/

Szegedről Rómába megy a Doberdói fa

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

doberdoi_fa06_gs

Egy szegedi indíttatású kezdeményezés áll a mögött a kultúrdiplomáciai siker mögött, amelynek eredménye, hogy az első világháború centenáriumára emlékezve a közeli napokban egy olasz-magyar közös kiállítást mutatnak be az egykori doberdói ellenfél, Olaszország fővárosában.

A szegedi székhelyű Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület olasz partnerszervezetével, a Karszti Barlangkutató Egyesület Történeti Kutatások Osztályával közösen a Doberdó-fennsíkon lezajlott küzdelem bemutatását tűzte ki célul két évvel ezelőtt. Az akkor elkészült anyag sajátossága, hogy egyszerre olasz és magyar szemüvegen át mutatja be a háborús küzdelmek emlékét: az olasz katonaköltő Giuseppe Ungaretti és a cs. és kir. 46. gyalogezred által Szegedre küldött jelkép, a doberdói fa középpontba állításával. A „San Martino del Carso – A költő és a doberdói fa” címet viselő kiállításnak 2013-ban a harcok egykori színhelyén három hónap alatt 15 ezer látogatója volt – ez a szokatlanul nagy érdeklődés szolgáltatott okot arra, hogy két évvel később Rómában is bemutassák.

Az olasz-magyar közös anyag két rangos helyszínen lesz látható: az Olasz Egység Múzeumában (Museo Centrale del Risorgimento Vittoriano), valamint a Római Magyar Akadémián. A kiállítást fogadó múzeum egyúttal egy háromnapos nemzetközi konferencia helyszíne is lesz, melyet az I. világháború témakörében rendeznek (La grande Guerra: un impegno europeo di ricerca e di riflessione). A szervezők felkérték a Meritum Egyesületet, hogy olasz partnerükkel együtt a konferencia alatt mutassák be a helyszínen a 2013-as kiállítást, mivel az szervesen illeszkedik a tanácskozás témájához és céljaihoz. A helyszín a konferencia nélkül is igen jelentős, mivel az Il museo Risorgimento az egyik legnagyobb látogatottságnak örvendő múzeum az olasz fővárosban – évente 700 ezer látogatót vonz.

A kiállítást november 9-én 17 órakor nyitják meg a Museo Centrale del Risorgimento Vitoriano épületegyüttesében (Róma, Piazza Venezia), ahol hét napig lesz megtekinthető. Ezt követően bemutatja a római Magyar Akadémia is, amely a magyar kultúra első számú közvetítője Olaszországban és a magyar vonatkozású programok legjelentősebb helyszíne Rómában. (Róma, Via Giulia 1.) Az ottani megnyitó időpontja november 18. 19 óra.

Bár a két nép kapcsolata az I. világháború idején megromlott, napjainkban az emlékezés és az emlékek megőrzése közös együttműködéseket, új kapcsolatokat hozott létre.

A „San Martino del Carso – A költő és a doberói fa” című kiállítás római bemutatása Magyarország számára jelentős kultúrdiplomáciai siker, mivel nincs más olyan kezdeményezés a centenáriumi évek alatt, amely valamely egykori ellenséggel – ma már egy igen jelentős szövetségessel – a közös bemutatkozás lehetőségét kínálná, bárhol Európában.

Kultúrdiplomáciai siker – Rómában állítják ki a Doberdói fát! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=586548

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 6.

Előző sztori

Baleset az M43-ason, kazánház égett Ruzsán

Következő sztori

Vád alá helyezték a szegedi gyorséttermi késelőt