Kultúra

Csanádpalotán találkoznak Csongrád megye színjátszói

Csanádpalotán találkoznak Csongrád megye színjátszói

2016. február 23., kedd
Csanádpalotán találkoznak Csongrád megye színjátszói

A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodája február 27-én rendezi meg Csanádpalotán a Csongrád megyei és vajdasági színjátszók találkozóját.

A szervezők azon felnőtt amatőr színjátszó csoportok felé tettek felhívást, akik Csongrád megyében működnek és foglalkoznak az amatőr színjátszással. A megyei szintű felhívásra öt csoport jelentkezését tudták elfogadni, így a Délikert Színházét (Szeged), a Genéziusz Színházét (Szeged), a Pódium Színpadét (Apátfalva), a Csongrádi Színtársulatét (Csongrád), a Kelemen László Amatőr Színtársulatét (Csanádpalota) és hatodikként egy Vajdaságból meghívott fellépő csoportét, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület amatőr színjátszó csoportjáét (Szerbia, Temerin). A találkozó célja, hogy Csongrád megye amatőr színjátszói megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek és a szakmai zsűri értékelését beépítsék munkájukba. A zsűriben a Szegedi Nemzeti Színház színészei foglalnak helyet

Gömöri Krisztián

és a Kaszás Attila-díjas

Borovics Tamás

személyében. Az értékelésnél helyezési sorrendet nem állít fel a zsűri, de minden résztvevő emléklapot és ajándékot kap a részvételért. Az előadások megtekintése és értékelése után kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a csoportok és a zsűri részvételével. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, a programra a belépés ingyenes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.