Bulvár

Nem jogerősen előzetesben - egy államvizsgára volt a cum laudétól a szegedi bicskás gyilkos... (FRISSÍTVE)

Nem jogerősen előzetesben - egy államvizsgára volt a cum laudétól a szegedi bicskás gyilkos... (FRISSÍTVE)

2016. február 3., szerda
Nem jogerősen előzetesben - egy államvizsgára volt a cum laudétól a szegedi bicskás gyilkos... (FRISSÍTVE)
gyilkossag_londoni_korut_04_police

A Londoni körúti vendéglátóhelyen elkövetett gyilkossággal gyanúsított N. Bencéről egyetlen egy ismerőse sem feltételezte, hogy ilyen tettet elkövethet. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást, de jogos védelmi helyzetre hivatkozva megfellebbezték az emberölés bűntettét. Ügyvédje szerint N. Bence nem ismerte a sértettet, jogos védelmi helyzetben volt, amikor a kést használta.

Halász Tamás

ügyvéd elmondta, védence nem ismerte a sértettet, és arra hivatkozik, jogos védelmi helyzetben volt, amikor a kést használta. Hozzátette: a bíróság döntése ellen fellebbeztek, mivel a gyanúsított rendezett anyagi körülmények között él, végzős az egyetemen, valamennyi vizsgáját teljesítette, csak szakdolgozatának az elkészítése van hátra, így nem áll fenn a szökés veszélye. A gyanúsított a büntetőjogi felelősségét is tagadja - mondta a védő.

Nem jogerősen elrendelte a tettes előzetes letartóztatását a bíróság

"A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta N. B. L. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február elseje éjjel egy szegedi vendéglátóipari egységben – a jelenleg rendelkezése álló adatok alapján - előzetes ok nélkül a nála levő 7 cm pengehosszúságú svájci bicskával nyakon szúrta a sértettet. A szúrás következtében a sértett az időközben kiérkező szakszerű orvosi ellátás ellenére rövid idő elteltével a helyszínen elhalálozott. A gyanúsított ezt követően a helyszínről távozott és hozzávetőlegesen 2 óra elteltével a rendőrség elfogta, majd őrizetbe vette" - közölte a Szegedi Törvényszék. A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény elkövetésének helyszínét elhagyó gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett (öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszik megvalósítani, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, ezért előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

Indítványozta az előzetes letartóztatást az ügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el N. Bence előzetes letartóztatását. "A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a fenti napon és időben egy szegedi vendéglátóhelyen az eddigi adatok szerint minden különösebb előzmény nélkül egy hirtelen mozdulattal a nála levő un. svájci bicskával nyakon szúrta a vele szemben ülő sértettet. A szúrás következtében a sértett egy a sörözőben tartózkodó személy segítségnyújtása, valamint az időközben kiérkező orvosi ellátás ellenére rövid idő elteltével a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított ezt követően a helyszínt elhagyta és mintegy 2 óra elteltével került sor a rendőrség által előállítására és őrizetbe vételére" - fogalmaz a Csongrád Megyei Főügyészség közleménye. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye okán tett indítványt a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el egy hónapi időtartamra a gyanúsított előzetes letartóztatását. Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója fog dönteni a mai napon. Az ügyben a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja emberölés bűntette miatt a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett.

A barátok is megdöbbentek

Soha nem gondoltam volna, nem hittem volna, teljesen megdöbbentem, mikor láttam róla a cikket - szinte szó szerint azonos módon reagáltak

N. Bence

lapunk által megkérdezett ismerősei a tegnapi gyilkosság hírére. A 24 éves joghallgató a

nyomozás jelenlegi állása

szerint február 2-án 2 óra 45 perc körül az egyik szegedi vendéglátóhelyen egy bicskával megölte az ott lévő egyik vendéget, egy 36 éves férfit. A bejelentés után két órával fogták el a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei N. Bencét albérlete közelében, ruházatából előkerült a bűncselekmény eszköze, egy bicska. Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói között beszédtéma volt az eset, sokan találgatták, hogy ki lehet az, aki ellen nyomozás folyik. A gyilkosságra

Szabó Gábor

, a Szegedi Tudományegyetem rektora is reagált, fegyelmi vizsgálatot rendelt el. "Nemcsak én, hanem a közelebbi barátai is megdöbbentek" - mondta az egyik ismerőse, aki többször látogatta a vendéglátóhelyeket N. Bencével. Senki nem gondolta a 24 éves fiatalemberről, hogy ilyenre vetemedhet. "Mióta édesanyám felhívta a figyelmemet a hírre és a képekre, azon gondolkodom, hogy miért tehette. Nem értem" - fogalmazott egy másik barátja. Rendes, kedves fiatalként jellemezték, habár egyik ismerőse szerint néha furcsa dolgokat csinált, egy másik pedig azon lepődött meg, hogy "mindig vigyorogni látta". Társasági emberként írták le, aki szeretett odamenni másokhoz beszélgetni, de nem tűnt ki a tömegből, nem viselkedett feltűnően. "Néha kevesebbet ivott, néha sokat, az utóbbi esetben inkább nyugodtabbnak tűnt, egymagában elvolt" - magyarázta egy ismerőse. "Két hete találkoztam össze vele megint egy kocsmában. Mondta, hogy azért iszik, mert egy utolsó vizsgája maradt, ha sikerül, akkor mehet államvizsgázni, s eléri a cum laude fokozatot, ha nem, akkor kicsapják. Nem sokkal később mesélte, hogy sikerült neki a vizsga, így csak egy karnyújtásnyira van a doktori címtől. Nem tudom felfogni, hogy pont ezután történt ez a szörnyűség!" - hitetlenkedett egy ismerőse.

A legközelebbi barátai is megdöbbentek N. Bence tettén.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=606139

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.