Kultúra

Pál Tamás: a Szerelmi bájital nem öregedett az évek alatt

Pál Tamás: a Szerelmi bájital nem öregedett az évek alatt

2016. január 12., kedd
Pál Tamás: a Szerelmi bájital nem öregedett az évek alatt
pal_tamas_portre_kf

Donizetti nem sejthette, hogy a Szerelmi bájital 184 év múltán a leggyakrabban játszott operák között foglal majd helyet. Sikere abban rejlik, hogy ennyi év múltán is meg tudja nevettetni a közönséget.

Ma már nehéz elképzelni, hogy egy zeneszerző két hét alatt megkomponáljon egy darabot

Donizettinek

1832-ben azonban nem okozott gondot papírra vetni a kétfelvonásos, Szerelmi bájital című operát, mindössze tizennégy nap elég volt neki arra, hogy megkomponálja napjaink egyik legismertebb, legkedveltebb előadását. "Tulajdonképpen nem is tizennégy, hanem hét nap alatt komponálta, mert további hét napig a szövegíróval vitatkozott. Donizetti egy olyan korban élt, amikor naponta kellett rendeléseket teljesítenie, nem jelentett számára problémát, hogy milyen stílusban, formában, hangszerelésben írja meg darabjait. Ez azonban nem von le művei értékéből, sőt, csupa értékeset hozott létre" - emelt ki egy érdekességet a Szerelmi bájital keletkezési körülményiből

Pál Tamás

első karmester, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Donizetti nem sejthette, hogy a Szerelmi bájital 184 év múltán a leggyakrabban játszott operák között foglal majd helyet, az olasz zeneszerző mindössze egynek tekintette több mint hatvan befejezett műve közül. Pál Tamás szerint az utókor azért emelte ki a kései szakaszból éppen ezt az operát, mert kedves és komikus jegyek keverednek benne. "

Blum Tamás

fordításának köszönhetően a darabban szerencsésen egyesül a komikum az érzelmes, szívhez szóló vonallal. Igazi szerelemről van szó, tehát ennek a kettőnek az egysége okozza, hogy kiemelkedett a többi közül." A Szerelmi bájital az operajátszás klasszikusává vált, mert ahogyan az első karmester fogalmazott, "semmit sem öregedett" az elmúlt évek alatt. A mai napig elvarázsolja a közönséget, akik könnyed szórakozásra és 19. századi humorra vágynak. A kétfelvonásos operát a Szegedi Nemzeti Színház

Galgóczy Judit

rendezésében január 15-én állatja színpadra a Kisszínházban. A kettős szereposztásban Nemorino szerepében

Yanis Benabdallaht

és

Hanczár Györgyöt

, Adina szerepében

Benedekffy Katalint

és

Horák Renátát

, Belcore szerepében

Réti Attilát

és

Szélpál Szilvesztert

láthatja a közönség. Az előadáson közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkara.

"Ez azonban nem von le művei értékéből, sőt, csupa értékeset hozott létre" - mondja Pál Tamás első karmester, a Szegedi...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.