Közélet

Kiss J. László: Az EU folyamatos válság-üzemmódban volt

Kiss J. László: Az EU folyamatos válság-üzemmódban volt

2016. január 3., vasárnap
Kiss J. László: Az EU folyamatos válság-üzemmódban volt

Folyamatos válság-üzemmódban volt az Európai Unió az elmúlt évben, olyan, fennmaradását fenyegető kihívásokkal nézett szembe, mint az államadóssági válság, a menekültváltság, valamint az ukrajnai és szíriai geopolitikai válságok, nem kevésbé az iszlám terrorizmus - mondta 2015-öt értékelve Kiss J. László külpolitikai szakértő az MTI-nek.

A Corvinus Egyetem tanára hangsúlyozta, hogy az egykori kelet-nyugati konfliktussal szemben ezek a válságok nem egyesítik, hanem megosztják Európa erőit. Ezért az unió nem képes arra, hogy egy többpólusú világban a tőle elvárható stabilizáló szerepet játssza. Ebben a helyzetben a tagállamok "szétfejlődése" és a közös politikák hiánya, illetve a már elfogadott szerződéses szabályok ismétlődő megsértése a nemzeti opciók megerősödését segíti elő. A válságban egyre több döntést az állam- és kormányfők szintjén hoznak. A közösségi intézmények lopódzó hatalomvesztése, a kormányközi politika útjára való visszatérés egymást erősítő folyamat. A csúcstalálkozók gyakorisága és eredménytelensége a konszenzusteremtés nehézségeit bizonyítja, továbbá azt, hogy az EU letért a mind szorosabbá váló intézményi integráció útjáról. Az összkép része, hogy a politikai elitek és a társadalom közötti szakadék szélesre tárult. A centrifugális erők térnyerését tükrözi, hogy az unió politikai tájképén az euroszkeptikus, protekcionista, sőt az Európa-ellenes erők megerősödtek: "Délen" a baloldali-populista, "Északon" a jobboldali populista erők. Az egész kontinensen radikalizálódtak a társadalmak és a politikai közép kezdődő kiüresedése számos országban szembetűnő - vélekedett a szakértő. A menekültválsággal és annak európai hatásaival kapcsolatban Kiss J. László kijelentette, hogy azzal nem önmagában, hanem az euróválsággal és a menekültválság egyik meghatározó okával, a szíriai polgárháborúval együtt célszerű foglalkozni. Az euró- és a menekültválságban közös, hogy mindegyiknél - beleértve a válságkezelés módszereit is - a közösen elfogadott szerződéses szabályok - így a tagállamok közvetlen finanszírozásának tilalma és a schengeni rendszer - megsértéséről van szó és mindkettőben Görögország a kritikus, leggyengébb láncszem. Nem véletlen, hogy számosan úgy tartják: 2015 az uniós szabályok megsértésének éveként fog a történelembe bevonulni. Az euróválság és a menekültválság további összefüggése, hogy a strukturális reformok teljesítésében elmaradó Franciaország és Olaszország vezető politikusai jelezték: a megnövekedett terrorveszély és a menekültválság költségei miatt nem képesek a maastrichti deficitkritériumoknak eleget tenni. Ilyen módon Franciaország nagyobb biztonságának az "ára" a maastrichti szabályok teljesítésének további elmaradása lehet. Ahogy az euróválságban az adós és hitelező országok, az európai szerződések szintjére emelt német takarékossági politika támogatói és annak ellenzői, úgy a menekültválságban a német kvótaautomatizmus hívei és annak elutasítói között éleződött ki az ellentét.

Kiss J. László

szerint a menekültválság forrásai a regionálissá vált szíriai polgárháborúban és az iráni-szaúdi érdekellentétek nyomán az Iszlám Állam terrorszervezet térhódításában, még általánosabban a közel-és közép-keleti posztkoloniális rendszer felbomlásában rejlenek. Az állam nélküli nemzetek és nemzet nélküli, működésképtelenné vált államok világában egyszerre két háború is, egymást átfedően folyik: egyfelől az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciós hadviselés, másfelől Oroszország, Irán és a Hezbollah támogatásával a szír kormány háborúja ellenzékével szemben. A helyzet komplexitását jelezi, hogy a regionális konfliktusban az egyes szereplők önmagukban is ellentétes célokat követnek. Törökország jobban tart a Szíriában esetlegesen létrejövő kurd államtól, mint a már létező militáns Iszlám Államtól. Szaúd-Arábia ideológiailag az Iszlám Államtól lényegében nem különbözik, az Irán által képviselt síita erőkkel szemben nyugati fegyverekkel a muszlim szélsőségeseket támogatja és ezzel még közel sem teljes a térség ellentmondásos szereplőinek a köre. A szakértő úgy vélekedett, hogy 2015 megoldatlan, egyidejű konfliktusai a menekültválságtól a szíriai konfliktusig az új esztendő politikai napirendjének is a részét képezik. Az egyes szereplők ellentmondásos helyzete idén sem lesz átláthatóbb. Oroszország katonai jelenlétével a szíriai válságban nélkülözhetetlen együttműködő partner, ám az ukrajnai konfliktusban politikai ellenfél és ellenség, amellyel szemben az Egyesült Államok és az EU újabb félévvel hosszabbította meg szankcióit. Törökország az EU-val kötött akciótervben kötelezettséget vállalt arra, hogy a menekülteket megakadályozza a balkáni útvonal elérésében, ám ezzel egyidejűleg saját országának délkeleti részében pusztító háborús hadműveletekbe kezdett saját kurd lakosságával szemben, amely újabb menekülthullám kiváltója lehet. Nem kérdéses, hogy 2016-ban az euróválság, de még inkább a menekültválság a nemzeti és közösségi hatáskörök vitájának újabb tápot ad. Kérdés, hogy a reformokat követelő Nagy- Britannia és a menekültpolitikában egységes tömböt alkotó V-4 országok képesek-e egymással és esetleg más tagállamokkal egy "blokkoló kisebbséget" létrehozni az unió fejlődésének befolyásolására. Az uniós reformokat követelő Nagy-Britannia kilépése irányában mutató tendenciák nem lebecsülhető hatással járnának, Nagy-Britannia nélkül és a gyengébb, juniorpartnerré váló Franciaországgal az unió még inkább németközpontúvá válna. A 2017-ben tartandó német és francia parlamenti választások előtt döntő lehet a 2016-os év, hiszen a német tartományi választásokon fény derül arra, hogy milyen nagyok a merkeli menekültpolitika politikai költségei. Továbbá arra is, hogy mennyire hatékony az EU és Törökország közötti akcióterv, továbbá a menedékpolitika európai és nemzeti szintű szigorítása - hangsúlyozta Kiss J. László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.