Kultúra

Emlékezés a Don-kanyar hősi halottaira Hódmezővásárhelyen

Emlékezés a Don-kanyar hősi halottaira Hódmezővásárhelyen

2016. január 6., szerda
Emlékezés a Don-kanyar hősi halottaira Hódmezővásárhelyen
Magyar_temeto_a_keleti_hadszinteren_1942

A II. világháború keleti-hadszínterén elesettekre emlékeznek január 11-én és 12-én Hódmezővásárhelyen. A Don-kanyar poklában 73 évvel ezelőtt hősi halált halt honvédek lelki üdvéért a belvárosi katolikus templomban mutatnak be gyászmisét hétfőn este 6 órától. Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján fegyver- és egyenruha bemutatóval egybekötött tanórát tartanak az Emlékpontban; január 12-én 11 órakor a Németh László Gimnázium diákjai adnak emlékműsort a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél

. 1943. január elején indult a Vörös Hadsereg átfogó támadása a Don-kanyarnál, amelynek következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része. A Szentháromság (belvárosi római katolikus) templomban a szovjet offenzíva évfordulójának előestéjén, január 11-én, hétfőn 18 órától gyászmisét celebrál

Alácsi Ervin

őrnagy, tábori lelkész. A rendezvényen a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar közreműködik. Az Emlékpontban kedden délelőtt

Triznya Andor

történész, katonai hagyományőrző tart interaktív történelemórát a Don-kanyarral kapcsolatos tényekről és tévhitekről. Kedden 11 órától megemlékezést és koszorúzást tart Hódmezővásárhely önkormányzata a második világháború áldozatainak emlékművénél. A Don-kanyar poklát megjárt honvédek visszaemlékezéseiből a Németh László Gimnázium diákjai olvasnak fel részleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.