/

A doni hősök előtt tisztelegtek Szegeden + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

doni_megemlekezes02_gs

A megyei elnök és a megyei főjegyző helyezett el koszorút és gyújtott gyertyát Kligl Sándor Háború című szobránál.

Az idei esztendőben is megemlékezett Csongrád Megyei Önkormányzat a II. világháború során a Don-kanyarnál elhunyt magyar katonákra. Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a sokszoros túlerőben lévő, sokkal jobban felszerelt szovjet Vörös Hadsereg csapatainak támadása a magyar királyi 2. hadsereg ellen. A hadtörténészek becslése szerint a 2. hadsereg legalább 120 ezer fős veszteséget szenvedett halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban, beleértve 20 ezer Csongrád megyei, 4728 szegedi katonát is, akik nem tértek vissza szeretteihez, örökre orosz földben nyugszanak. Az ő emlékük, áldozatvállalásuk, hősiességük előtt tisztelgett Kakas Béla megyei közgyűlési elnök és Vadász Csaba főjegyző, akik koszorút helyeztek el és gyertyát gyújtottak Szegeden a Rákóczi téren, Kligl Sándor Háború (vagy más néven Szabad emlékezés) című szobránál.

no images were found

Az idei esztendőben is megemlékezett Csongrád Megyei Önkormányzat a II. világháború során a Don-kanyarnál elhunyt magyar katonákra.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=601471

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 15.

Előző sztori

Keretjelzálog: Továbbra sincs egyezség, szegedi család veszítheti el lakását

Következő sztori

Kosárlabda: a körmendi hangulat adhat lökést a Szedeáknak