Bulvár

Öt embercsempészt fogtak el Csongrád megyében

Öt embercsempészt fogtak el Csongrád megyében

2016. január 18., hétfő
Öt embercsempészt fogtak el Csongrád megyében
Illegális bevándorlás – Embercsempészeket fogtak el Csongr

Öt embercsempészt és 52 határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében a hétvégén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szabó Szilvia

elmondta, az M5-ös autópályán Balástya közelében állítottak meg a rendőrök két járművet szombatra virradóra. Az első gépkocsi 32 éves szerb sofőrje húsz szír, afgán, illetve szomáliai migránst szállított. A második járművet egy 38 éves szerb sofőr vezette, vele okmányok nélkül 12 magát szomáliai, illetve nigériai állampolgárnak valló határsértő utazott. Egy a csoporthoz tartozó harmadik járművet és két utasát néhány órával később Tompán tartóztatták fel a rendőrök. A négy szerb férfi ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Szombaton reggel Mórahalom térségében figyeltek fel a rendőrök egy osztrák kisteherautóra. A járművet egy 47 éves szerb férfi vezette. A raktérben az egyenruhások kilenc Srí Lanka-i, négy indiai és négy török férfit, két török nőt és egy török gyermeket találtak. A férfi ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tudatta a szóvivő. Az öt embercsempészéssel gyanúsított férfit őrizetbe vették és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. A migránsok ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.