Írjon nekünk

Sport

Sikerült megmozgatnia a helyieket az Algyő SK-nak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

juhasz_sandor03_gs

A birkózáson keresztül ismerkedett meg a sporttal az Algyő SK elnöke: Juhász Sándor vezetésével a sportklub elsősorban az algyőiek igényeit szeretné kielégíteni, a tíz szakosztállyal működő klub vezetőjével beszélgettünk a település sporthelyzetéről.

Tíz szakosztállyal, 400-nál is több igazolt sportolóval működik az Algyő SK: a labdarúgás mellett a boksz, a kézilabda, a kajak-kenu, szertorna, asztalitenisz, karate, lábtenisz, taekwan-do, de éppen a lovassport is megtalálható a klub által kínált palettán. Az eredményeket tekintve is bőven van mire büszkének lenniük az algyőieknek, hiszen ifjúsági világbajnok kajakos mellett magyar bajnok bokszoló is megtalálható a sportkör igazoltjai között, de a futballcsapat is vezeti a Csongrád megyei I. osztályt, miképp a férfi kézilabdások is őszi bajnokként zárták, saját pontvadászatuk első felét. A napokban a 13-14 éves fiú futsal csapat, mely a Fehér Ignác Általános Iskola képviseli Algyőn, megnyerte a megyei diákolimpiát, Makra Zsolt edző vezetésével. Persze nem volt mindig ilyen bő a kínálat az algyői sportéletben, de ahogy a tízéves birkózói múlttal rendelkező Juhász Sándor kifejtette: minden évben bekopogtatott valaki egy új ötlettel, így egyre szélesedtek a sportkör által nyújtott lehetőségek. „A boksz szakosztályt például Kátó Sándornak köszönhetjük, az ő múltjával és kapcsolataival sikerült létrehoznunk ezt a szakosztályt. A nagyszerű színművész Balkán bajnok és Román bajnok volt ökölvívásban. Amikor Algyőre került, akkor megkeresett, hogy hozzunk létre egy box szakosztályt, aminek el is vállalta a vezetését. Először csak a faluház színpadán edzettek, majd átköltöztek a sportcsarnokba, és végül a 20-25 srácból magyar bajnokot is tudott nevelni. Nyilván Algyőn vagyunk, ahol jóval kisebb a játékos állomány, mint pl. Szegeden, de így is Nokta Norbert magyar bajnok tudott lenni ökölvívásban. A fő célunk, hogy ne az utcán legyenek a gyerekek, pláne, akiknek esetleg rosszabb a hátterük, őket próbáljuk összefogni a sport kapcsán” – fogalmazott portálunknak Juhász Sándor, aki hozzátette: a bokszolóknál dolgozó edzővel, Oltványi Dáviddal például szerencséjük is volt, hiszen a magánélete Algyőre szólította az egykori válogatott ökölvívót.

Minden létrejött szakosztálynak megvan a maga története, az asztalitenisz esetében például két-három idősebb úr érezte úgy, hogy szükségük lenne a mozgásra, innen indultak el. Takewon-doban például Zsarkó Dániel Hódmezővásárhelyen nem tudott érvényesülni, így került hozzánk, tisztességes fiatalemberekkel dolgozik együtt és vannak sikeres eredményeik, mint 2015-ben magyar bajnok és világbajnoki címet is szereztek. Juhász Sándor elmondta, hogy felettébb büszke a lovas szakosztályra, mivel 13 tagja közül 6 fő folyamatos versenyeken vesz részt és szép eredményeket is hoznak. Utolsó kimagasló eredményük Zajzon András képviseletében a Csongrád megyei válogatott tagjaként az országos bajnokságon elért bronzérem.

juhasz_sandor02_gs

Juhász Sándor nem akart külön kitérni az eredményekre, de a Csongrád megyei I. osztályban szereplő és listavezető futballcsapat kapcsán kifejtette: tavaly év végén csak annyi volt a cél, hogy az itthoni meccseken nyerjenek, hogy ez által a helyi szurkolóknak örömet okozzanak. Ahogy azt korábban is nyilatkozta az elnök: innen feljebb azonban nem kívánkoznának, mivel annak nincs értelme, hogy azért kérjék el az algyői adófizetők pénzét, hogy a környékbeli településekről igazoljanak többnyire kiöregedett labdarúgókat a magasabb osztályba lépés miatt.

Az Algyő SK-nak vízi sport szakosztálya is van, ami akkor indult el, amikor a Kopasz család Algyőre költözött: „Bálint fiuk komoly lehetőséget kapott és korosztályos világbajnok lett, méghozzá algyői színekben, és meg sem fordult a fejében, hogy más zászló alatt indult volna ezekre a versenyekre. Tisztelet irántunk mindezért, Demeter Irénnek, (edző és anyuka) persze a legfőbb hajtó erő is, de azon kívül több mint tíz gyerek található mellette. Azt kértem tőle, hogy a többi gyereket is próbálja eredményekre vezetni, ami persze nem egyszerű feladat” – mondta el a kajak-kenu szakágról a sportkör elnöke. Nemrég algyői kajakost és edzőjét is kitüntette a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

Juhász Sándor kitért rá: korábban nehezen tudták összehangolni ezt a 400 embert, aki a sportkör keretein belül sportol, mivel egyesek megélni szerettek volna a sportból, pedig véleménye szerint ez nem arról szól, hanem arról, hogy a fiatalokat támogassák és ez által biztosítsák számukra a lehetőségeket.

A sport tanító ereje

Az Algyő SK-nál a folytatásban is arra törekednének, hogy főleg az algyőieket mozgassák meg, elsősorban a helyi lakosságnak szánnák azokat az opciókat, amit a sportkör kínálni tud. “Mi hosszú távú befektetésnek szánjuk a sportot, úgy, mint ahogy az előrelátó emberek is tudják, inkább sportra költjük a pénzt, mint orvosra, ezáltal remélhetőleg egészségesebb fiatalokat nevelünk a nemzetnek. Tudom magamról is, hogy a barátok vitték magukkal az embert a sportba, nekem is egy középiskolai osztálytársam birkózott, és bár nem voltam olyan birkózó alkat, de ezért mégis belevágtam. Ezeket a lehetőségeket kell megteremteni, az egyik utánpótlás labdarúgó-csapatunkat is így tudtuk kiegészíteni, a srácok szóltak egymásnak, és végül összejött a megfelelő létszám” – fogalmazott Juhász Sándor.

juhasz_sandor01_gs

Az Algyő SK elnöke a sporttal kapcsolatban kifejtette, önállóságot, határozottságot, döntőképességet és nagyon sok minden más pozitívumot jelent a sport, amit megtanulhatnak a fiatalok, különösen az egyéni sportokon keresztül, ezért egy nagyon értékes munkáról beszélhetünk, amit a sportolók elvégeznek. „A sport formálja az embert, határozott, bátor lesz, ez pedig hosszú távon beleivódik az emberbe, megtanulja ezeket a dolgokat. Én a sportban hiszek, hisz úgy gondolom, hogy a sportnak is köszönhetem mostani helyzetem. Hiszem azt, hogy a fiatalok ha elkötelezettek, akkor megvan az esély rá, hogy sikeres emberek legyenek, ezért is vállaltam fel ezt a feladatot” – részletezte az elnöki feladatok elvállalását Juhász Sándor, aki a Délút Építő és Bányászati Kft ügyvezető igazgatója.

Mint arra Juhász Sándor kitért, a jövőben tenisz és lábtenisz pályát valósítanának meg a fürdő területén, erre már az algyői önkormányzat is áldását adta. Az Algyő SK elnöke szeretett volna a futballpálya mögött egy harmadik pályát is létesíteni, ami által atlétikai diákolimpia fordulókat tudtak volna rendezni, hiszen futó- és magasugró pálya épült volna a tervek szerint, azonban végül lejárt a határidő, így nem került sor a beruházásra. Az önkormányzat tervei szerint a strandot szeretné bővíteni egy 33 méteres medencével, ami szintén új terepet nyitna a sportkör előtt, hiszen ez a medence már vízilabdázásra is alkalmas lenne, így kettő sportág felé, a vízilabda és tenisz felé nyitnának pár éven belül Algyőn. „Azt mondhatom, hogy sikerült megmozgatni az algyői lakosokat, hiszen több mint négyszáz igazolt sportolónk van, ez azért jelentősnek mondható” – zárta az algyőiek elnöke.

További két sportág felé nyitna az algyői sportkör: Juhász Sándor klubelnökkel beszélgettünk.http://szegedma.hu/?p=602474

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 28.

Hírzóna

Tokió 2020: három héten belül döntenek az új időpontról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Tovább olvasom

Sport

Műfüves pálya épül a Kisstadionban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Várhatóan júniusra fog elkészülni.

Tovább olvasom

Sport

Nagy Péter: Az egyik szemem sírt, a másik nevetett a halasztás miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegediek 34 esztendős ólomsúlyú versenyzője az M1 aktuális csatornának nyilatkozott.

Tovább olvasom

Aktuál