Közélet

Pozsgay Imre: Nem sokra viszi az MSZP a demagóg jelszavak köztudatba dobásával

Pozsgay Imre: Nem sokra viszi az MSZP a demagóg jelszavak köztudatba dobásával

2015. december 7., hétfő
Pozsgay Imre: Nem sokra viszi az MSZP a demagóg jelszavak köztudatba dobásával
pozsgai02kf

Az MSZP egykori köztársasági elnökjelöltjét a magyar baloldal politikájáról, migrációhoz való hozzáállásáról és a Biszku-perről kérdeztünk interjúnkban.

Szegeden járt pénteken Pozsgay Imre

, aki új kötetét mutatta be a Közéleti Kávéház rendezvényén, s egyben válaszolt a hallgatóság kérdéseire. „Nem vagyok baloldalellenes” – szögezte le az egyik teremben elhangzó kérdésre a volt politikus. Azonban véleménye szerint a mai magyar baloldalból hiányzik a szolidaritás, s a nemzettel azonosulás. A nyugat-német szociáldemokraták vezetője azt tanácsolta neki, hogy rájuk figyeljenek, s ne Földközi-tenger melletti országok hasonló pártjaira – ezt sem sikerült megfogadni. Az MSZP-ből való kilépését is ezekkel indokolta, tette végrehajtásakor egyszerre tartotta magát baloldalinak és nemzetinek is.

Ezen kijelentésével kapcsolatban kérdeztük tőle, hogy szerinte hol veszett el a szocialista pártból a lehetőség, hogy egy nemzeti, de egyben baloldali politikai csoportosulás váljon belőle.

- Azzal a két lépéssel kiütötte magát a baloldal a nemzeti oldalról és egyben a nemzeti elkötelezettségűek mellől, hogy egyrészt menekültháza lett a nomenklatúrának, másrészt szövetségre lépett az SZDSZ-szel. Ha ezeket a hibákat helyre hozná valamilyen módon, az fontos lenne, mert azt vallom, hogy egy művelt és a nemzete iránt elkötelezett baloldal nélkülözhetetlen lenne egy demokráciában.

- Mit üzen ma az MSZP a választóknak? Program az, hogy ötven százalék fizetésemelést akarunk?

- Nem, mert demagóg jelszavakat könnyű bedobni a köztudatba. A népszerűségi adatokból is kiderül, hogy ezzel nem sokra mennek, továbbra is csökken a népszerűségük. Ugyanakkor a korábbi kormányzati szakaszokkal – a

Horn-

, a

Medgyessy-

, a

Gyurcsány-

kormányok – kapcsolatos magatartásuk még a saját tagságukat is elriasztotta az MSZP-től.

pozsgai06kf

- Mit gondol a baloldal migrációval kapcsolatos állásfoglalásáról?

- Ebben is van egy furcsa magatartásbeli kérdés, ha a kormány a migráció ellen van, akkor szerintük feltétlenül a kormánnyal szemben szükséges szót váltani, fellépni. Viszont az most már nap mint nap igazolódik, hogy azok az erők, akik korábban

Orbán Viktort

mocskolták, most az ő szavait adják vissza. Hiszen rájöttek, főleg a párizsi terrortámadás után, hogy a veszély nőtt, a remélhető haszon viszont elmaradhat.

- Interjúnk előtt járt Szegeden egy svéd liberális politikus, Olle Schmidt. Ő is elismerte, hogy a svéd kormány rosszul kezelte a migrációt. Eközben Orbán Viktort választotta az Politico Európa leginkább figyelemre méltó alakjának. Hogyan látja, Orbán Viktor szerepét az unió politikájában?

- Nem kétséges, hogy a politikai tapasztalatok őt igazolják a bevándorlás ügyében. A miniszterelnök korábbi döntéseiről eszembe jut

Margaret Thatcher

két intelme, amelyeket 1989 áprilisában, Londonban mondott nekem, miközben elköszöntünk egymástól. Az egyik intő szó az volt, hogy megkérdezte, hogy jól tudja-e, hogy tagjai vagyunk az ENSZ pénzügyi szervezeteinek. Azt válaszoltam, hogy igen. Erre figyelmeztetett, hogy vigyázzunk az IMF-fel, mert majdnem tönkretette őket is. A másik az volt, hogy

De Gaulle

ugyan kitúrta őket Európából, de ők visszakapaszkodtak egy feltétellel: semmiféle Európai Egyesült Államokat nem fogadnak el, csak a Nemzetek Európáját. Úgy gondolom, hogy ezekből Orbán Viktor is tanult.

- Újraindul a Biszku-per. Mit gondol erről?

- Elkésett ügynek érzem, 1989-ben kellett volna megcsinálni, akkor támogattam is azt, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek vér tapad a kezükhöz, részt vettek a hatalom restaurációjában. Nem akasztani akartam, csak bírósági elé állítani a felelősöket, majd megfosztani őket az állampolgári jogaiktól, hogy lássák az emberek: ők tehetnek a bajaikról.

"A miniszterelnök korábbi döntéseiről eszembe jut Margaret Thatcher két intelme, amelyeket 1989 áprilisában, Londonban mondott nekem" - Pozsgay Imrével beszélgettünk. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=594865

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 7.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.