Jégkorong: ismét hazai pályán a Volán szombaton

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

tisza_volan-vojvodina04kf

Ezen a hétvégén is hazai környezetben játszik a Tisza Volán-Szeged Vízmű SC jégkorongcsapata: Bosnyák Márkóék az újvidéki NS Stars gárdáját látják vendégül szombat este.

Kalocsa László legénysége egy hete a Vojvodinát fektette két vállra, míg a következő ellenfél éppen a szegediek ellen kezdi az idényt. Sőt, a Stars meglehetősen hosszú idő után tér vissza a jégre, hiszen az előző kiírásban nem vett részt a szerb élvonal küzdelmeiben, miután a 2013/2014-es pontvadászatot is idő előtt, mindössze hat meccs után hagyta félbe. Ebből kifolyólag a Volánnak is csak egyszer volt eddig dolga az újvidéki együttessel: Egyed Mátéék nyolc góllal verték idegenben a riválist 2013. december 15-én.

Online

Szombaton 18 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán Szegedi Vízmű SC – HK NS Stars szerb bajnoki jégkorong mérkőzésről. Hajrá Szeged!

Apropó Egyed Máté – a rutinos támadó sajnos szombaton külföldi útja miatt nem segítheti majd a társakat a jégen, ahogy a közlekedési balesetet szenvedett Varga Dávid, a munkahelyi elfoglaltságai miatt távol maradó Szőke Attila, illetve a Vojvodina elleni meccsen összeszedett kiállítása után eltiltott Kukucska Balázs sem. A sok hiányzót újabb igazolásokkal igyekezik ellensúlyozni a Szeged, lévén, érkezett a héten a csapathoz Győri Tamás az FTC-től, valamint a Major Tamás, Komáromi Dávid duó a Dunaújvárostól.

“Akárcsak korábban a Vojvodinaé, az NS Stars játékereje is homályos egyelőre még előttünk. Tavalyelőtt játszottunk velük utoljára, nem tudjuk, mi változott náluk két év alatt. Ettől függetlenül egyértelműen nyerni szeretnénk, sőt, itthon talán ez kötelező is lenne. Persze, előre sohasem szabad inni a medve bőrére” – fogalmazott portálunk érdeklődésére Kalocsa László vezetőedző a hétvégi megmérettetésre vonatkozóan. Hozzátette, bár a jövő heti mérkőzés még szervezés alatt áll, az már valószínűnek tűnik, hogy december 12-én a Partizanhoz utazik a Volán Belgrádba, 19-én pedig a Crvena Zvezda érkezik Szegedre.

Az NS Stars elleni derbire a belépés a szokásoknak megfelelően ingyenes, továbbá a szervezők minden nézőt forralt borral várnak. Az összecsapás szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Műjégpályán.

Holnap ismét hazai jégen a Tisza Volán – a Vojvodina után újabb újvidéki riválist fogadnak Bosnyák Márkóék! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=592135

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 27.

Előző sztori

Gyakorlatorientáltabb képzések kellenének a munkáltatók és az egyetemisták szerint

Következő sztori

Gabonagolyókat vizsgált a Nébih