/

Zacher Gábor: éveken belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

zacher_gabor_eloadas01_gs

Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert “olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle” – mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Elmondása szerint évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett.

Az alkoholizmus nem attól függ, hogy mennyit iszik valaki, hanem attól, hogy az ivás szokásként mennyire ivódott bele az életébe – tette hozzá.

A szakember problémának nevezte azt, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. Az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell venni – mondta Zacher Gábor.

Egymillióra nőhet néhány éven belül az alkoholisták száma Magyarországon Zacher Gábor toxikológus szerint! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=599443

Szerző: Szegedma Hírportál2016. január 3.

Előző sztori

Hillary Clinton kampánya 2015-ben összesen 112 millió dollárt gyűjtött

Következő sztori

Háziorvos: nincs influenzajárvány, de érdemes kérni a védőoltást