Közélet

Kocsma lett a Fekete házból? - tiltakoznak a városvédők

Kocsma lett a Fekete házból? - tiltakoznak a városvédők

2015. december 3., csütörtök
Kocsma lett a Fekete házból? - tiltakoznak a városvédők
malata002

Mikor minősítették át kocsmává a Fekete házat? – vetette fel a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület, a Fekete ház utcafronti termeiben ugyanis nem kiállítások, hanem kézműves sörök várják a betérőket. A múzeumigazgató azt mondja, mivel nincs kiállításuk, egyébként is üres lenne a téli hónapokban az említett terem.

„A belváros szívében, a Dóm tértől egy percnyi sétára található a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelye, a Fekete ház. A patinás épület földszintje és emelete értékes időszaki kiállítások helye. Az emeleti szobákban 2013 őszétől állandó enteriőrkiállítást láthatnak az érdeklődők: a szegedi polgári lakáskultúra érdekes és értékes bútorait, berendezési tárgyait csodálhatják meg a látogatók” – ez olvasható

a Móra Ferenc Múzeum honlapján

a kiállítóhelyről, az értékes időszaki kiállítások helyét azonban most átvette a vendéglátás, a Maláta sör- és grillkert húzódott be a falak közé. Ezt kifogásolja a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület, szerintük ugyanis nem illő, hogy kocsma üzemel a patinás épületben, és attól is tartanak, hogy egy kiállítóhellyel kevesebb marad Szegeden. „Múzeumot vagy kocsmát igazgat

Fogas Ottó

? Mikor minősítették át a műemléki védettségű Fekete házat vendéglátóegységgé?” – ezekkel a kérdésekkel kereste fel szerkesztőségünket

ifj. Szilágyi Árpád

a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület képviseletében. Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója leszögezte, nem kocsma lett a Fekete házból, hanem a múzeum biztosítja a vendéglátást, a téli időszakra pedig akárcsak tavaly, idén is nagyobb teret biztosítanak a Malátának. 2014-ben a Fekete ház kiadó szobáiban üzemelt a tél folyamán a kézműves sör- és grillkert, s ahogy az igazgatótól megtudtuk, mivel az utcafronti teremben bezárt a

Weöres Sándor

kiállítás, és erre az évre már nem terveztek újat, logikus lépés volt, hogy azt a teret biztosították számukra négy hónapra, vagyis márciusig. Hangsúlyozta, tavasztól ismét kiállítások fogadják ott a látogatókat, a tervek szerint áprilisban nyílik ott tárlat.

fekete_haz02

Amikor a terem még kiállítótérként üzemelt.

„Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon nem trendi dolog a múzeum, az ilyen plusz szolgáltatásokkal tudjuk vonzóbbá tenni magát az intézményt. Meg kell nézni a hazai vezető múzeumokat, már másfél évtizede elkezdték ezt a trendet, a nyugati múzeumok pedig már három évtizede, vagyis semmi új, formabontó dolog nem történik nálunk sem” – jegyezte meg. Fogas Ottótól megtudtuk, ötéves szerződést kötöttek a Malátával, az üzemeléshez pedig műemlékvédelmi engedéllyel is rendelkeznek. Pozitív visszajelzésekről is beszámolt az igazgató, elmondta, mióta a kézműves sör- és grillkert működik az udvaron, a látogatószám is növekedett, éves szinten 4-5000-rel a Fekete házban. Az asztalokon megtalálhatóak a múzeum prospektusai is, ott is hirdetik ilyen formán rendezvényeiket, és bár nyilván nem minden fogyasztó vendég fog betérni megnézni egy-egy kiállítást, de Fogas Ottó szerint ez is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalabb korosztályt megszólítsák.

A kiállításokat kézműves sörök váltották a Fekete Ház utcafronti termében - Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesü...

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.