségi Centrum Csongor téri épülete adott otthont. Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója emlékeztetett, 15 évvel ezelőtt innen indult és a mai napig itt működik az a játszóházi programstruktúra, melynek keretében utcán csellengő gyerekekkel foglalkoznak. “Nagyon fontos a bűnmegelőzés tekintetében, hogy egy olyan együttműködést valósítsunk meg, amely kiegészíti az Ágota Alapítvány célkitűzéseit, és hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató az országos gyermekvédelmi szakellátás palettáján a családból kiemelt gyerekeknek hatékony segítséget biztosítson a veszélyeztetettség elkerülése érdekében.”

Gratzer-Sövényházy Edit rendőr alezredes, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkárságvezetője örömét fejezte ki azt illetően, hogy a pályázat a megvalósítás fázisába jutott. “Végre elkezdi bontogatni szárnyait a projekt, és látszik, hogy emberek, összefogás van mögötte. Csak ilyen projektekkel lehet sikert elérni, hiszen enélkül Szeged sem tartana ott, ahol most.” Úgy folytatta, a „Közösen biztonságban” projekttel fenntartható értékeket teremtenek, melynek fontos elemei a lakossági fórumok, az úgynevezett police café és a fiatalok hasznos szabadidő eltöltésére irányuló programok. A megnyitón elhangzott Szalay Dániel Idegen című dala, mely a fiatalok küzdelmekkel teli életéről szól.

A Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület és partnerintézményei bemutatták azokat a sport, kulturális és…

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 28.

Közélet

Lakás gyulladt ki a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Senki nem sérült meg, a katasztrófavédelem tartott szimulációs gyakorlatot.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Gazdasági Versenyhivatal 1,2 milliárd forintra büntette a Facebookot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A cég jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és súgóközpontjában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csokimikulásokat osztottak a gyermekklinikán a mosolydoktorok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

200 darab finomságot osztottak szét a folyosón és kórtermekben a kis beteg számára.

Tovább olvasom

Aktuál