Közélet

Ismét törvényt módosított a Ház, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti díjak

Ismét törvényt módosított a Ház, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti díjak

2015. december 15., kedd
Ismét törvényt módosított a Ház, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti díjak

Újabb törvénymódosítást fogadott el kedden az Országgyűlés, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti szerződések, köztük a korábban kötöttek is.

A polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezések (Ptké.) és a földforgalmi törvény módosítását 130 kormánypárti igen szavazattal, 68 nem ellenében hagyta jóvá a Ház a fideszes

Győrffy Balázs

agrárkamarai elnök és

Jakab István

Magosz-elnök javaslatára. Az Országgyűlés november közepén egyszer már módosította a földforgalmi törvényt, és lehetővé tette a haszonbérbe adott termőföldek bérleti díjának időszakonkénti felülvizsgálatát. Ám az előterjesztés kétharmados többséget igénylő passzusa, ami a sarkalatosságra és a korábban kötött haszonbérleti szerződések felülvizsgálhatóságára vonatkozott, nem kapta meg a kellő szavazatot. Ezért most újra törvényt módosítottak. A kedden elfogadott törvény alapján a föld tulajdonosa a hosszú távú haszonbérleti szerződés megkötése után öt évvel, majd később rendszeresen felülvizsgálhatja a bérleti díjat. A jogszabály a haszonbérleti díj emelését és csökkentését is lehetővé teszi. A díj módosítása csak a legalább 10 éves időtartamú haszonbérleti szerződéseknél lehetséges. A szerződő felek bármelyike a szerződéskötést követő 5 év elteltével, majd az első kezdeményezés után 5 évente javasolhatja a haszonbérleti szerződés megváltoztatását annak érdekében, hogy a haszonbérleti díjat módosítsák a helyben irányadó piaci díjra. Feltétel, hogy a szerződés időtartamából legalább még 5 év legyen hátra. Ugyanakkor a törvény nem zárja el a feleket attól, hogy ennél rövidebb időtartamokban is megállapodjanak. A díjmódosítási kezdeményezésben a piaci haszonbérleti díj mértékét igazságügyi szakértői vélemény alapján kell megállapítani, amit csatolni kell. A díjmódosítási lehetőség nem a tulajdonosváltáshoz kötődik. A jogszabály biztosítja a szerződés felmondásának jogát is, ha a piaci haszonbérleti díj legalább 20 százalékkal meghaladja a szerződéses díj mértékét, illetve annál legalább 20 százalékkal alacsonyabb. A törvénymódosítás átmeneti rendelkezést is tartalmaz annak meghatározására, hogy a változtatás hatálybalépése előtt kötött haszonbérleti szerződéseknél miként lehet díjat módosítani. Erre akkor van lehetőség, ha a törvénymódosítás hatálybalépése után a föld tulajdonjogának átruházásával változott a haszonbérbe adó tulajdonos személye. Ennek jogi háttere a Ptké. módosítása, amely a jogszabályon alapuló szerződésátruházással kapcsolatban tartalmaz egy értelmező rendelkezést. Ez lehetővé teszi, hogy ha a polgári törvénykönyv hatálybalépése előtt kötött szerződéseknél az összes jog és kötelezettség jogszabály rendelkezése alapján átszáll, akkor ezt jogszabályon alapuló szerződésátruházásnak kell tekinteni. Ennek következtében az eredeti szerződő felek között a szerződés megszűnik, és az új felek között jön létre a korábbi tartalommal, külön jogi aktus nélkül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.