Kultúra

Karácsonyi halászlé a Fatima házban

Karácsonyi halászlé a Fatima házban

2015. december 28., hétfő
Karácsonyi halászlé a Fatima házban
fatima_alapitvany_halaszle

Ismét bebizonyosodott, hogy Szegeden rengeteg jó szándékú, segíteni kész ember él.

"Karácsonyra megálmodtuk, hogy főzünk egy nagyon finom halászlevet, azoknak, akiknek egyébként nem jut az asztalukra, ezzel akartunk egy kis örömet szerezni. Elképzelésünket tetszéssel fogadta, és szívesen nyújtott segítséget a lista összeállításához a szegedi családsegítő szolgálat. A Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete rengeteg adománnyal támogatta a rendezvényünket. Hatszor tömtük dugig a kis autónkat, mire a Vöröskereszttől kapott adományokat elszállítottuk. Tizennyolcadikán előkészítettünk 36 kg halat, hogy már csak főzni kelljen, december huszonharmadikán már reggel nekiláttunk, megpucoltunk 15 kg hagymát, és már rotyogott is az alaplé. 13 órakor megérkeztek az első vendégek. Az alaplé meg ép csak elkezdett forrni, legalább volt ideje mindenkinek, hogy válogasson az adományok között. Rendezvényünk hangulatát emelték a D2 munkatársai, és önkéntesei által kézzel készített zokni, kesztyű állatok,

Szénási Kata

pedig kislányával kézműves foglalkozást vezetett, majd 15 óra után készült el az első üst halászlé. Felejthetetlen nap volt, kiosztottunk 150 adag halászlét, 45 élelmiszercsomagot, valamint több száz kiló ruhát, játékot és tisztítószert adományként, azonban az igazi ajándékot mi kaptuk, az örömöt az emberek arcán, a csillogást a szemekben. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ennek az ünnepi eseménynek a megrendezéséhez" - írja a Fatima Ház Alapítvány portálunkhoz eljuttatott közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.