Hódmezővásárhelyre költözött az MVH Csongrád megyei kirendeltsége

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hódmezõvásárhelyre költözött az MVH Csongrád megyei kire

Január 4-től Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a kirendeltség az ország egyik legimpozánsabb és legszebb hivatali épülete, amely mindenben megfelel az európai uniós elvárásoknak. Az MVH Magyarország egyik legnagyobb olyan intézménye, amelynek működése a vidéken élők számára meghatározó. Csaknem 1800 munkatársa évente 600-800 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás felosztásáért felelős – közölte az elnök. A budapesti központi egységek mellett a hivatal minden megyében működtet kirendeltséget, zömében a megyeszékhelyeken. Egy 2014-ben hozott kormányhatározat alapján azonban a Csongrád megyei kirendeltség 2016-tól Hódmezővásárhelyen működik – tudatta Gyuricza Csaba.

A Csongrád megyei kirendeltség a vidékfejlesztési területen regionális feladatokat is ellát, a Békés és a Bács-Kiskun megyei ügyfelek kiszolgálását is elvégzi. A kirendeltség Csongrád megyében 37 ezer ügyféllel áll napi kapcsolatban, számukra 2015-ben mintegy 40 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki, amelyet több tízmilliárd forintnyi Békés és a Bács-Kiskun megyei vidékfejlesztési forrás egészített ki – mondta a szakember. Új agrártámogatási és vidékfejlesztési ciklus indult tavaly, a legnagyobb feladatok 2016-ban várhatók, mintegy hetvenféle vidékfejlesztési pályázat jelenik meg a közeljövőben, amely térségi lebonyolítása a Csongrád megyei kirendeltség 106 dolgozójának feladata lesz – közölte Gyuricza Csaba.

Almási István (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, a kirendeltségnek helyet adó épületet a helyi zsidóság adakozásából 1893-ban emelték. A hitközség székhelye mellett az épület kereskedelmi, vendéglátóipari és kulturális funkciókat is ellátott. Az épületben 1957-től a helyi zeneiskola működött. Miután az oktatási intézmény a belvárosba költözött, az önkormányzat új funkciót keresett az épületnek, amelyet mintegy egymilliárd forintból, részben pályázati támogatással újítottak fel és bővítettek egy szárnnyal.

Előző sztori

Átadták a hódmezővásárhelyi belváros-rekonstrukció újabb ütemét

Következő sztori

Cameron Budapesten – Orbán: mindketten erős Európát akarunk